Felrúgnàtok az életeteket egy szerelem miatt? Vagy ha nem akkor hogyan felejtitek el a màsikat?

17 Cuki vagy, és ezt most irónia nélkül írom. :D egyébként tisztelem azt is, aki így dönt. Nem hiszem, hogy egyik-másik döntés rosszabb, valószínűleg pont azt kapjuk ezekkel a tapasztalatokkal, amire épp szükségünk van.

Én is láttam a környezetemben az ilyen “nagy szerelembe esésekre” orbitális nagy pofára esést is, amiből évekig tartott kijonnie egy barátnőmnek, olyan mely depresszióba esett.

Saját példám: én meg az óvatosabb típus vagyok. (Szinten 16 éves kori szerelem szerű érzés, ami azóta se e s előtte sem) Bár idővel magam is láttam, hogy az illető kész katasztrófa, toxikus tulajdonságokkal, kapcsolat közöttünk nem működött volna hosszú távon.. mert sérült. Semmiben nem illett hozzám. Eszeveszett, életben egyszeri vagy kétszeri vonzalom ide vagy oda, nem ez tesz egy embert veled kompatibilissá. Hanem az érzelmi stabilitás(!), a bizalom/megbízhatóság, a közös értékek(!), tisztelet, minimum. Bárhogyan is égnek az érzések benned valaki iránt, ez önmagában nem lesz elég. A saját érzéseim rólam szólnak. Az említett erzeseknek meg valóban semmi köze a működőképességhez.

Semmit nem tudunk, csak a kérdező ismeri “szerelme” tárgyát, milyen ember, hogy viszonyul hozzá, mennyire egyeznek alapvető kérdésekben, célokban, egyáltalán a másik akar e tőle valamit?

Az a baj hogy ráadásul az ilyen helyzetekben sokszor könnyen projektaljuk a másikra a saját vágyainkat, érzéseinket (saját tapasztalat), mindezt csak a másik féllel való őszinte beszélgetés tudná megfejteni.

#21! Nekem életem első komolyabb kapcsolata volt az egyetlen viszonzott nagy szerelem az életemben. Egyéb körülmények miatt nem tartott örökké. Természetesen ma már nem vagyok szerelmes belé, ma már nem is tudnék élni vele, noha nagyon összeillettünk.(Alkesz lett.) Mármint nem ebben illettünk össze, hanem ezért nem is tudnék vele élni 🤣De ha belegondolok, nem akarnék olyan életet, hogy nem volt. Ürességet éreznék. Valahogy úgy jó, jó, biztonság, család, szeretet, de hol a szerelem? Nekem az nem teljes élet. Azért nekem nem érné meg megszületni. Persze, akinek nincs nagy szerelem az életében, lehet nem is hiányolja, mert nem tudja, milyen, de én úgy képzelem, ha nem is tudnám, mi, érezném, hogy valami hiányzik.

#20

#17

Az egesz ott verzik el, hogy te a tokeletes szerelemhez akarsz tarsat keresni, az embert meg figuelmen kivul hagyod. Ha egyedul eled le az eleted, akkor miert volt ertelme megszuletned, miert jobb az, ha valakivel parban, oromben boldogsagban, neha fajdalomban, keseruseggel? Szerintem iszonyuan naiv kepzeted van a szerelemrol. 19-es voltam.

#23! Dehogy. Hát, végig arról írtam, hogy nem kerestem társat soha, tehát a tökéletes szerelemhez se.

"Az embert meg figyelmen kívül hagyod." Miért, szerinted akibe szerelmes vagy, az nem ember, vagy mi? Pont azért tudok szerelmes lenni belé, mert olyan, amilyen. Ha nem olyan lenne, akkor eleve nem szeretnék bele.

"Ha egyedul eled le az eleted, akkor miert volt ertelme megszuletned." Micsoda butaság ez? Biztos nem azért születtem, hogy egy másik random ember ne unatkozzon. Ennél az élet sokkal színesebb. A párkapcsolat nagyon kis szelete az életnek. Rengeteg ember hagyott olyan nyomot a világban, ami örökre vagy legalábbis évtizedekre/évszázadokra fent marad, attól függetlenül, hogy párkapcsolatban éltek-e. Nem volt értelme megszületniük?🤔

"miert jobb az, ha valakivel parban, oromben boldogsagban, neha fajdalomban, keseruseggel?" Ez az, hogy csak szerinted jobb, szerintem nem azon múlik, hogy mennyire tartalmas az élete.

#17

Nem a 23 vagyok, csak erre reagálnék:

"Pont azért tudok szerelmes lenni belé, mert olyan, amilyen. Ha nem olyan lenne, akkor eleve nem szeretnék bele."

- Azért ez nem mindig így működik.. Mivel érzelemről beszélünk, ez messze nem logikus érzés/döntés. Ennél fogva nincs ráhatásunk, ki iránt vonzódunk/leszünk szerelemesek.

Még egyet továbblépek: ugyanezen oknál fogva van az, hogy ez az érzés, pusztán önmagában semmit nem jelent/nem utal a komplabilitásra, a kapcsolat hosszú távú működőképességére. Semmi köze hozzá. (Hát ezért nem éri meg mindig csak az épp aktuális érzéseink után szaladni.)

Én egyébként értem mind2 álláspontot, fiatalon abszolút támogatom is, nincs vesztenivalód. Idősebb korban is tud működni, de az embernek már jó esetben ekkorra már sok más tényező is fontos a másikban. Főleg, ha nyugodt, kiegyensúlyozott életet akar. (nem mindig a tökéletesbe szeretünk bele, lehet mellette minden nap boldogtalan lennél.. mert a másik olyan, amilyen, vagy nem azért, mert amúgy direkt bántani akarna, de ennyire eltérően működtök, ezt se felejtsük ki a képletből.)

Nem fekete fehér semmi sem.

#25! Abban igazad van, hogy nem mindig így működik, de sokszor igen. Én csak azt nem értem, amikor ezt alapból kizárják. Mintha eleve ki kéne zárni azt a férfit, aki iránt érzelmek kezdenek kialakulni, pedig pont ez lenne a normális. Meglátom,külsőleg tökéletes, elájulok tőle, de az még nem szerelem. Aztán miközben megismerem, beleszeretek. Hát, mibe, ha nem a belsőjébe? Akit csak a tévében látok, nyilván nem szeretek bele, mert nem tudom, milyen. Azt látom, hogy vonzó, de ennyi.

Ha minden nap boldogtalan vagyok, akkor nem a szerelmemmel vagyok. Az a bántalmazó kapcsolatok dinamikája, amikor egy se veled, se nélküled kapcsolatban szenvednek, mert azt HISZI, hogy szereti.

Nem vagyok már fiatal egyáltalán. Igaz, a nyugalmat se szeretem. Mármint azt a fajtát, amikor tudatosan lecövekelek egy "de hiszen olyan jó ember" mellett, hogy aztán végig unatkozzam az életem. Az, hogy "jó" nekem kevés. Nem azon akarok izgulni, hogy rendőrök hozzák-e haza, félre ne értsd. Az alap, hogy nem. De azt akarom érezni, hogy pillangók vannak a gyomromban, ha csak rám néz.

#24