Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális, hogy emiatt ér véget?
1 éve vagyunk együtt. Mindkettőnknek van egy kislánya. A kapcsolatban minden rendben minden téren. Ennek ellenére kitalálta, hogy legyen vége, mert nincs elég idő egymásra, annyi, amennyit szeretne. A helyzet a következő: mindketten dolgozunk, hétköznapokon hatnál előbb nem érünk haza. A kislányom nyolckor alszik, szó nélkül, okosan teszi, ami azt jelenti, hogy utána 2-3 szabad óránk van kettesben. Szerinte az a napi plusz egy óra is sokat számítana.. Ezen felül a gyerek szerdánként az apukájánál alszik, ami heti egy szabad napot jelent a kéthetente hétvégi láthatások mellett (péntek délután - vasárnap estig). Én azt gondolom, hogy nagyon sok párkapcsolat fél karját adná ennyi együtt töltött időért vagy akárcsak a feléért, azonban ő derült égből villámcsapás kitalálta, hogy ez nem elég. Állítólag túlságosan is szeret..
Nem vagyok már naiv csitri, komoly válaszokat szeretnék.
Mindketten magas végzettséggel rendelkezünk, jól fizető, normális munkahellyel. Nekem is van lakásom, autóm, egzisztenciám,nem csak gyerekem. Nem függök senkitől.
A kapcsolat is rendben van, szerinte is, mindig nevetünk együtt, minden nap összebújunk.. Pontosan egy hete még azt beszéltük, hogy jövőre közösen veszünk házat.
Lehet megijedt az elkotelezettsegtol ha ezt ilyen hirtelen talalta ki nem?! Ha beszeltetek arrol hogy osszekoltoztok.
Ha mondod hogy van kislanya akk ezek szerint az elozo kapcsolata megromlott es elvalt. Lehet megint ettol fel hogy elveszit valakit ha komolyabba valik a folog koztetek.
24l
Én el tudom képzelni, hogy valóban szeret téged,de tìpikusan egy önző férfiről van szó,aki magát meg még nálad is jobban szereti.
Az én volt férjem is ilyen volt, amikor megszületett az első gyerekünk,a "vetélytársat" látta benne.
A mostani párom is ilyen :) de ő nem is akar gyereket!Csak engem.nem akar osztozkodni.
Ismeretségi körömben nagyon ritka az olyan férfi,aki nem ilyen.
Ha szeretek egy lányt, akkor azért nem fogom eldobni, mert nem lehetek vele eleget. Miért kellene ilyet tenni? Napközben is lehet írogatni, nem tudom neked írta-e mostanában saját magától, hogy hiányzol...
Akit szeretünk, azzal ajándék az a két óra is. Nekem sántít nagyon a dolog, és valahogy megalázó viselkedés, hogy mintha nem lenne őszinte veled. Ha fontos vagy, akkor érték az a kevés idő is veled, itt inkább arról van szó, hogy neki nem elég ez, de valószínüleg megbántani sem akar emiatt, mert egyikőtök sem tehet róla, hogy ilyenek a körülmények. Viszont ezt nagyon szerencsétlenül kommunikálja, mert az hogy neki kevés, az csak az egyik dolog, de eszébe kéne jusson, hogy ez neked is kevés - és akkor tulajdonképpen egy hajóban vagytok...
A környezetemben azt látom, hogy ahol gyerek van, ott a havi egy este kettesben is komoly probléma. Nekünk ennél sokkal több időnk van, minden nap több óra... A gyerek szó nélkül lefekszik, nem hisztizik, szóval ezek csak és kizárólag kettesben töltött nyugodt órák napi szinten.
A múlt héten szabadságon voltam, nem a saját gyerekemmel, hanem vele és a kislányával, amíg az enyém az apukájánál volt..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!