Érdemes ilyenkor várni a csodára, vagy adjam fel a reményt?

Beleszerettem a volt gimis osztálytársnőmbe, annyira mint még soha senki másba, és úgy érzem ő lenne az igazi, minden szempontból, annyira megvan a kémia, a szeretet köztünk mint senki mással. A baj az hogy van párja. Nekem viszont nem kell senki más, őt szeretném barátnőmnek vagy senkit.

Amellett hogy emiatt nagyon magam alatt vagyok hetek óta, felmerült bennem a kérdés, hogy érdemes-e arra bazírozni hogy hátha belátható időn belül szétmennek és akkor eljöhet az én időm, addig meg közel tartani magam a tűzhöz és kihozni a legtöbbet a dolgokból, vagy inkább ne várjak ilyesmire és törődjek bele hogy sosem lehet párom?