Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szerelem » Megcsaltam, nem érdemlem meg?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsaltam, nem érdemlem meg?

Figyelt kérdés

Adott a barátnőm, másfél éve vagyunk együtt.

Nekem előtte volt egy két éves kapcsolatom, ahol megcsalás lett a vége, és még szerelmes voltam, nagyon fájt.

Rá egy hónapra ismertem meg a mostani barátnőmet, egy hónapig találkozgattunk, majd feldobta hogy szeretne összejönni.

Én bizonytalan voltam még ezzel kapcsolatban, nem szerettem volna egyből beleugrani másba.

Adott volt egy nyaralás haverokkal, viszont már azt mondogatta hogy ha nem döntöm el hogy mit szeretnék, akkor ne találkozzunk többet, és én erre mondtam hogy akkor jöjjünk össze.

Rá egy hétre volt egy nyaralás, ahol lefeküdtem egy másik lánnyal, úgy voltam vele hogy kijár nekem, két évig hűséges voltam, még egyszer megtudom hogy milyen újra a szingli élet, és onnantól kezdve a barátnőmre koncentrálok.

És így is van a mai napig, másfél éve vagyunk együtt, viszont anno 1 héttel azután hogy összejöttünk megcsaltam, és félek néha hogy kiderül, mert nagyon szeretem őt, és nagyon nagy csalódás lenne neki utólag

Rossz ember vagyok?21/F


2024. júl. 7. 20:56
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
100%
Gerinced nem sok van.
2024. júl. 7. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
100%

Igen, az.


Jó alapokra épül a kapcsolat.

2024. júl. 7. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
100%

Hát nem érdemled meg őt ez tény és való.


Tudtad nagyon jól, hogy milyen érzés megcsalva lenni és annak ellenére mégis megcsaltad őt.


Ha van benned egy icipici tisztelet a párod iránt akit annyira "nagyon szeretsz" akkor te személyesen elmondod neki, hogy hűtlen voltál hozzá és szakítasz vele akkor is ha ő a megcsalás ellenére veled maradna!


Ha félre tudtál szemrebbenés nélkül kefélni akkor az a minimum, hogy most is bátor fiú leszel és elé állsz, meggyónod bűneid! Aztán kirakod, hogy találjon maga mellé hűséges férfit! :)


Te meg szexelsz fűvel fával hiszen hímringyó vagy, neked párkapcsolat nem való! :)

2024. júl. 7. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 A kérdező kommentje:

Fűvel fával?

Mint mondtam, egy friss kapcsolatból jöttem ki, és igazából beleerőszakolt engem a kapcsolatba amikor összejöttünk, és egyszer történt ilyen, akkor meg nem szerettem őt, a vele töltött idő alatt pedig beleszerettem

Nem szexelek fűvel fával, és nem vagyok himringyó sem.

2024. júl. 7. 21:12
 5/35 anonim ***** válasza:
92%
Hiába próbálod szépíteni, nem volt szép dolog és te is tudod jól, hogy fordítva szarul éreznéd magadat emiatt. Az utolsó kérdésre is tudod jól a választ.
2024. júl. 7. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
79%

Igen, patkány vagy.


Igent mondtál a kapcsolatra önszántadból. Remélem, ezentúl mindenki megcsal, amíg élsz.

2024. júl. 7. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
88%

"Rá egy hétre volt egy nyaralás, ahol lefeküdtem egy másik lánnyal"


Aki mindjárt összefekszik mással miközben párkapcsolatban van nemre való tekintet nélkül lotyó! Tök mindegy, hogy egyszer, vagy húszszor dugott félre akkor is megtette pedig párkapcsolatban volt!


Nem erőszakolt meg téged senki, se az a lány akivel ketyintettél, se a csajod hiszen megkérdezte, hogy mit akarsz és igent mondtál te végül:


"azt mondogatta hogy ha nem döntöm el hogy mit szeretnék, akkor ne találkozzunk többet, és én erre mondtam hogy akkor jöjjünk össze."


Egyértelműen adott neked kiutat és te mégis összejöttél vele!


Igen, valóban rossz vagy és nem ember hanem csúszómászó a földön, egy féreg a javából mert nem elég, hogy hűtlen voltál és nem tud róla még rá is fogod, hogy ő tehet róla!


Undorító vagy, de remegj, egyen meg az ideg napról napra. Egyszer úgyis ki fog derülni milyen "jófiú" voltál és valószínű, hogy majd megint más lány fog téged megcsalni, hogy érezd a fájdalmat.

2024. júl. 7. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
70%
Férfiak...
2024. júl. 7. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
90%
Szerintem rohadt gáz vagy. Miért nem bírtad azt mondani neki, hogy nem, nem akarsz kapcsolatot - aztán engedd, hogy békén hagyjon, te meg szórakozz. De nem, neked mind a kettő nő kellett... Szánalmas.
2024. júl. 7. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
100%
Miért nem kérdezed meg tőle?
2024. júl. 7. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!