Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A feministák mit gondolnak azokról a nőkről, akik önként adják át a vezetést egy férfinak a párkapcsolatban, mert bejön nekik a szituáció?
Tehát akik nem harcolnak az egyenlőségért, hanem ők is úgy gondolják, hogy helyes, ha egy erős férfi vezeti őket, meg a párkapcsolatot, mert bíznak benne?
Persze ez nem azt jelenti, hogy a férfit ki kell szolgálni. Az erős férfi ezt nem is várja el. Viszont számtalan döntésben a férfi szava az első.
Örülnek neki.
A feministák nem az tmondják, hogy úg ykell lennie ahogy mondják, hanem azt, hogy legyen a nőnek is döntési lehetősége.
Az általad leírt szituációban így döntött a nő, tehát teljesen megfelel a feminista igényeknek, még ha az úttörésben nem is ez az eset lesz az, amit a zászlójukra tűznek.
Egészségére, amennyiben önként dönt így és bármikor változtathat, addig semmilyen problémát nem látok vele.
Más embereknek más igényeik és vágyaik vannak.
Feminista vagyok, de a kapcsolatomban a párom dominánsabb. Viszont egyenlő jogaink vannak, egyenlőek vagyunk. De tetszik hogy ő kezdeményez az esetek 60-70%-ában programit, randit vagy szexet.
Szerintem amíg van döntése mindenkinek, addig nem gond.
#3
Igen, van olyan kapcsolat is, ahol a nő a fő szervező.
Én is úgy gondolom, hogy számos kapcsolatban van egy dominánsabb fél.
Azt csinál, amit szeretne.Fordított nemekkel sem látok benne kivetnivalót.DE!
Aztán ha a másik személy őt becsapja, kihasználja, akkor semmi joga panaszkodni, hiszen ő döntött úgy, hogy csak sodródik az életben, mint egy bábu.Ismét jelzem, ez mindkét nemre vonatkozik!
Nyilván mindenkinek kényelmesebb csak élni bele a vakvilágba, de ez egyszer meg fogja bosszulni önmagát.Véléményem szerint nem is igazságos és egészséges az olyan kapcsolat, ahol mindig csak az egyik fél dönt(sokszor kényszerből), mivel nem maga a döntés a nagy dolog.Hanem az, hogy onnantól kezdve CSAK azé a felelősség, aki döntött.Szerintem azért hosszútávon káros az, ha egy pár így éli az életét.Nőket is hallottam már panaszkodni, akik ilyen állandó döntési szerepbe kényszerültek, hogy elegük van belőle.
Férfiaktól is, hogy sokszor alig bírják már ennek a nyomását, hogy gyakorlatilag tisztában vannak vele, hogy semmire nem jó a feleségük.Tehát hogy ha ő ne adj Isten meghalna, akkor éhenhalna a felesége is, meg az összes gyerekük is, mert úgy alapvetően mindenhez tutyimutyi a felesége és mindenről neki kell dönteni.
Akik eddig írtak, valószínűleg nem követnek feminista csoportokat, irányzatokat.
Nem szoktak neki örülni. Olyasmi az álláspont, hogy persze mint egyén jogod van hozzá, de semmiképp nem egy feminista dolog, hisz önként visszatérsz a régi egyenlőtlen felálláshoz, annak kiszolgáltatottságával és hátrányával, valamint semmiképp nem szeretnének belőle össznépi tendenciát, ahol ez megy át normálisként a következő generációk számára. Szóval aligha téged fognak életviteli példaként mutogatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!