Normális, hogy ennyire hatással van az érzéseimre?

A barátommal lassan 1 éve vagyunk együtt. Annak ellenére, hogy nem élünk mindig abban a nagy, rózsaszín felhős ködfelhőben, nagyon szeretjük egymást. Igazából nem is tudnám megnevezni az érzést, ugyanis tényleg nem az a "mindig kiugrik a szívem a mellkasomból, ha vele vagyok"-kapcsolat. Talán elsősorban menedéke vagyunk egymásnak, ha rossz történik, egymás mellett megnyugszunk valamennyire. Valahogy mindketten olyan hatással vagyunk a másik érzéseire, hogy pl. én a legkisebb rossztól is, ha pl. el kell mennie egy együtt töltött délután után, nagyon ki tudok lenni érzelmileg. A következő héten ő is a vizsgájára tanul, én vizsgázom, így hétvégéig nem találkozunk, és tegnap úgy bőgtem, mintha háborúba ment volna. Nem akarok hisztis lenni, eddig nem is voltam ennyire érzékeny a búcsúkra mással (eddig 1 barátom volt rajta kívül). Ugyanakkor ha valami jó történik, pl. mindkettőnknek jó kedve van, a nap is süt vagy ilyesmi, akkor meg hihetetlenül boldog tudok lenni. Nélküle azonban olyan, mintha monoton életet élnék, pedig van családom, meg minden. Normális, hogy ennyire függök tőle? Hogy így befolyásolja az érzéseimet? Hogy tudnám megakadályozni, hogy ne fakadjak ki minden búcsúnál?

18L és 19F