Hisztek a nyugodt szerelemben?

Ez most még elég lehet, ha olyan típus vagy (én nem, nekem nem lenne). Hosszabb távon, ha majd jönnek problémák, nehéz élethelyzetek is a törvényszerű ellaposodás, unalmasodás mellé, akkor szerintem már nem. Nem lesz hová, mihez "visszanyúlni", hiszen már az elején sem volt valami "nagy durranás" az egész... Illetve ha vele maradsz, leszel mondjuk 35-40, ott ülsz majd a jól felépített életetekben, esetleg 1-2 gyerekkel, és könnyen lehet, hogy azt érzed majd, jó-jó, de valami azért csak hiányzik, egyre jobban. Hogy rendben van az életed, szép, kiegyensúlyozott, rendezett, csak épp eltelt szerelem nélkül...

10 évvel idősebb vagyok, "ezer" éve egyedül vagyok, nagyon rossz, de (még) nem tudnék együtt lenni valakivel úgy, hogy legalább az elején ne legyen szerelem. Mióta láttam példát 50 fölött, 5 év után még mindig nem múló szerelemre, ráadásul olyanok között, akik alapvetően nem ezek a típusok, már azt is nehezemre esne elfogadni, ha hamar elmúlna. Pedig racionálisan nézve tudom, hogy még annak is örülhetek, ha egyáltalán szóba áll velem valaki... :(

Tök jó ez a nyugodt szerelem - 50, 60 felé közeledve.

19 évesen azért mentél ebbe bele, hogy elmondhasd, hogy kapcsolatod van, valamint mert jól érzed vele magad, azt gondolod ez rendjén van így. Rendben is van, csak 1) felesleges erre időt pazarolni 2) úgysem fog sokáig tartani. Maximum 1 évet adok nektek, aztán majd rájössz, hogy csak álldogálsz a kényelmes, meleg fosban, de nem vezet sehova. Aztán majd megismersz valakit, akibe tényleg szerelmes leszel. 19 éves hatalmas hiba leragadni egy ilyenbe, mert egyszer csak arra eszmélsz, hogy feleségül vett és van egy pár kölykötök... akkor aztán ezerszer nehezebb lesz kilépni belőle. Nem tapasztalatból mondom szerencsére, de ezer ilyen példa van.

Amit te érzel, az barátságra elég, kapcsolathoz édeskevés.