Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Falaznál nekik, vagy jelentenéd?
ha egyetemen megtudnád, hogy az egyik szaktársad (nő) és az egyik oktató (ffi) között viszony alakult ki, mit tennél?
1. a csajt bírod, bár nem vagytok barátok;
2. az egyetemeken ma már nem lehet szexuális/szerelmi kapcsolat tanár-diák között, etikai vétségként róják fel, és akár el is bocsáthatják az érintetteket.
nem a nagykorúság a mérvadó, hanem a hatalmi helyzet, az azzal való visszaélés.
akkor is visszaélésnek számít, ha konszenzusos.
a lány 21 éves, a tanár 44
csak 2 embernek mondta el a lány, hogy mi zajlik kettejük között, amúgy titkolják, és magázódnak mások előtt.
a tanár nős 2 gyerekkel, állítólag válni akar.
20
nem ismered a részleteket, így kár okoskodni.
konkrétan azért mondta el, mert bár szerelmes, de össze van zavarodva és aggódik, mi van, ha kiderül.
anélkül is lebukhat, h. szólunk.
mondtuk neki, ne menjen ebbe jobban bele, jelenleg az a helyzet, h. elmondta a tanárnak, h., név szerint kik tudnak a viszonyukról az egyetemen.
ami nagyon buta döntés volt, mert tudtunk nélkül adta ki a nevünket, így sarokba vagyunk állítva.
ha etikailag kifogásoljuk is, tarthatunk attól, hogy ha jelentjük a th-ban, a rektornál, akkor a jegyünk múlik rajta, mert ez a fasz még 2 évig fog minket biztosan tanítani.
így nagyon kacifántos etikai dilemma előtt állunk: kussoljunk, mert féltjük az irhánkat, a jegyünket, vagy merjünk kiállni azok mellett az értékek mellett, amik iránt elkötelezettek vagyunk.
A lány is elég nagyot hibázott, amiért titeket beköpött, ti ugyanakkorát hibáztok, ha spicliskedtek.
Nem merném venni a bátorságot, hogy két ember érzéseit felülbíráljam.
22
egyetemen nincs helye szerelmi érzelmeknek tanár-diák között, kizárólag diák-diák között.
azt hiszem, még mindig nem érted a lényeget.
21 évesen még nagyon naiv lehet valaki... Tudom, felnőtt, de sokszor még teljesen kiforratlan, naiv, befolyásolható. Sokan nem érettek még meg a nagybetűs életre 21 évesen, ahogy ez a lány se, hisz hagyja magát a 44 eves házas férfinek, nem lát át a "vállni akar" szitán, es volt olyan hülye és naiv, hogy még azt is elmondta ennek a kujonnak, hogy kiket avatott be...
Ennek ellenére én nem szólnék, mert nekem meg azt tanította az élet, hogy a be nem avatkozás helyénvaló, kivéve persze a szélsőséges hekyzeteket, amely határt az én szememben ez még nem lépi át. Ez a lany most épp kemény leckét kap az élettől. Majd megtanulja, és erős nő lesz. Ez a szomorú igazság. Senkit se lehet megvédeni attól, hogy hibázzon. Egy utópisztikus világban szólnék, de a való élet ezerzser is megmutatja, jobb be nem avatkozni. Ha mondjuk amkujon zsarolná ezt a 21 eves naiv csajszit, beavatkoznék.
Èrtèkek, jaj ugyan, én nem veszem be ezt az erkölcs rendèsz dumàt
Szerintem a kérdés a legkevèsbè szól a "mèg csak nem is a baràtnőtökröl"
Ha tovább làtnàl mint a "bemàrtàs" akkor akár a javatokra is fordíthatnàtok az egészet.
Ha szarul csinàljàtok, akkor akár ti ihatjàtok meg a levèt, többszörösen úgy hogy ti lesztek a rosszak, egy màsik egyetemre kerültök.
PS:
Nem hinnèm, hogy ő az egyetlen oktató az egyetemen , aki tilosba lépett , sok diplomàs zsenik ide irkàljàk be a kalandot ( hogy lehetnek ennyire hülyék ) a gyk gondolom MINDENT tárol , hozzaszolas , email cím , bejelentkezett IP cím , ha valamelyik adminnak , moderàtornak elpukkanna az agya, a fel orszàgot tudnà zsarolni
#7
Ennyi baromságot is régen olvastam. Nyitott ajtók? Mi van? Persze, hogy így van nálunk is. Minden vizsgán, konzultáción stb. min. 3 embernek kell igazoltan ott lenni. Na de ki mondta, hogy ennek a viszonynak bármi köze lenne ilyenekhez. Ahhoz, hogy két felnőtt ember mit csinál az egyetem falain kívül, senkinek semmi köze. Nem kell játszani az önkéntes erkölcsrendészt, nem áll jól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!