Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek képes lenne-e elfogadni egy nő, hogy fél évet voltam táppénzen az alább említett okok miatt?
Sajnos édesapám eltávozott közülünk fél évvel ezelőtt teljesen hirtelen, egyik napról a másikra. Sokkolt az egész, pszichológushoz is jártam, nem tudtam dolgozni. Szerencsére a munkaadóm nagyon kedves volt. Azt mondta, hogy az egyetlen lényeg, hogy lelkileg helyrerázódjak. Tudom, hogy sokan azt gondoljátok: az élet megy tovább. Ez azonban sajnos nem igaz, mert úgy érezzük, hogy egy részünket kimetszették belőlünk. Előfordulhat saját példámból kiindulva, hogy egyre mélyebbre jutunk az önmarcangolásban, önvádló gondolatok gyötörnek, ami alkalmatlanná tesz a munkára. Még most is vannak át nem aludt, átszenvedett éjszakák.
Ilyenkor azt gondolom, hogy csak egy társ segíthetne, ezért is keresek, hogy túl tudjak lépni ezen a borzalmas éven. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy amint bevallanám azt, hogy fél évig betegállományban voltam, nem is kezdene velem kapcsolatot senki. Nem érdekelne senkit az ok ebben az elanyagiasodott világban, továbbá a gyógyszerek szedése még rontana a helyzeten. Várom a válaszaitokat.
válasza:Én biztosan nem akarnék veled kapcsolatot. Egy gyereknél még normális, hogy ennyire hagyja magát, hogy átvegyék az érzelmei az irányítást. Szerintem egy felnőtt embernek ezt tudnia kell kezelni. 1-2 hét szabi/betegállományra még azt mondom, hogy ok, hiszen hirtelen történt, de fél év irreálisan sok. Ráadásul azzal, hogy otthon maradtál ennyi ideig, pont hogy csak erősítetted magadban a negatív érzéseket, nem volt, ami elterelje a figyelmedet. Ilyenkor összeszorított foggal menni kell tovább előre, kitartani, és küzdeni. Senki nem mondta, hogy az élet könnyű.
És mielőtt elkezdenél szidni, elmondom, hogy tudom miről beszélek, én 14 évesen éltem át egy nagyon súlyos balesetet (az orvosok a kórházban azt mondták anyámnak, hogy másnap ne menjen be, mert nem fogom túlélni az éjszakát...), és egy veszteséget is. 1 évig tartott a rehabilitációm, de közben iskolába jártam, küzdöttem, mert nem akartam feladni.
29N
válasza: válasza:Hát, ez eléggé összetett dolog, a munkáltatód meg ritka rendes.
Nekem egy volt tanárnőmnek halt meg balesetben a fia, és a tanárnőm egy évig képtelen volt dolgozni, annyira megrázta az eset.
Viszont ne egy társtól várd, hogy segít feldolgozni, ez a te kereszted, a te feladatod.
válasza: válasza: válasza:Kedves Első válaszoló!
Sajnálom, ami Veled történt, de szeretném ha megértenél Persze, hogy fel kell állni és tovább küzdeni, tanulni. De. Egy munkahelyen még rosszabbra fordul az állapotod, ha olyan munkakörben dolgozol, amit nem szeretsz, ahol rengeteg a konfrontáció. Látod, hogy körülötted van közel 1500 ember, akik még normális lelkiállapotban is hozzájárulnak ahhoz, hogy kibillenj a lelki egyensúlyodból. Akkor miről beszélgetünk? Ha jó a munkád, kedvvel csinálod, akkor terel. Ha azonban olyan, hogy csak kényszerből teszed, és mindennap azt kívánod, hogy ne kelljen bemenned, akkor csak ront az egészségi állapotodon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!