Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Válaszolnátok neki?
Ítélkezés helyett segítségre lenne szükségem. Még nyáron sportolás közben megismertem egy 40 körüli nőt. A gyerekeivel sportoltam a pályán. Lényeg, hogy házas, meg az ország másik végében élnek, csak a szülei laknak itt, ahol én a városban, látogatóban voltak épp itthon.
Utána pár napra bejelolt facen, teljesen ártalmatlan dolgokról csevegtunk, de elhintett már néhány gondolatot, hogy nem tud felejteni stb. Utána jó 1 hónapig ült a beszélgetés, szeptember végén műtöttek engem és felraktam egy fotót a kórházból. Rám írt és elkezdtunk újra chatelni. Párszor telefonon is hívott. Mondta, hogy jön le októberben megint látogatni szüleit és talizzunk. Így is volt. Én soha nem tennék ilyet alapból, konkrétan kikövetelte, hogy csókoljam meg. Elmondta, hogy belém van zúgva teljesen. Aztán 4 órás smárolas, beszélgetés lett belőle. Nem volt semmi szex, mert köztéren taliztunk. Utána pár napig nagyon rosszul voltunk, mert hiányoztunk egymásnak, kb. beleszerettünk egymásba. Beszélgettünk chaten, hívott is párszor, én direkt nem hívtam, mivel férjes nő.
Mondta, hogy magát sem érti, imádja a férjét, mindenük megvan lelki, anyagi téren is, de belém szeretett brutálisan. Szóval, megbeszéltük, hogy ez így nem mehet tovább, mert ha lefekszünk, onnan nincs visszaút, szeretőnek nem akar tartani, hiszen ahhoz túlságosan szeret. Értelmes, tanult nő, doktorija van és én is egyetemet végeztem. Ő 40-es éveiben van, én 30-as eleje. A férje is doki. Csak azért írtam le, hogy nem prolik vagyunk.
Azt beszéltük, hogy nem írunk egymásnak, mert semmi értelme ésszel végiggondolva, eddig 2x bírta 3-4 napig, hogy nem írt. Ma van ismét a 4. nap, és reggel írt. Semmi romantikus vonal, csak egy általános érdeklődés, hogy vagyok, milyen a sport a műtét után, meg látott egy közös képet tesómmal és dicsérte, hogy milyen szép lány. Meg tett egy általános utalást a nyári napra, mikor sportoltam a gyerekeivel, hogy reméli, egyszer még meg tudjuk ismételni. De se puszi, se csók az üzenet végén. Csak egy üdv.
Ti valaszolnátok erre? Illemből vagy alapból? Úgysem lehet beteljesülés ebből a szerelemből.
Miért nem arról győzködöd és győzköditek egymást, hogy miért érdemes belekezdeni és felvállalni a kapcsolatot?
Miért ne lenne esély? Ha eddig eljutott veled baromira nincs rendben a házassága még ha azt is állítja. Mindig ez az önámítás, önmegtagadás. Úgy útálom ezt a mázat az embereken. Mindenki sokkal boldogabb lenne ha az érzéseire hagyatkozna.
Nem értek egyet az utolsóval. Minden házasságban vannak "szürke" időszakok, amikor az ember talán kicsit újra vágyik, ilyenkor ha nincs elég önfegyelem, kitartás, elköteleződés a házastárs ÉS család iránt, könnyen bele lehet csúszni egy viszonyba.
Ne menj bele, a nő azt mondta, mindenük megvan a férjével, valószínűleg ez csak egy fellángolás a részéről, megtörténne köztetek a dolog és pár hét vagy hónap után megbánná az egészet.
Ha romokban lenne a házassága és már évek óta szenvedne benne, máshogy látnám, de ebben az esetben, akármilyen nehéz is neked, szerintem le kell ezt itt zárni és nyomatékosítani, hogy próbálja meg a férjével rendbehozni a dolgokat!
#3: ugyanezt gondolom, mint te.
#2: ok, ezt ő is elismerte, hogy nincs rendben valami, ha képes volt 17 év házasság után így beleszeretni másba, de azt gondolom, bárkivel megeshet ez, akkor is, ha egyébként nem hatás, csak kapcsolatban élő ember. Hűséget fogadunk, nem vakságot. Ettől is vagyunk emberek, hogy nem feltétlen éljük ki az ösztöneinket, ami jelen esetben azt súgta volna, hogy keféljünk jókat. Neki a legkisebb gyereke 6 éves, sem őt, sem a többi gyerekét nem hagyhatja cserben. Nehéz ez.
Attól, hogy szereti a férjét még érezhet vágyat és vonzódást más ember felé. Valószínűleg ők el vannak a mindennapokban, kijönnek egymással, számíthatnak a másikra, de a szenvedélynek már rég vége. Fenntartani a tüzet egy 17 éves kapcsolatban és mindig lángolni kb lehetetlen. Van egy üzemmeleg szint alapvetően és kilengések pozitív, negatív irányba. Valószínűleg most a kihűlés fázisban van a dolog. Plusz benne lehet egyfajta kapuzárási pánik, hogy megnyugtassa magát még van esélye egy nála 10essel fiatalabb pasinál.
Kérdező szerintem hagynotok kéne egymást. Lesz ebből egy szép emlék egy örök vágyakozással, hiszen nem teljesült be a dolog. Sajnos az embert a doktori sem menti meg a hülye döntésektől és emberi érzésektől :')
Elszürkült a házassága a mindennapi taposómalomban és sokkal könnyebb egy izgalmas, új kapcsolattal "megjavítani", mint tenni a régiért. Csakhogy ennek ára van.
Neked mi a szándékod vele? Lefeküdni párszor? És mi lesz, ha belebonyolódtok és többet akar. Felvállalod? A nyűgjeivel, válásával, gyerekeivel együtt? Gondolom nem akármilyen életszínvonalhoz szokott.
És ha a férj rájön? Mert nem mindenki hülye. A nők egyébként is nehezebben leplezik az érzelmi hullámvasutat. És ráadásul gyerekek, távolság, munka mellett nem egyszerű találkozgatni.
Itt nem elég szívvel és vággyal gondolkodni, hanem ésszel kell, mert nagyon sokat lehet veszíteni.
Ha elválnak esetleg és szembesül a válás nehéz oldalával, még az is lehet, hogy önmagán kívül téged is hibáztatna.
Szerintem légy észnél. Itt neked semmi előnyöd nem származhat ebből a kapcsolatból.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!