Egy jó párkapcsolat felér egy terápiával? Mennyivel letettek boldogabbak, motiváltabbak, sikeresebbek a párotok mellett?

Nem tudom terápiához hasonlítani a kapcsolatot.

Nem tudom, megnőtt e az önbizalmam, stb.

Mégis sokkal boldogabb vagyok, nem vagyok magányos, valakinek fontos vagyok, sok szeretetet kapok (és adok)

Igen felér. Engem notivalt a szerelmem, bármit képes voltam elérni. Gondoskodó motiváló erő volt. Én is megpróbáltam segiteni neki es biztonságot nyujtani. Azt mondta,hogy azóta sem érezte azt a motivaciót senkiben mint bennem. Az apró kicsi dolgok jelentettek a legtöbbet.

Megtanítottam spórolni, előtte naprol napra élt, hó vegén nem volt 1000 forintja. Azota uj szakmája van és több a fizetése mint nekem. Pusztán egy kis biztatás és motiváció kellett. Megvolt benne a tehetség és a tudás, csupan magában sem bízott. Lelkileg teljesen összekapcsolódtunk, végül barátságban elváltunk mert rájöttünk,hogy nem ugyan az a célunk. Szerencsére mindketten megtaláltuk azóta azt akinek hasonlóak a céljai, de mi is jóban vagyunk.

Én határozottan azt mondom,hogy nekem felért egy terápiával. 30kilót fogytam, egészsegesebben élek,sportolok mertem belevagni uj kepzesbe és jelentősen jobb a munkahelyem mint volt, ezzel önbizalmam is lett ami latszik rajtam így jelentősen sikeresebb lettem. Szóval mondhatni a sikerem sikert szül és ez folyamatosan csak hatvanyozódik.

Sosem gondoltam volna 23évesen,hogy kopaszon es 125kilóval ide jutok🙂

A terápiás kapcsolattal ne hasonlítsuk össze a szerelmet, barátságot. Az említettek kölcsönös kapcsolatok, amelyek akkor működnek jól, ha mindkettőtök szükségletei kielégülnek. Míg a terápia egyoldalú kapcsolat. Ott a páciens problémája a lényeg, nem kérdezel vissza a pszichológusnál, hogy ő hogy van, te tudsz-e segíteni.

Az viszont tagadhatatlan, hogy a kapcsolat hat a személyiségre.

Eleinte én nagyon motivált voltam, fogyás, szebb ruhák, fehérneműk, új tanulmányok, új diákmunka, stb. Aztán ráébredtem, hogy egyoldalú a kapcsolat, és szép lassan elhagytam magam. A legijesztőbb az volt, hogy exemet ez nem is érdekelte, és biztos voltam benne, hogy akkor is velem lenne, ha pl. olyan büdös lennék, mint a trágya. Ez romantikusan hangzik, hogy "jóban-rosszban", de valójában nem az. Ő alacsony igényű volt, és egy idő után már nem motivált a fejlődésre, és ő maga sem fejlődött, nem igyekezett tetszeni.

Most van egy plátói szerelmem, nem tudom, lesz-e belőle valami. Egy biztos: motivál. Edzek, újra egészségesen táplálkozom, és sokkal jobban nézik ki, mint az előző kapcsolatomban.

Fel bizony...A szüleim soha nem törődtek velem,csak sodródtam az árral

tizenévesen.Aztán találkoztunk a férjemmel,akivel az első perctől kezdve

elválaszthatatlanok lettünk..Nélküle ma sehol nem tartanék,lehet

már nem is élnék.Helyrehozta az önbecsülésemet,mindig ott állt

mellettem amikor szükségem volt rá..

Én is felemeltem őt, mellettem lett férfi, apa.

Segítettem a karrierjében, stabil,biztonságos

hátteret adtam ahhoz hogy csak a munkájára tudjon koncentrálni.

Most ugyan mindketten fáradtak vagyunk, és alig várjuk hogy

a gyerekek kiröppenjenek,hogy legyen még kis időnk kettesben is újra.

Remélem még megérjük.

"párkapcsolatot csak két kiegyensúlyozott ember tud működtetni."

Tehát te a normális emberek kiváltságává teszed a párkapcsolatot. Aki meg nem az, így járt. Gratula a kirekesztő és diszkrimináló véleményednek!