Nen vagyok képes szeretni? Ni a szerelem? (Hosszú nagyon, de megköszönöm, ha elolvasod és építő jellegűen válaszolsz)

Sziasztok! Help. Mit jelent szeretni? Lehet, hogy nem vagyok rá képes?

Járok jelenleg sématerápiára, bár még az elején tartok.

Volt egy 2 éves kapcsolatom, tegnap lett vége, már nem voltunk együtt fél éve, de ment a se veled-se nélküled részemről. Ő mindenét odaadta volna értem, jobban kitartott, mint én.

Azonban amit megfigyeltem az elmúlt évek kapcsolatai során, hogy rendszerint olyanokkal jövök össze, akik oda vannak értem, és ha van lila köd, ha nincs, de én egyrészt kevésbé, másrészt amint ki van mondva, hogy na akkor ez egy kapcsolat, akkor elkezdek menekülni. Amíg csak randizgatunk meg jól érezzük magunkat, addig semmi gáz. (Elutasító-elkerülő kötődő vagyok.)

Voltak alapvetően olyan dolgok, amik zavartak a személyiségében, ő nagyon érzelmi alapú ember, míg én inkább racionális, logikai, ő impulzív, én higgadt, de jól kiegészítettük egymást.

Viszont, mint minden kapcsolatomban átlag 1-1,5 év alatt, itt is a libidóm 0-ra csökkent. Ha kezdeményezett, még oké is volt és élveztem, de többször is sírtam a végén (wtf, mai napig nem tudom, miért), míg egy olyan viszonyban, ahol nem volt lelki elköteleződés vagy komolyabb kötődés, ott ugyanolyan izgalmas volt mindig.

Sosem tudtam elképzelni, hogy valakivel együtt éljek. Introvertált is vagyok és zavar a zaj, szeretek nyugiban a kis kuckómban lenni, és vele mégis összeköltöztünk. Ezt is, mint sok mindent azért csináltam, mert nem tudtam azt mondani, hogy nem.

Emberileg szerettem, de hogy szerelemmel? Fogalmam sincs. Szerintem még sosem voltam szerelmes. Voltak ilyen pillangós érzések néha, de amilyen gyorsan jött, el is múlt, és soha nem az embernek szólt, hanem az érzésnek, de leginkább a szexuális vágynak. Most is volt az utóbbi időben 2 férfi is, aki iránt őrült vágyat éreztem. Tudtam, hogy kapcsolatra nem lennének jók, mert jófejek, helyesek, de nem értenek meg annyira mélyen, mint a volt barátom és nem egyeznek a nézeteink sem pl. világnézet, nembiztoshogykénegyerek, spirituális nyitottság, világra való nyitottság, minden érdekel, kóstoljunk végig minden ételt, challenge-ek, őrült randomkodások gyerekmódban stb.

Ugyanakkor az is ijesztő, hogy ezekkel az emberekkel, akikkel nagy vonzódást érzek, újabban elkezdtem belegondolni, hogy milyen kis apafigura, jó apa lenne belőle. Nem feltétlen velem, mert félek, hogy gyerekvállalással minden szabadságom elveszne, úgyhogy nem tudom, ez-e az én utam (de attól is félek, hogy megbánom, ha nem lesz). De a volt párommal meg nem tudtam elképzelni, valahogy kevésbé tudtam rá férfiként tekinteni, mert vékony és kicsit azt láttam bennünk, hogy milyen jó pajtások vagyunk, mennyi mindent lehet együtt csinálni, pedig az elején oda voltam a testéért, most meg a nagyobb darab, szőrös férfiak vonzanak nagyon, holott "nem mutatnánk olyan jól" velük. Teljes bizalom megvolt, olyan dolgokról tudtam neki beszélni őszintén, amiért szerintem a legtöbb ember már régen kivágott volna az ajtón, de ő próbált segíteni és megérteni, első találkozáskor is már olyan információkat mertünk megosztani magunkról, ami társasalmilag nem elfogadott és soha senkinek nem mertük elmondani, szerintem utána másnak nem is fogom, mert nagyon nem konvencionális dolgokról van szó.

