Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek bosszúból tiltott le engem vagy csak megsértődhetett és időre van most szüksége?
Huszonéves csajról van szó. Hónapokkal ezelőtt úgy döntöttem, hogy letiltom őt (Facebook+Messenger). Igazából ekkor már nem beszélgettünk hetek óta. Eddig mindig én kerestem őt fel, ezért is gondoltam, hogy ő biztos nem fog beszélgetést kezdeményezni velem. Meg nem is úgy maradt abba a beszélgetés, hogy mi túlzottan jóban lettünk volna egymással. Haragudtam is rá különböző okokból kifolyólag. A lényeg az, hogy részemről nem volt jelentősége, hogy most tiltva van-e nálam vagy sem, mivel élőben napi szinten láttuk egymást. És nekem ez a fontos. Szóval nemrégiben beszélgetést kezdeményeztem vele és ő igen csak elutasító volt velem, személyesen nem is akart velem beszélgetni. Azt mondta, hogy írjam le neki. Győzködtem, hogy ezt jobb lenne megbeszélni személyesen, de nem akarta.
Azt nem értem, hogy én hetekkel a beszélgetésünk abbamaradása után tiltottam őt le, akkoriban 1,5-2 hónapig nem is láttuk egymást a járvány miatt. Nem vagyunk se ismerősök, se barátok. Én nem látok bele az ő profiljába és ő sem az enyémbe amúgy.
Folytatom...Beszélgettünk, majd megtudtam, hogy ő megnézte és látta, hogy tiltva volt nálam. Megjegyzést is tett rá. Én próbáltam neki megmagyarázni, hogy miért tiltottam, stb. Azt mondta, hogy nem érdekli. Tudom jól, hogy azért ez nem így van. Összességében napokig tartott a beszélgetés és olykor az a nő volt, akit én imádok és olykor az, akit meg nem. Elszerettem volna neki mondani, hogy mi a bajom, hogy könnyebb legyen a szívemnek, mert már régóta belül felemésztett több dolog is vele kapcsolatban. Elkezdtem neki mesélni, de őt ez hidegen hagyta. Megsértődtem rá és megmondtam neki a véleményemet.
Ebből az lett, hogy 2-2,5 napig az üzeneteimet figyelmen kívül hagyta. Aztán mégis csak rám írt. Megmondtam neki, hogy valójában miért vagyok vele ilyen. Meg, hogy hiányoltam őt. Aztán ő erre azt mondta, hogy nem akar beszélgetni. Még pár dolog kapcsán érdeklődtem, de azt mondta, hogy jobbnak látja, ha letilt engem FB-n+Messenger-en is. Elköszönt és már fél hónapja annak, hogy tiltva vagyok nála.
Annyit megjegyeznék, hogy hétfő óta már nem látjuk egymást, mert így hozta a sors, ezt tudattam vele még korábban. Lemerem fogadni, hogy nem minden úgy van, ahogy ő azt mondta. Én szerintem bosszúból tiltott le.
Mai napig bízok abban, hogy meggondolja magát ezzel kapcsolatban, sokszor lesem a messenger-t is, de lehet hiába. Tudom, nem mondtam sokat, de próbáltam a lényegre fókuszálni. Vajon mi járhat most a fejében? Főleg úgy, hogy már nem látjuk egymást? Szerintetek egyszer felfogja oldani?
Köszönöm, ha elolvastad!
Ezt elbasztad.
Én nagyon ritkán tiltok le embereket, és ha valaki engem letilt (főleg ha egy olyan pasi tiltana le, akivel amúgy marha sokat beszélgettem) akkor az fáj. Bosszúból én is letiltanám a férfit ilyen esetben, és ebben csak a saját helyzetemet könnyíteném meg és könnyebben el tudnám felejteni, mert nem tudna kapcsolatba lépni velem.
Szóval nagy eséllyel szerintem bosszúból tiltott le és ha ennyi ideje tiltott állapotban vagy, akkor elég erős elhatározásra jutott veled kapcsolatban.
"Senki sem tökéletes!"
Így igaz. Belőlem pl. hiányzik az összes hiba...
Egyébként meg ha felnőtt vagy, mi a ménkűnek a FB-on éled az életedet?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!