Komoly kapcsolat, igaz szerelemmel de valami elromlott volna? Mit tudtok tanácsolni? (Hosszú, teljes igaz történet)

Április vége fele, szokásos napjaimat tengettem a suliban, még egyszer csak meg nem láttam egy lányt, nem tudtam ki ő, eddig sosem láttam, ettől kezdve mindig láttam, a folyóson, de szinte tényleg mindenhol. Én nem ismertem és őse engemet, sok sok ember elment mellettem az évek alatt a suliban, utcákon de ilyen még sosem volt, őt mindenhol láttam, mintha kivilágítódott volna a tömegből esküszöm, sosem kerestük ekkor egymást de állandóan találkoztunk, a városban, suliban, sőt itt minden szünetben ennyiszer senkit nem láttam még! Itt éreztem, hogy valami kezd kialakulni, mert véletlenek nincsenek. Majd egyik napon, hozzá tenném, hogy rengeteget jártam a kórházba abba a hónapba azaz április végén és május elején. Nos április legvége fele, mint általában, sokat vérzett az orrom és kórházba járkáltam befele és egyik nap, elkezdett vérezni az orrom csütörtöki napon volt akkor, 2. óra után elkéredzkedtem a suliból, mert én elmegyek a kórházba mert azt mondták mennyek ha baj van... Mentem is nem fogadtak fél délelőttömét meg délutánom ott töltöttem. Majd valamikor 1-2 óra között, még várok és várok, és Betoppant a Lány ?! gondolkodok "ilyen nincs!!" és mégis van nem hittem a szememnek, a füll, orr gégészeten voltam, és ő is oda jött. Isten tudja hány órát ültem ott és még rengetegen voltak. MAjd amikor megjött a lány nem sokkal utána, behívták, a rendelőbe mert 2 ajtó volt és egyikbe behívták a 2es rendelőbe, mondták a nevét és ekkor jött ez az a pont amit gondoltam magamban "na jó most itt elég, és beszélni fogok a lánnyal! Tudom a nevét megkeresem fb-on" utána amikor kimondták a nevét rögtön behívtak engemet is az 1 rendelőbe. Szerintem ez nem véletlen, és amikor néztem őt egy számomra ismeretlen érzés elfogott, 18 éves vagyok, nem volt kapcsolatom és ez most nagyon furán, de jó érzéseket váltott ki, szerintem nem késtem le semmiről. Aznap ahogy végeztem haza szaladtam és rögtön, föl fb- és meg kerestem a lányt, ekkor úgy május 30 lehetett, felvettem a lányt, nézegettem a képeket és megint, elfogott az a csodálatos érzés, mintha szerelmes lennék?! Ekkor még nem voltam biztos abban mit érzek, érezni éreztem valamit már akkor erős volt de nagyon, de nem tudtam mi ez az érzés, mert soha nem tapasztaltam. Aznap bejelöltem a lányt, de még semmi... Majd Május 1. rám írt, hogy honnan ismerjük egymást, és akkor elmondtam neki, hogy sokat látom, és mindenhol csak őt látom, amikor sétálok a városba akkor is őt látom, amikor vittek anyumék a városba orvoshoz kocsival, akkor is... Bárhol, bármikor voltam őt láttam és ez így igaz ahogy LEirom.!!!! Minden nap mentem sétálni, mert szeretek, és jó a levegő a vízparton, és kiderült, hogy ő is arra szokott menni minden nap többször is, amerre én szoktam mert ő is szereti ezeket a helyeket !! :)) Nagyon jó érzés volt, hogy minden nap látom, és nem csak a suliban, hanem kellemes környezetben, a városban, a vízpartnál, és a kilátónál, köszöntünk egymásnak és mentünk tovább. :) Nagyon jó érzés volt !! Mennyi!! Majd, folytattuk a beszélgetéseinket, a fb-on ismerkedtünk és jött egy kérdés, barát szeretnék-e lenni vagy valami más ?! Eleinte barátot mondtam, mert tényleg nem tudtam, hogy működnek a dolgok, majd ez megváltozott, mert rájöttem irgalmatlanul, szeretem!! <3 Sajnos, nagyon szégyelltem magamat, és hazudtam neki az elején egyet... MErt 11 voltam ebben az évben, de már 18 éves ebből az jönne le már most kelet volna befejeznem azaz csúsztam egy évet, és én azt mondtam 0.dikos voltam ezért vagyok még 11.dikes. Már akkor tudtam, nagykár volt mondani :( Őszintén nagyon sajnálom... Ezen most is sokat sírok, miért gondoltam azt, hogy