Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A fellángolás (nem szerelem) a férfiaknál általában előbb múlik el?
A pasiknál ez inkább az ujvarázs ködje csak. Sztem pár honap lehet.
(A szeretőt tartóknál más. Mert az asszony mellett viszont éveken át is izgi nekik egy 3. Mert az asszony táplálja hogy lehessen a tiltás izgalma.)
Elég összetett kérdés, persze a végtelenségig lehet egyszerűsíteni.
Nagyban függ az adott személyek szocializációjától, korábbi tapasztalataitól, pszichés állapotától.
Maga a rózsaszín köd is többféle lehet. Pillanatnyi vonzalom, szexuális izgalom, romantikus vonzalom. A kapcsolat vagy szex során kialakuló érzések, élmények, ezeket kiváltó biokémiai reakciók is sok félék lehetnek.
Sok pasi van, aki örök szerelmet ígér, miközben csak egy numerára vágyik, aztán megy tovább vadászni a következő skalpra. Sokan még csak nincsenek is tudatában ennek, csak egyszerűen így működnek. Még az is lehet, hogy akarnak, sőt komolyan úgy is gondolják, hogy képesek hűségre - csak egyszerűen mégsem megy nekik.
De közben olyan is van, aki kerek perec megmondja, hogy csak egyszeri menetre érdekli a csaj, aztán mégis évekre, vagy örökre összejönnek. Nem feltétlenül érdemes keresni a mintát és a receptet benne. Minden ember más, mindenki máshogyan reagál akár ugyanazokra a körülményekre és hatásokra is.
Egyes elméletek szerint a nők és a férfiak is evolúciósan fajfenntartásra vannak programozva, csak eltérő módon. Míg a nő evolúciós feladata megszülni és felnevelni az utódokat, ezért őt a biztonság, fészekrakás, család fenntartás hajtja.
Ezzel szemben a férfi evolúciós feladata csupán a megtermékenyítés. A férfit ezért a nő általában addig érdekli, amíg meg tudja hódítani, magáévá teszi, megtermékenyíti. Aztán a fajfenntartás ösztöne arra hajtja, hogy tovább álljon és más nőket is becserkésszen, minél több helyen elvesse a magvát.
Ez persze tisztán fajfenntartásra összpontosító elmélet. Ettől még a primitív ösztönök jó eséllyel tényleg így működnek, ilyen jellegű késztetések húzódnak a mélyben.
Ezeket a neveltetés, szocializáció, társadalmi hatások, értékrend, egyéb tudatos funkciók megpróbálják felülírni. Egyénenként eltérő mértékben több-kevesebb sikerrel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!