Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan gondoltok vissza az első nagy szerelmetekre?
Ki kell , hogy ábrándítsalak.
Mindig veled van volt és lesz az igazi, még ha érzékek csalódása miatt másképp is látszódhat.
Sokat fakultak az emlékek, most már leginkább közömbösnek mondanám. Amire jó szívvel gondolok vissza, ott se miatta, sőt. Mindig olyan érzésem van, hogy ő már egy idegen számomra, így nem szoktam nosztalgiázni. Emlékszem, hogy akkor nagyon jónak éltem meg, de már igazán átérezni nem tudom a vele töltött időt, mikor rágondolok. Azért a legjobbakat kívánom neki, remélem jól alakul az élete, de én már semmit nem érzek iránta.
6 éve lett vége egyébként, több mint 5 éves kapcsolat volt.
Leginkább úgy, hogy jesszuspepi, hova tettem az eszem, amikor összejöttem vele, és mi a francot tudtam rajta szeretni? Nem elég, hogy csúnya, de egy bunkó is, aki ráadásul csak kihasznált, aztán meg lebukott, hogy megcsal. Tapasztalatnak jó volt, hogy mire nincs szükségem, meg milyenek is a csúnya de kedves srácok.
Sokáig haraggal gondoltam rá, de ma már teljesen közömbös.
Hogy 16 évesen csodaszép szerelem volt ugyan(romeó júliás), de c.gány és intézetis. Ma örülök annak, hogy nincs 3 c.gány gyerekem, hanem magyar magasnövésű gyönyörű okos kékszeműek szöszik vannak. És biztos ha együtt maradunk már korán szülök, és nem tanulok tovább sem.
De azért fájna, ha tudnék vmi c.gánynővel vmi családi idilljéről. Vannak ilyen jellegű érzéseim hogy pl a gyerekeinek nem tudnék örülni meg annak sem hogy egy retekkel van
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!