Életed során hány óriási csalódásban volt részed?

2-3 talán.

1 viszonzatlan szerelem, amikor szexre használtak, de mivel életem 2. pasija volt, még nem volt összehasonlítási alapom, gondolom, azt hittem, majd alakul részéről több. Nyilván mostmár tudom, hogy ezekből semmi sem szokott alakulni, pláne nekem. Azért 3-4 évem ráment, nem is magára a "kapcsolatra", hanem utána fel is kellett dolgozni.

A második az szerelemnek indult, legalábbis azt mondta, hogy az, meg boldog velem, tényleg gyors tempóban ki is alakult egy kapcsolat. Aztán pár hónap alatt kiábrándult belőlem, és rövid úton véget vetett az egésznek, és utána a már ismerős helyzet következett, hogy szexre/egyéb hülyéskedésre majdcsak jó leszek. Én persze reménykedtem újra, hátha, hiszen elvileg mégis szeretett, jobb a pozícióm, mint a másik csávónál. Hiba volt, mert valószínűleg vagy sosem szeretett, vagy csak ilyen fellángolásszerűen érzett valamit, ami hamar elmúlt. 1 évig még elhülyéskedett velem biztos ami biztos, és utána további 1-2 év feldolgozás következett.

Aztán volt még, aki megérintett, rá is potom 2 évet baxtam el asszem, nem vállalt fel sosem, ott kiderült, hogy asszony mellől ismerkedett velem.

Mostmár valamiért azt gondolom, nekem ez a műfaj nem való :))

Egyetlen óriási csalódásom volt az életemben.

Sok kapcsolat,sok szakítás után tíz évvel ezelőtt jött el az, akivel első pillanattól kezdve olyan kapcsolat volt, olyan csoda, amire vártam 46 éves koromig.

Boldog voltam,enyém volt a világ, elindultam azzal, aki először szeretett úgy, ahogy igényeltem volna. Csodát adott... Bő két éven át. És egy szeles október végi napon szinte vállvonogatva azt mondta : Bizonytalan vagyok...

Persze, a harmadik ott volt már a háttérben egy ideje. Messengeren ment a beszélgetés ....eredménye ez lett.

A 2017-es november i- jén, meghalt az addigi lelkem és azóta sem vagyok az, aki voltam.

Már addig is sokat veszítettem mások miatt,de anyagiak,stb nem érdekel. A szeretet elveszítése fájt a legjobban. Régen történt, felálltam a földről, senkim sincs azóta. Már nem fáj, de a csend és a magány nem tágít mellőlem..

Férfi vagyok és férfi hagyott el .

Igazán óriási csak 1 volt. A legjobb barátnőm, akivel együtt éltük végig a huszas éveink minden őrültségét. Évekig lakóstársak is voltunk, együtt utaztunk, külföldön dolgoztunk, mindent tudtunk egymásról a legmélyebb titkokat is. Olyannyira bíztam benne, hogy arra gondoltam, hogyha egyszer lesznek gyerekeim biztosan ő lesz a keresztanyjuk, vagy ha meghalnék biztosan azt szeretném, hogy ő nevelje fel őket. A napokban találtam meg otthon egy névjegyzéket, közvetlen a családi, és a fontos telefonszámok mellett az övé is fel volt írva a szülőknek.

7 év után volt egy hatalmas konfliktusunk ami miatt 2 évig nem beszéltünk. Aztán újra kibékültünk és még 3 évig teljesen jóban voltunk.

Majd minden előzmény nélkül undorító módon a 30. születésnapom előtt pár nappal egyszercsak véglegesen megszakította velem a kapcsolatot, és pár sorban kifejtette, hogy ő sosem szeretett engem igazán, és hogy ez nem barátság. 12 év után.

Évekig tartott túllépni rajta, teljesen összeomlottam, bár nem elsősorban emiatt, de terápián is foglalkoztam vele. Kb 3 év után sikerült túl lennem rajta, most így 6 év után pedig véglegesen lezártam már. Már nem kavarnak fel az régi emlékek sem, rengeteg minden van eldobozolva, ami hozzá köt.

Így utólag összerakva a képet, a saját terápiás utam, sok sok pszichológiai könyv elolvasása után erősen gyanítom, hogy borderline személyiségzavarban küzd. Azt hiszem ez a felismerés is hozzásegített a megbocsájtáshoz, elengedéshez.