Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan érzem magam rosszul emiatt? Mit lehetne ezzel kezdeni? (Hosszú)
Van egy kb 3 éve tartó barátságom egy férfivel akivel egy területen dolgozunk, de más cégnél. Tudom, hogy van barátnője, mert facebookon posztolgat is vele meg mondani is szokta. Én ezt tiszteletben is tartom, nem is ismerem a nőt. Viszont ez a férfi kollégám évekkel ezelőtt (mikor még nem volt kapcsolata) bepróbálkozott nálam, de akkor még olyan furcsának tűnt, nem volt meg a szikra. Az utóbbi másfél évben kicsit jobb viszonyban lettünk, jobban megismertem (nálam egyébként is gyakoribb az hogy barátságból alakul ki szerelem), és nem tudom miért de nagyon elkezdett tetszeni. Rengeteg olyan dolgot tett, amit én intimebbnek éreztem, például sokszor hozzáért a kezemhez, megsimította az arcomat, amikor sírtam, akkor azonnal megvigasztalt, jól kezelte a hangulatingadozós időszakomat. Illetve a másik cégtől ő az egyetlen aki évek távlatából is keres folyamatosan, hiába nem jött nekünk össze a kapcsolat 3 éve. Viszont párszor szerintem túllőtt a célon. Amikor kettesben vagyunk nálam, akkor néha olyan szinten a közelembe jön, hogy érzem az ajkamon a leheletét. Én elég gátlásos vagyok, nehéz oldódnom, nem akarok kapcsolatromboló lenni, hiába kívánom egyfolytában, nem mászok rá. Ezt nem először játszotta el, és minél többször volt éreztem hogy annál nehezebb ellenállni. Meg valahol úgy éreztem azért teszi, mert gond van a kapcsolatában, lehet, velem akar lenni, és ha nyitnék felé,akkor lehetne több. Ő sem csókolt meg sose de én se őt. Sajnos-és ezt nagyon bánom is-az utóbbi alkalmon nem tudtam már visszafogni magam, rossz kedvem is volt, sajnos volt egy szájra puszi, akkor annyira elfeledkeztem magamról hogy nyelves csókig is akartam menni, akkor eltolta a fejem hogy a barátnőjét szereti, ha 3 évvel korábban történt volna ez, most velem lenne. Nagyon rosszulesett, megalázva éreztem magam. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mintha valaki sokáig az oroszlán ketrecénél hibálna egy cafat húst, majd mikor az kitámad a ketrecből, akkor elrohan előle a hússal együtt... rászedve éreztem magam...megbeszéltük utana, hogy ez be lesz fejezve, 2 nap nem telt bele, már kezdte elölről, beszélgetés közben nézi a számat, dicsérgeti a szememet és elég észrevehetően méreget bizonyos helyeken. Flörtölget velem, mikor pedig komolyabbra fordulna a dolog, akkor visszatáncol, hogy rám csak barátként tekint.
Akire barátként tekintünk, azt miért provokáljuk szexuálisan? Legalábbis én ilyet nem teszek a barátaimmal. Lehet, hogy ez neki játék meg próbalgat, de nekem meg az érzelmeimmel játszik. Ezt nagyon aljasnak gondolom, de még ígyse megy az hogy ne írjak neki vissza meg ignoráljam. Egyébként amióta van ez köztünk, jóval többet keres meg többet is szeretne velem találkozni. Nem értem miért. Mit tegyek?
És egyébként ő is egyre jobban engedi el magát, először még a fejem tolta el, múltkor meg azt mondta, hogy nem akarja hogy odavesszen minden a barátnőjével, de azt se hogy én haragudjak, ezért mikor ránk jön, éljük ki nem megcsalás szintjén.
Ez elég hétköznapi sztori. Nem szeretné otthagyni a nőjét, de valószínűleg félrekúr veled, ha úgy jön ki lépés. Persze mindezt a "tisztesség" és az önmegtartóztatás látszatába csomagolva, ahol még a végén tényleg te gondolhatod magad a ragadozónak, ő meg lesz a szegény megesett áldozat.
Hmm, profi.
Szerintem oda akar rávezetni, hogy ez csak szex és nem ő akarta, hanem te húztad bele, de ő végig a csaját akarta.
Szerintem a max ami lehet, hogy szexelget is veled.
#6 majd akarja a szexet is.
az a kérdés te mit akarsz.
Amikor közöltem vele hogy csak úgy lehet velem komolyabb, ha szakít a barátnőjével és velem lesz, de a 2 párhuzamosan nem lehet, nem akarok másodhegedűs lenni meg talonban lenni.
Akkor arra azt mondta hogy neki nagyon tetszik most ez a helyzet amibe a barátnője által csöppent, és azert van vele, mert annak idején ő gyorsabban bepróbálkozott nála, mint én, máskülönben simán összejönne velem és jelenleg nem lat arra esélyt hogy ők ketten szétmenek
Szerintem ő nem akarja, csak hát nem bír majd ellenállni a lehengerlő nőiességednek. De igazából ő ott sem volt.
(Nem véletlenül találjátok magatok rendszeresen intim helyzetben, ezért keresi az alkalmat. Viszont még puhítani kell téged, hogy aztán rád lehessen kenni majd a szexet, és ő nyugodtan hazasétálhasson a nőjéhez, tudva, hogy nem kavarsz be. Te leszel a gaz csábító, ő meg az ártatlan megtévedt ember, így egy szavad sem lehet, ha netán eszedbe jutna, hogy mégsem vagy az a szerető típus. Te tehetsz róla.)
Hát, szerintem rátudnád venni szexre, de ha ez nem pálya akkor elég nehéz helyzetben vagy. Mert most így nézheted a kap kapcsolatukat
Szerintem egy esélyed lehet, hogy akkor amikor közelebb lép tartsd a távolságot és mondd meg neki, hogy neki állsz te is ismerkedni szóval ez az ajtó rövidesen bezárul. (és amúgy ha lesz pasid vagy hazudnod kell neki vagy nem fogja elnézni amit vele művelsz. mellesleg: ő is hazidik így is a barátnőjének. ezt esetleg még a fejéhez vághatod.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!