Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tehetnék? Adjatok tanácsokat, kérlek
A barátom tegnap azt mondta, hogy már nem úgy szeret, mint a kapcsolatunk elején (4 hónapja vagyunk együtt). Azt mondta, hogy kb. 2 hete úgy érzi, hogy hol akar engem, hol pedig úgy érzi, hogy meg van nélkülem is és egyszer akkor is érezte ezt, amikor vele voltam, illetve ezeket fele-fele arányban érzi. Viszont azt is mondta, hogy amikor pár napja arra gondolt, mi lenne, ha vége lenne, bekönnyezett a szeme és aztán tegnap haza fele menet is a buszon és azt mondta, hogy úgy se bírná sokáig nélkülem, de ezt se, hogy ilyen labilisak az érzelmei irántam.
Abban egyeztünk meg, hogy tegnaptól számítva 2 hétig még meglátjuk, hogy mi lesz (bár nem hiszem, hogy bármi is változna) és utána talán tartunk egy szünetet.
1.És ha holnap szakítanék vele? Mert holnap találkozunk. És így meggyorsítanám a dolgot
2.De nem tudom, hogy nem-e kéne kivárnom a 2 hetet, mert arra is gondoltam, hogy az alatt az idő alatt elvinném a "helyeinkre", és adnék neki valamit, amiről biztosan én jutok az eszébe és valami olyan szöveggel gondoltam odaadni neki, hogy: "Talán, ha eltévedsz, ez majd visszahoz hozzám."
Vagy harmadik lehetőségnek még arra is gondoltam, hogy megvárom ezt a 2 hetet (vagy csak egyet, még nem tudom) és ha utána azt mondja, hogy még mindig labilis, akkor szakítok vele és lesz, ami lesz, reménykedem benne, hogy nem bírja és visszajön hozzám.
Szerintetek melyik a legjobb, én az utolsó felé hajlok és persze közbe mindent úgy csinálnék, úgy viselkednék vele, mintha mi sem történt volna, mert ha folyton szomorú lennék az csak rosszra vezetne.
Kérlek, aki azt akarja mondani, hogy egyszerűen szakítsak vele és engedjem el, az inkább tartsa meg a véleményét és kérdezze meg magától, hogy neki is csak így menne a helyembe?
Köszönöm a válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!