Mit dobnál el életed szereleméért? Mit nem dobnál el még a nagy szerelemért sem? Pl.: A hazádat? A vérrokonaidat? A vagyonodat? Az egészséged? A gyermeked?

Csak a hazámat. Ezt meg is tettem.

A többi meg, főleg a gyerekem, egészségem, te normális vagy amúgy?

semmit.

az nem egészséges és építő szerelem, ami megfoszt mindattól, ami az identitásomat szervezi: haza, család... ami az életemet veszélyezteti: betegség, anyagi kiszolgáltatottság.

buta kérdés, bocs.

Engem már nem vezérelnek úgy az érzelmek, hogy mindent feladjak egyetlen személyért. Az már nagyon-nagyon régen volt - még tinédzser fejjel.

A felnőtt "szerelmeim" eddig mindig néhány nap/hét leforgása alatt majdnem teljesen megszűntek. (Lusta dolgozni/nincs pénze, alkoholista, kiabálós, majdnem megvert, stb.) Maradtak a "barátságok".

Egy pedig azért szűnt meg csírájában, mert HIVATALBÓL voltak tilosak az érzelmek. (Római katolikus pap, cölibátust fogadott.)

Összesen kettő római katolikus pappal volt szimpátia viszony. Tehát ezek az érzelmek nem bontakozhattak ki sehogy sem.

A papok értelemszerűen józan életűek voltak, de kissé szigorúak és merevek bizonyos tekintetben. (Mindkettő más területen volt szigorú és más területen engedékeny.)

Bizalmatlan vagyok, szóval attól tartok, semmit. Azt érzem, odaadnám érte az otthonomat, az életemet is, de a valóságban soha nem tudtam magam kiszolgáltatni annyira, hogy akár hontalanná is váljak miatta, ha rosszul sül el kettőnk közt.

A rokonaimmal felszínes a viszony, róluk lemondanék.

Az egészségemet odaadtam, akár akartam, akár nem. Olyan szerelmes voltam, hogy nagyon közel álltam ahhoz, hogy feladjam. Egy éven át ittam, ivástól független betegség hatalmasodott el rajtam, amit 1 éven túl sem vizsgáltattam még ki, mert nincs még mindig bennem annyi erő, hogy gondoskodjak magamról. Szóval az egészségemet odaadtam.

A gyerekemet nem adnám soha. Nincs az a szerelem.