Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van itt olyan nő, akit a férje megcsalt, majd visszafogadta a férjét? Hogy tudta feldolgozni ezt, megbocsátani, mennyi idő múlva enyhül a fájdalom?
Nálunk csak csók volt,nem feküdtek le,de ezt is úgy tudtam mkeg,hogy Ő nem mondta el,csak rájöttem.
Semmi bűntudat nem látszódott másnap mikor hazajött hozzám.
Emiatt volt olyan fájó,sokszorosan csalódtam.
Kibékültünk,azt mondta sokat ivott és akkor a kapcsolatunk sem volt valami fényes.
Nem mondom,hogy nem hagyott nyomot,így 6hónap után is fáj ha erre gondolok és nem tudok bízni benne.Bár ezt nem mondom neki.
Jó nagy sérelmeket okozott.
Mi megpróbáltuk rendbe hozni, pont ahogy írtad, a közös gyermek miatt, de az én férjemnek viszonya volt és szerintem szerelmes is volt a lányba. A kislányunk két éves volt mikor kitudódott a dolog, de ekkor már több, mint egy éve tartott...Ne ítélj el kérlek, hogy milyen vak voltam... Naiv voltam elég fiatal és szerelmes.
Ezután a férjemet választás elé állítottam és ő minket választott, de így utólag azt gondolom kötelességből inkább, mint őszinte érzelmek által vezérelve. 5 évig együtt voltunk, de felejteni sosem tudtam. Nem hánytorgattam fel a történteket, de engem mardostak belüről. Aztán 5 év után elhagyott minket de ekkor már nem is marasztaltam, őszintén megvallom én kicsit megbántam, hogy akkor nem léptem, könnyebb lett volna 24 évesen egy kétévessel párt találni, mint 30 felé kétgyerekes anyaként... Ami borzasztóan elszomorított, hogy a férjem felkereste a hölgyet, akit 5 éve elhagyott értünk és mindent elkövetett, hogy visszaszerezze, annak ellenére, hogy ennek a lánynak közben férje és gyermeke is lett. Vállalta volna ezt a nőt egy idegen férfi gyerekével, a sajátjaival viszont nem akart maradni... Ezt nagyon nehéz feldolgozni még így is, hogy már elköltözött. A lány nem hagyta el a férjét, de még viszonyba sem kezdett bele és a férjem (ez így ki lett mondva)engem okolt, hogy elvettem tőle a boldogságot.. Gondolom nem ilyen szomorú sztorira voltál kiváncsi de most jó volt leírni.
Mindennek ellenére, ha te meg tudsz bocsájtani és még őszintén szerelmes vagy a férjedbe és ő is őszintén szeret, akkor hiszem, hogy nem lehetetlen vállalkozás megmenteni a házasságotokat! Nálatok hogy történt? Egyszeri alkalom volt? Azt könnyebb talán megbocsájtani, a férfiak megbotlanak olykor...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!