Voltál már szerelmes olyanba akit szinte minden nap láttál(például munkatárs, osztálytárs, szomszéd)?

Jaj ne, én voltam, a lakótársamba. Fél évnél rövidebb volt a sztori, de annál furcsább volt. Plátói volt teljesen, de attól még igazi... Ezt azért mondom, mert sokan legyintenek a viszonzatlan érzelmekre, hogy az nem igazi szerelem. De szerintem az igazi szerelem, csak kapcsolat nélkül. Sajnos az érzések ugyanazok, mint bármelyik rózsaszín ködös időszakban, csak viszonzatlanok maradnak, ezért lelkileg tépáznak.

Bár nem volt köztünk semmi, az én sztorim happy end. Idővel ugyanis kiábrándultam, kiszerettem belőle. Amúgy már akkor tudtam, hogy rohadtul nem illünk össze, amikor még bele voltam zúgva. De a szívet nem lehetett irányítani. Mára azonban már nincsenek érzéseim, és igen, pontosan tudom, nem is illettünk volna össze, tiszta hülyeség, hogy annyira tetszett. :D De ez van. Arra jó volt ez a sztori, hogy a bőrömön tapasztaljam, amit mindenki mond: a férfi akkor nem lép, ha nem akar. Ráadásul a hab a tortán, a lakótársamnak volt nője. Egy tőle 11 évvel idősebb, házas, kétgyermekes nő... Na? Nem semmi, mi? A férjnek fingja se volt róla, hogy hűtlen a felesége, nem nyitott kapcsolatú nő volt...

De látod, ezért mondom, az én történetem happy end pont amiatt, hogy nem lett köztünk semmi. :) Úgy lett vége az érzéseimnek, hogy megismertem a jelenlegi barátomat. Ez egy 4-3 éves sztori, de jól emlékszem rá. Volt, hogy sírtam is miatta, lelkileg megviselt, hogy olya közel van, és mégis oly távol.

Hajaaaj...

Több évig reménytelenül szerelmes voltam, viszont az illető azért nem volt teljesen ártatlan bárány, mert apellált az érzéseimre, végül is elvette, amit akart, aztán úgymond cserben hagyott. Szépítette, hogy engem akart védeni, egyebek. Valójában emellett kitűnően elszórakozott mással.