ettől jobb lesz... Nagyon sajnálom! Ismerkedtünk tovább majd a lány elmesélte, hogy diabéteszes, cukor beteg, és ezzel együtt azt irta nekem, hogy megértené ha többet nem akarnék beszélni vele, erre csak annyit tudtam mondani, semmi baj nincs ezzel, ( magamba gondoltam ez nem jelent semmit, szerelmet nem korlátozza, szerelemben ilyen kis apróságok nem zavarnak be) Mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van, én ehhez tartom magamat! Folytak a beszélgetések, repültek a napok.. ÉS egyre jobban oda lettünk egymásért. Istenem ez az érzés, amikor irom ezeket a sorokat... nem a fájdalom, a boldog könnyeit hordozzák magukkal, volt, egyszer sétáltam, és a testvérével tekert elmentek mellettem, finoman köszöntünk, és nagy mosollyal fogadtam őket amikor láttam!! Örökre megmaradt az összes emlékem vele!. Tovább sétáltam, lassabb tempómban, élveztem a kilátást, a víz illatát, a fények változását, színeket, a fákat, napot ragyogását, a felhők alakzatát, madarak énekét, és reptét! Csodálatos volt!. Majd megvártak engem kicsit odébb, ekkor beszéltem először velünk, személyesen! Nagyon jó volt, viccelődtek, meséltek, kis életem egyik legszebb napja volt azt. Majd elmentek és én is tovább sétáltam. Majd egyik másik nap, meg mutta nekem merre szokott még tekerni, félig haza kísérhettem, hosszú utat tettünk meg, végig viccelődtünk, meséltünk, nevettünk, majd este meg köszöntük egymásnak a sok szép emléket, és élményt. Majd megint teltek a napok, sokat beszéltem a testvérével és nagyon örömteli volt vele is beszélni. Minden szünetben, felmentem hozzá, beszélgetni, imádtam őt látni, a hangját az arcát látni!... Mennyi volt. Egyik nap egy csütörtöki nap, ebben már nem vagyok biztos, sajnos, neki Tesi órája előtt fölmentem beszélni, hozzá de sajnos kicsit zaklatott volt, és nem tudtam beszélni vele, én lépcső tetején álltam és néztem ahogy megy lefele, kérdeztem, rá érsz-e és mondtam nem, DE ekkor furcsa érzés kerülgetett, éreztem valami nagyon rosszat... És ez egy belső érzés volt, tudtam valami történni fog, nekem matek órám volt, az osztály főnökéve, és óra alatt, nagyon rossz érzésem volt, fájdalmaim voltak, majd óra felénél bejöttek szólni, hogy történt valami a tanár osztályában valakivel, én rögtön tudtam, hogy kiről is van szó :( Sajnos megérzésem, igaz volt... Tesi órán kijött a térde és mentővel vitték el.. :( Nekem utána volt még egy töri órám.. nagyon nehezen bírtam kivárni, óra közben síró görcsöt kapta, könyvemet kapartam, hogy vére elmehessek a kórházba, ekkor még nem volt köztünk semmi csak vonzalom, rohantam a kórházba, nem érdekelt semmi és senki, csak mentem és mentem, keresetem, bennem egy sírás érzés maradt, meg és egy fájdalom, szinte éreztem, azt amikor kijött térde és azt a fájdalmat ami akkor volt neki, nem voltam ott de éreztem, nekem is nagyon fájt, még most is... Amikor oda értem, akkor, pont gipszelték a lábát, de az apukája elmondta, hogy minden rendben van. Aznap vissza mentem a kórházba, hogy meglátogassam, kérdezgettem minden fele, hol találom, de már mondták apukája haza vitte. Nagyon fájt, hogy ez történt vele:( Én azon a hétvégén mentem Pestre nővéremhez, mert születésnapja volt 3 napra, Pesten végig a testvérével beszélgettem, és szervezett nekünk, egy meglepetés találkozót! :9) Április 26 én Vasárnap amikor mentem haza akkor leszálltam buszról és testvére elvezetett hozzájuk :)) Majd kiugrott a szívem, de nagyon vártam, szerettem volna nagyon de nagyon meg ismerni őt és a családját is!! :) Sikerült is, Soha nem felejtem el amikor beléptem a szobája ajtaján azt az örömet, amit puszta jelenlétemmel okoztam SOHA, a még élek addig emlékezni fogok rá, ekkor fekvő gipsze volt. Ismerkedtünk, kártyázgattunk, beszélgettem az anyukájával, meg ismertem