Ő is szexuálisan nagyon nyitott volt, próbáltunk 2 pasi 1 lányos felállást is, mert érdekelt, azonban nekem valahogy talán mégsem annyira jött be, inkább az 1v1 felállás tetszik. Ő ragaszkodott volna ehhez, illetve hogy neki is legyen meg a lehetősége más lánnyal, meg nekem is másik pasival. De már nem vagyok tisztában a saját szexuális vágyaimmal sem. Félek, ha később egy monogám férfit választok, előjönnek ezek bennem, hogy mégiscsak jó lenne időnként a változatosság gyanánt mással csinálni, de ha meg ilyet választok, kiégek benne és nem fogom akarni.

Hozzá tartozik, hogy én nem tudok csak úgy lefeküdni valakivel, hogy szárazon dugjunkéskész, hanem kell valami kis szikra, nem elég, hogy jó a hímtagja. Azaz megy, csak szenvedős. Azonban mikor összekeveredtem - jóváhagyottan - 1-1 olyan emberrel, akikkel jó a kémia, ott a barátom abszolút háttérbe szorult és csak a másikra tudtam koncentrálni. Hiába tudtam, hogy nem illenénk össze és nem is akarnék tőle komolyan, vágytam rá, hogy ő akarjon, és lestem minden vágyukat kb., főztem nekik stb. Borzasztó szürreálisan hangzik így olvasva. Ugyanakkor lelkileg egyik sem közelítette meg sosem a volt barátomat, negyedannyi dologról sem lehetett beszélgetni velük, teljesen más világnézet stb. Mégis plátóian róluk álmodoztam, hogy együtt utazunk, elmegyünk színházba, együtt élünk (mikor ettől irtózom), vele meg mikor ilyeneket csináltunk, közös fotó után mindig gyorsan csináltam egy olyat is, amin csak én vagyok, "mert mi van, ha szakítunk". Annyira nyomi. Neki 2 év után is én voltam az első gondolata, minden reggel munkába menet puszit adott, folyton ölelgetett, puszilgatott (mondjuk ezt megfojtásnak éreztem, ugyanakkor félek tőle, hogy nem találok már soha olyat, aki ennyire szeret és figyel rám és érez engem). Nekem ilyen sosem volt, max egy-egy kapcsolat lila ködjében, ami meg ugye csak hormonkavalkád volt, mint sem mély érzés.

Légyszi, ne szóljatok le, tisztában vagyok vele, hogy übergáz ez az egész. De egyszerűen borzasztóan el vagyok veszve, 28 éves vagyok, azt érzem, elmegy felettem az idő és még mindig nem tudom, mit akarok, hogy mit is jelent szeretni valakit. Azt érzem, mindenki, akivel jó együtt lenni, annak nem tudom megadni, amit kellene, amire vágyna, jól érzem magam a pár hónapig tartó elköteleződésmentes situationshipekben, de amint abból is valami alakulna, és együtt kellene tervezni az életet, na az már nem, az csak addig megy, amíg nincs kimondva, hogy egy pár vagyunk.

A barátaimnak és a családomnak is eddig mindenkit félve mertem bemutatni és olyan nem természetes volt, ő meg mindenkivel nagyon simulékony volt, megtalálta a közös hangot, ettől is félek, hogy ilyet nem fogok találni, mert úgy beleillett az egész ismeretségembe. És ő is mellettem állt, mikor az ő ismerőseivel meg sem bírtam mukkanni a zárkózottságomtól, velem foglalkozott, támogató volt, sosem hagyott egyedül.

Ha valakinek van ötlete, mi is a bajom, és hogy lehet olyanná tenni magamat, hogy "igen, itt ez a férfi és én akarom őt, életem végéig, és bele merem adni magam végre teljesen egy kapcsolatba", kérem, ossza meg velem, mert teljesen kilátástalannak érzem ezt, és már hónapok óta azt érzem, hogy magányos farkasnak születtem.

Köszi. :(