Akik azt mondják, hogy fontos az egyenlő életszínvonal és fontos a hasonló fizetés, voltak már szerelmesek, éltek komoly kapcsolatban? Hogyha nem volt hasonló az életszínvonal csak lehúzás lett a vége?

Egy bizonyos szint felett, de ha az egyik annyival keres kevesebbet és a másik sem olyan rettentő sokat, hogy a viszonylag többet kereső életszínvonalát is erősen csökkenti, akkor az nem fog működni hosszú távon.

A szeretettnek nincs akkora ereje, hogy egy tanulatlan, mminimálbérből élőből egy jól kereső embert faragjon.

Én szoktam ezt itt hangoztatni pl. "hasonló a hasonlóval elv" formájában. És igen. Három diplomás nőként voltam szerelmes egy bolti eladó srácba, de építőiparban dolgozó szakmunkásba is. Mégsem működött. Sosem csináltam ebből problémát eleinte. Mérnök vagyok, ez még a pályakezdő koromra tehető, amikor én sem kerestem kimondottan jól. Egyikőjükkel a mindennapjainkat még jól tudtuk menedzselni, de azt már nem tudták feldolgozni, hogy idővel én valószínű jobban fogok keresni náluk. Heti többször megkaptam a komplexusos beszólásokat és a plusz ráadás, amikor a párod emiatt nem építeni akar, hanem leépíteni, hogy te legyél inkább csak egy "hagyományos nő". Szerelem ide, vagy oda, ezek a kapcsolatok a másik fél döntéséből értek véget és utána igenis elkezdtem tudatosan keresni a hasonlót. Felfogásban, életszínvonalban, anyagiakban, ambíciókban, mindenhogy. Nem akartam még 25-ször belelépni ugyanabba a pocsolyába. Megtaláltam és szerelem lett belőle. Illetve már házasság és gyerek. A baba előtti utolsó két évben én kerestem többet nőként, mégsem volt ez soha téma, probléma köztünk, több szempontból sem, de nem offolom szét a kérdést azzal, hogy ezt is kifejtem. :)

A közvetlen környezetemben is azt látom, hogy nagyon sok esetben vannak alapvető viták anyagiak miatt olyan kapcsolatokban, ahol az egyik fél (jellemzően a nő) sokkal kevesebbet keres. Szerintem könnyebb az élet így. Ettől még nem cáfolom, hogy működhet jól kapcsolat alapvető anyagi különbségekkel is, mert 90%-ban ez valóban azon múlik, hogy a két fél hogyan tudja ezen különbségeket kezelni.

Az ilyent mindig a rosszul kereső hangoztatja.

"Szerintem a szerelem, az összetartás, boldogság nem a hasonló életszínvonal függvénye."

Ok, én viszont szeretném élvezni az életet és nem úgy, hogy én finanszírozom egy férfi dolgait.

Én is ezt hangoztatom, nekem is volt ilyen kapcsolatom.

Akkor éreztem azt, hogy a kapcsolatnak nincs jövője, mikor a párom mondta, hogy ő nem szeretne olyan gazdag lenni, mint a szüleim (mi kaptunk lakást meg kocsit egyetem alatt). Én meg nem akartam olyan szegényen élni, mint az ő szülei (nekik egy két szobás vidéki lakásuk volt, amiben négyen laktak és nem kapott pénzt az egyetemre), sőt végigasszisztálni sem szerettem volna azokat a vitákat, hogy megéri-e dolgoznom, vagy két informatikusként így túl sok lesz a fizetésünk.

Éltem már komoly kapcsolatban igen.

És voltam is szerelmes.

Attól, hogy szerelmes vagy vagy párkapcsolatban élsz, nem kell hülyének is lenned. Végső soron egy életet tervezel leélni a társaddal, vele töltöd a napjaid jelentős hányadát ezalatt... Nagyon nem mindegy, hogy milyen emberrel vagy.

A szerelmet el tudják nagyon rontani ezek a dolgok hosszú távon. És az életedet is.

Azért kell célzottan ismerkedni és akkor nem szeretsz bele random emberekbe, akikkel tönkretennétek egymást.

Az ember azt hinné, hogy ezt kinövitek felnőtt korotokra..

Én nőként csak irigységet és lehúzást kaptam a nagy "szerelmektől". :)

Azt mondom én is, hogy mindenki csak a saját szintjével kezdjen.

Mert aki állandóan le van égve, 30 évesen nem tud felmutatni semmit, az nem véletlen. Az lusta másokon felkapaszkodva, kiahasználva akár elérni valamit.

Jogász barátnőmet a masszőr barátja folyton megszégyenítette ahol tudta, mert egyszerűen komplexusa volt. Nem mondom, van ahol működik a nagy egzisztenciális és /vagy anyagi különbség ellenére is, Ha tiszta szándék és hasonló lelki alkatúak, nem mérgezi meg a légkört az irigység és komplexus.