Más hogy birkózik meg a gimnáziumi traumáival, a csajok vissza utasításaival?

Volt pár lány aki tetszett de félve közelítettem mert akkor nagyon érzékeny lelkű voltam. Azóta kérgesedtem már. De valahány lánynál próbálkoztam mind undorodva húzódott el mellőlem. Tudom magamról hogy nem vagyok szép ember, de azért ezeket a múltbéli dolgokat túlzásnak tartom... Hogy ne akadt volna egy lány aki meglát bennem valamit. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy a nekem tetsző lánynak verset írtam és csokit vettem stb. Így próbáltam udvarolni. Később tudtam meg, hogy ma már ezek ciki dolgok.

26 éves vagyok, visszafogott srácként és nem volt kapcsolatom. Belül nagyon fáj hogy ma már ez embert nem fogadják el önmagáért, rá kell gyúrni - mármint testre, autó is legyen jó drága, tetkó se árt stb. Bunkó stílus mert a filmekből ezt látja mindenki. Az hogy valaki művelt, olvasott netán maga is műveli az írás művészetét az nem számít. Igazából még női ideálom sincs, csak kell valami ami megfog. egy apró vonás, stílus nem oylan nagy dolgok. Próbáltam beszélgetni lányokkal de semmi, teljes gosthing.

És ezek az élmények alázások a mai napig gátolnak, míg ők vígan élik az életüket. Elnézek egy két képet ahol egyesek megfogják a lányokat, de mint haverok én ilyet sose mertem, egyszer próbáltam meg akkor is undorodva húzódtak el mellőlem. Tulajdonképpen tele vagyok feldolgozatlan traumákkal, estekkel amiket nem értek.

Más is van ezzel így?