Kiábrándítottam magaból, vagy belőlem fakad az érzés?

lassan fél éve vagyunk együtt barátnőmmel és eddig minden csodásan zajlott eddig. nem volt vita, sem veszekedés, mivel mindketten a megbeszélős fajták vagyunk.

Rettenetesen szeretem őt és ez egy héttel ezelőttig minden mozzanatomban megjelent és tőle is ez jött viszont. Álmodni sem mertem volna hogy valaha olyan szerencsés leszek hogy egy ilyen lánnyal összefutok.

Szóval a hétvégére speciális alkalomból kifolyólag nagyon speciális programokat terevezett. Ez az alkalom a születésnapom volt (Megjegyzem, hogy amúgy nem nagyon szeretem a ha engem ünnepelnek, nem kelt túlságosan jó érzést, folyton lelkiismeretfurdalásom van miatta).

Midnen csodaszépen zajlott, végig figyeltem hogy mekkora örömöt okoz neki hogy velem lehet azon az előadáson. Mintha minden tekintetével elbűvölt volna.

Az igazság, hogy nem volt az első alkalom amikor ezt tapasztaltam és mindig szeretem amikor láthatom a szemében, viszont attól félek hogy nem fogom többet.

Reggel "huncutkodásba" torkollott az egész és a heves szerelemben elfeledésbe merült a gumi, ami rizikós ugyan, de egyértelmű bizonyítéka annak hogy megbízik bennem. A hasára élveztem, de nem voltam magamba biztos hogy sikerült mindent letennem oda ugyanis egy húzással később jöttem ki belőle mint szoktam. Sokáig nem is gondoltam semmire, míg aztán este, amikor én már otton voltam, álmomból kipattanva kételkedni kezdtem magamban, ezért felhívtam. Megnyúgvást kerestem. Sajnos őt is csak felidegesítettem vele és erre egy lapáttal rátett az is, hogy hebegtem és habogtam. Lezáratlan maradt az ügy és másnapra már azt hittem hogy megtörtem a bizalmát. Este csak erősödött ez a gondolatom, nem volt jó passzban, feszült volt és ideges. Valószínűeg rátett egy lapáttal hogy aznap sem voltam képes normálisan beszélni vele (ahogy senki mással sem, de ő a lényeg) és azt hittem hogy ennyi. Rám ideges, kiábrándult. Ez mind telefonon történt, mert távolt voltunk egymástól munka miatt, viszont tegnap hazajött.

Az ezt megelőző napokban, vettem neki meglepetést (már régóta terveztem) amit a megérkezés napján odaadtam neki, gyertyafényben, ő ennek látszólag nagyon örült, de éreztem hogy nem volt teljesen őszinte magával. Persze a nyakamba ugrott, puszilgatott, a fülembe súgta hogy szeret.

Nagyon szeretem a barátnőmet és nem akarom elveszteni. Lehet hogy csak bennem kavarog valamiiylen gondolat ami nem tört felszínre, sőt mi több; erősen remélem hogy így van és csak ez hamisítja meg az általam érzékelt világot.

Ami útközben eszembe jutott, talán az hogy félek attól hogy nem lehetek mindig ott számára, vagy az hogy nem lehetek számára mindig tökéletes (mindig a tökéletes címkével látta el a kapcsolatunkat, mindig sikerült megadnom neki azt amire vágyott) esetleg az hogy megtörtem a bizalmat benne, amit tőle kaptam és ahogy ismerem, azt kell mondjam hogy nem kis szó. Hozzá kell tennem, az utóbbi abból fakad hogy két nappal a zavaros hívásom után küldött egy üzenetet amiben megírta hogy még sosem bízott annyira senkiben mint bennem. (miért tette szóvá? kibillentettem belőle? vagy tényleg így gondolja?)

Köszönöm a türelmeteket