a szüleit, a testvérét, őt is, emlékszem nagyon finom süteményt kaptam legelőször, összes szóra, emlékszem, ami elhangzott, összes emlék képem megvan. Másnap 27-én össze jöttünk, mint egy pár, és onnan től kezdve állandóan minden percemet szinte vele töltöttem amikor csak tudtam! Mindig ott akartam vele lenni! Mert nem tudtam betelni vele. Mindennél jobb volt az amikor láttam, hogy milyen boldog amikor ott vagyok, számomra ez mindennél többet ér a világon... Semmi sem adott nekem ilyen boldogságot mint ő.! Én még kicsit tudatlan voltam az elején, hogy kell egy lányhoz közeledni, ő próbált, láttam is, de én nem tudtam, de szép lassan meg mutatta, hogy kel közeledni, ki alakult egy forró, érzelmi kapcsolatunk, nagyon hálás vagyok neki, mert türelmes és oda figyelő volt velem, sőt mindig, Köszönöm neked! Én örökre, a szívembe zártam őt, oda adtam neki az egyetlen olyan dolgot a világon, ami legtöbbet éri számomra, a szívemet neki adtam, a lelkemmel együtt, örökké az övé. Ő is a szívébe zárt engem. Teltek, múltak a napok, amikor tehettem mentem, ennél jobb dolgot el sem tudok képzelni. Közeledtünk egymáshoz, mert forró volt a szerelem, sokat beszélgettünk, kártyáztunk, mókáztunk, nevetgéltünk, A legeslegjobb dolog a világon amit eltudok képzelni, az az őszinte mosolya, mert ha azt láttam, hogy mosolyog, akkor tudtam minden rendben van az élettel, ha ő boldog volt akkor én is. Minden este amikor mentem haza, város egyik feléből a másikba, eszembe jutott a hazugságom... Minden este kínzott... DE nem tudtam, hogyan kellene elmondanom, rettenetesen szégyelltem SAJNÁLOM!! Majd amikor már tudott járni, akkor elkísérgettem, próbáltam rá vigyázni, mert nekem ő a mindenem és mindenség ő. Sokat fagyiztunk, nagyon jó kis emlékek... Majd egyik nap eljött hozzánk, először, bemutattam a szüleimnek, nagy szüleimnek, Nagyon örült neki mindenki! Teljes szívükből örültek neki, hogy láthatják. Sajnos, itt ezen a csodás napon, csaptam be magamat egy életre, nézegette a tablómat és én a szemébe hazudtam ugyan azt amit az elején, hogy én 0-dikos voltam, nagyon gondolkoztam amikor feltette a kérdést, mit mondjak, jót akartam de számon a rossz döntés jött ki :( Nagyon SAJNÁLOM... Másnap nem bírtam, elellett már mondanom, de nagyon rossz felvezetésben tudtam csak elmondani... de kimondtam az igazat. Sajnos ez nagyon betett a kapcsolatunknak. Sokszor bocsánatot kértem, az elkövetkezendő napokban, de sajnos az ilyet nehéz elfelejteni. Próbálkoztam, sokszor jóvátenni a dolgokat. Kicsit rossznak érzem magamat, mert voltak kisebb viták, és állt, majdnem mindent fb-on beszéltünk meg, sőt sokszor pont a fb- ami kiváltott valami féle rosszabb dolgot... Ami vissza gondolva nagyon nevetséges dolog volt.. Nem akarok semmit hárítani, én hibám is volt, még ha nem is én generáltam a problémát. Nagyon erős szerelemvolt, köztünk még van is, sok vitát átéltünk, és alig volt nekem ilyenben tapasztalatom, mások már nagyon rég föladták volna, de mi nem. Amikor élőben együtt voltunk, mindig csodálatos, menny ország volt amikor náluk lehettem, mert akkor egész világmindenség megszűnt és csak Mi Ketten léteztünk, Fantasztikus dolog!!!. Utána jött a legnagyobb probléma, sokszor, valamiért csak barátot látott bennem, nem tudom miért, mert végig ugyan úgy voltunk, állandóan kézen fogva járkáltunk nagyon, Isteni érzés volt. Sokszor, tényleg nagyon kis és értelmetlen dolgokat csapták ki a biztosítékot de nem nálam. Majdnem 2 hónapig együtt voltunk, megismertük egymást, egymás családját, szokásait.Eleinte kicsit nehezen tudtunk közeledni egymáshoz, mert nem tudtam, hogyan kell egy lányhoz finoman közeledni,de végül nagyon jól bele jöttünk. Bevallom őszintén nem tudtam kerékpározni, és amikor már ismerkedtünk tudtam, hogy kelleni fog mert ő mindig tekerni szokott én csak sétálni, otthon sokat gyakorolni, mert ezzel is örömet szerettem volna szerezni ha látja érted mindent megteszek. Sajnos kicsit elhúzódott és csak július vége fele tudtam csak megtanulni.