Ha életed szerelmével elválnak útjaitok valami miatt, de még mindíg szereted nagyon is, akkor tényleg tudni kéne majd örülni annak ha mással boldog lesz utánad?

Nem kell örülni. Bár ez nagyban függ attól miért lett vége?

Miért kéne? Majd ráérsz akkor örülni, amikor te leszel mással boldog.

Nem egyszerű...Mi nem jöhettünk össze soha, mert már házasok vagyunk. Nagyon nehezen engedtük el egymást, időnként utánam nyúlt vagy én nyúltam utána. Legutóbb, amikor utána nyúltam, rájöttem, hogy baromira felkavartam. Olyan szinten megzuhant én meg egyre boldogabb és boldogabb voltam, mert éreztem, hogy még mindig fontos vagyok neki és sokkal jobban, mint ahogy azt valaha is bevallottam. A boldogságom addig tartott, amíg rá nem jöttem, hogy öngyilkossági gondolatai vannak. Olyan mértékű halálvágyat vettem észre benne, hogy nagyon megijedtem. Sajnos felismerem, mikor kell komolyan venni, mert volt öngyilkosság a családban és ha a depresszió dühhel társul, az nagyon veszélyes kombináció. Amikor ezt felfedeztem benne, már semmi mást nem akartam, csak azt, hogy boldog legyen. Azt hiszem, emiatt sikerült elengedni végre. Rájöttem, hogy ez már nem játék. Én őszintén mondom, szeretném, ha boldog lenne nélkülem.

Az nem életed szerelme....ez csak áltatás.

A társadalom azt várja, hogy azt hazudd, hogy örülsz, de valójában nem lehet ennek őszintén örülni.

Hát én akkor g.ci vagyok, de a mai napig nem tudtam elfogadni, hogy végeztünk és már a héten mással volt. Igaz, mi nem békésen váltunk el, de sosem szerettem még senkit úgy, mint őt. És zavar, hogy amit hosszú évekig velem, azt mostmár mással osztja meg. Pedig már eltelt jópár hónap...