Plátói szerelem miért nem múlik el évek múlva sem? F

Te tudod.. Egy próbát megérne pedig, legalább vagy összejön, vagy eltudnád engedni..

Hogy a kérdésre is válaszoljak: volt, hogy évekig "rajongtam" valakiért. Jó nehezen múlt el. Hozzáteszem, nem egy könnyen tetszett meg valaki, szerelembe meg még nehezebben esem.

Nekem is volt/van egy ilyen ember az életemben

Sok éve nem találkoztam vele, de mindig bennem él az emléke

Olyan szenvedély volt kettőnk között, mint soha mással. Se előtte, se utána

Élem az életem mással, másképp

Azért gondolkodsz így, mert még nagyon kevés az élettapasztalatod. Nekem még a 20-as éveimben is voltak plátói szerelmeim, és folyton ezen kattogtam én is, hogy talán ő lesz az igazi... Ez annyi mindenből eredt nálam, pl a végletekben való gondolkodás (csak ő és senki más), beszűkült fókusz (ezekben az években nagyon depressziós is voltam), idealizálás stb.

Aztán meguntam és az egyik ilyen plátói szerelmemet elhívtam randizni, mindezt nőként. 3 évig voltam odáig érte. Tudod mennyi idő volt kiábrándulni belőle? Kb fél óra. Totálisan más volt az ízlésünk, személyiségünk, értékrendünk. Ez volt az első nagyobb pofon/felismerés.

2. Aztán ahogy elkezdesz igazán ismerkedni, nem csak távolról ábrándozni, rájössz, hogy akiről azt gondoltad, hogy na ő aztán tényleg az igazi és nincs nála jobb, nem lehet felülmúlni, sorra bebizonyosodik hogy de bizony, van. Csak eddig még nem találkoztál vele. Sőt, felismered, hogy több potenciális igazi is létezik.

3. Amikor ezt a mindenkit überelő csodalényt igazán megismered, együtt élsz vele, akkor rájössz, hogy neki is megvannak ugyanazok a gyarlóságai, csak máshogyan.

4. Amikor megérted, hogy a szerelem önmagában nem elég. A kémia, hogy látszólag ő a 10/10, rohadtul nem elég egy párkapcsolat működéséhez. Rengeteg minden kell hozzá. Megfelelő kommunikáció, kompromisszum készség, konfliktuskezelés.

Tanács: ismerkedj és tapasztalj!

És nincs olyan hogy igazi, a több éves csiszolódás során váltok egymás számára az igazivá.

Bár csak tudnám Kérdező. Én sok éve szenvedek már.Pedig borzasztó ritkán látom. Ismerkedtem is,hasztalan.

Nem írnak hülyeséget akik azt írják a plátói szerelemben idealizálod a kiszemeltet. De azért nem teljesen így van.Mi,aki nem fiatal felnőttként sodródtunk ebbe a helyzetbe,tudjuk jól.

Én amikor először láttam,azt hittem belehalok,tényleg ez a villámcsapás. Lépni nem tudtam. Szép lassan megismertem,aztán hamar kiderült házas két gyerekkel,így nem közeledtem fele egyáltalán. Csak,mint egy kolléga. Soha nem flörtöltünk,ennek ellenére pár külső szemlélő megjegyezte,illetve megkérdezte,hogy van e köztünk valami,mert izzik a levegő körülöttünk.(nem mondtam el senkinek,mit érzek)

Nem tudom elmúlik e valaha teljesen….Szerintem igazán sosem