( De azóta van saját bicajom és elég jól is megy már. Sajnos Július közepén eljött a legrosszabb napom... Mai napig nagyon fáj, találkozni szeretet volna és akkor kimentünk a padunkhoz, a partra és elmondta,hogy benne megváltozott egy érzés és hogy még magát se ismeri teljesen. Sajnos ekkor nagyon elhagytam magam.... Ő csak barátot szeretett volna, azt mondta, hogy senkit nem tudna most szeretni, és neki most nem kell senki... Pedig tudom, nagyon szerelmes, volt remélem még az mert azt mondja, hiányzom és sok jó jut eszébe, és sokszor mondja, hogy kárvolt szakítani. Ekkor majdnem 1 hónapig csak vitáztunk, hogy tudnák megoldani a dolgokat, és arra jutottam, végül, 1 hónap szakítás után is, hogy nem tudom elengedni, NEM megy nem tudok mást szeretni... Csak ŐT senki mást... Sokszor lehetett volna alkalmam de nem nem ment, akkor sem akartam senkitől semmit csak tőle. Így akkor maradtunk barátok, beszélgetünk, most 2-3 napja beszéltük meg a dolgokat. Együtt próbálunk csinálni mindent, és csak remélni tudom, vissza változnak az érzései és újra ugyan azt fogja érezni, mármint újra szeretne egy párt. NEm tudom elengedni, próbáltam nem megy... Soha nem is fog igazán... Nagyon sokat szenvedtem az elmúlt 1 hónapban, első 2 hétben naponta síró görcsöt kaptam, utána csak 2-3 naponta de még mai napig is van amikor teljesen elsírom magam érte. Volt amikor nagyon rossz dolgokra gondolta, csak, hogy megszűnjön a fájdalmam. Szeretnék vele lenni mindig, és soha nem akarom elereszteni! SOHA Én Úgy szeretem ahogy van, szakítás után is amikor eldobott magától, csak tepertem utána folyamatosan, hogy vissza kaphassam! Sok sok sok szép emlék fáj, mert tudom hogy már nincs :( Tudom, hogy nagyon szerelmes, de tudom sok rossz dolog érte már, volt fiúja és ő dobta egy másik lány miatt.. Én soha nem dobnám, csak ezt nem tudom, hogy látja-e mert én meg ígértem neki az elején, hogy nem kell más lány. Mert én tudom, mi a jó nekem, mit akarok az életben, és kihez akarok örökké hű lenni! Lehet régi módi vagyok de én így látom a dolgokat! Szeretném, mindennél jobban szeretnék vele lenni. Cukor betegség, térdes és sok sok más dolog is nagyon meg viselte szegény lányt.. Én az akarok lenni akiben örökké meg bízhat és ha bármi történne vele én erőt akarok adni neki az élethez, a mosolyát szeretném látni, mert akkor én is őszintén boldog tudok lenni, és ekkor tudom, hogy valamit elértem az életben. Lehet hülye voltam a hazugsággal... De nagyon féltem, nem tudtam, hogy mit csináljak. Nagyon fáj amiért el taszított magától, és mondja, hogy hiányzom neki meg minden. Nagyon fáj amikor mennek valamerre és én nem mehetek velük, fáj amikor nem lehetek vele, fáj már az is, hogy rá gondolok, sok ember átverte már, sőt én is de nem tudom, mennyire jogos ez a dolog így.( Én 18 és ő 16 éves. Sok rossz történik vele, és ezért is félhet tőlem, vagy nem tudom. Azt mondta, nem tudja megadni, ahogy, hogy állandóan vele lehessek:. Ezt teljesen megértem, de soha nem beszéltünk arról, feslem hozta, hogy zavarok vagy, hogy nem lenne elég szabad ideje, ezt is csak most mondta el nem rég, mondtam neki, ez nagyon kis dolog, ezen gyorsan tudnánk változtatni. Valaki kérem segítsen!!! Nem tudom mitévő lehetnék. Azt tudom, ha más lányról lenne szó akkor réges rég, nem érdekelne, De ő különleges számomra, belőle egy van ! Ő a mindenem és a mindenség ő. Kérdésekre nagyon szívesen válaszolok ha olyan! Bocsánat, ha nagyon terjedelmes lenne, de gondoltam részletesen megpróbálom leírni az igazat, és ami történt.