Szeretem, mégis eltaszítom magamtól. Lehet hogy most végleg?

Néhány hónapja megromlott a kapcsolatom a barátnőmmel.

Első ízben miattam. Csak magamat okolhatom, hiszen elég sok mindent túlreagálok, és hirtelen olyanokat vágok a fejéhez amit nem kéne. Aztán persze mikor már megbántottam, bánom az egészet.

Nehéz kiengesztelni őt. Tegnap mikor megint összekaptunk, az így is labilis lábakon álló kapcsolatomat szerintem talán teljesen tönkretettem. Este már a telefont sem vette fel, noha eddig ilyet sosem csinált 1 év alatt.

Írtam neki smst, hogy túlreagáltam, ne haragudjon, de hiányzik nagyon, és ezért szeretném több ideig látni.

2 héttel ezelőtt ettől még komolyabban összevesztünk. Témákat tekintve legalábbis, de akkor telefont felvette, noha hallottam hangján hogy totál semleges.

Több időt szeretnék vele tölteni, ő viszont a rossz kapcsolatunk miatt megelégszik másfél-két nappal is hetente.

Mindketten rendkívül büszke emberek vagyunk. Ám én mégis mostanába engedtem a sajátomból, és úgymond csak csaknem szánalmassá váltam.

Gyenge, érzelmes ember vagyok. Éppen ezért nem akartam soha többé szerelmes lenni. Erre most ugyanott tartok mint 2 évvel ezelőtt.

5 percenkét elfogja a gyomrom a görcs, s könnyek fakadnak szememből, hogy hogy lehettem ekkora barom, hogy megint saját magam miatt veszítem el azt akit szerettem, és aki viszont szeretett. Mindenről ő jut az eszembe. Egy hangról, egy ízről, egy ételről, egy ócska tv reklámról.

Fogalmam sincs mit tegyek. Nem használ már szerintem bármit is írok neki. Ő olyan lány, hogy magában eldönti. És amíg nem döntött tulajdonképpen mindegy milyen smst, vagy telefonhívást kap tőlem.

Töprengek sokszor, hogy lehet a sors keze van ebben. Hiszen ha nem lenne Ő nekem, tudnék a munkámra koncentrálni, és szerezhetnék egy kis megtakarítást.

Mert most részben miatta is vagyok itthon, és próbálom építeni a kapcsolatomat.

Irónikus, hogy az előző párommal is azon szakasz után romlott meg végleg a kapcsolatunk, hogy szó esett arról, hogy egyszer majd gyereket akar tőlem, illetve összeköltözést mihamarabb. Most ugyanitt tartunk.

Köszönöm mindenkinek aki végigolvasta. Fogalmam sincs mit tegyek. Félek már sosem leszek az akire felnéz, hisz elvesztettem a becsületemet előtte. Félek, hogy elhagy, félek, hogy egyedül maradok.

Elmar a fájdalom, ha csókjára, ölelésére gondolok, s arra, hogy talán sosem érezhetem már többet ezt.

Fiatalok vagyunk, de most kellene megalapozni egy jövőbeni kapcsolatot, hány olyan történetet hallani hogy 19 éves koruk óta együtt, és család, minden már.

22 vagyok, és a 13. hónapot töltenénk be szombaton.

13...megkeseríti az életemet ez a szám.