Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek lehet még esélyem?
A sztory:
2 éve mondjuk úgy haver,
2 hónapja elkezdtünk komolyabban beszélgetni, találkozgatni.
Ez idő alatt volt pasija, de sok olyat mondott amire arra utalt hogy lehet köztünk valami.
Pl: de jó lenne ha most mellettem lennél és simogatnál. Lefekvés előtt írta.
Meg elment fürödni 40percre kérdeztem és mit csinaltál te?
A barátján, rajtam és a gondjain gondolkozott de majd megbeszéljük ha találkozunk.
Utána talltunk is de nem mondott semmit.
Másnap azt mondta hogy ő már pedig csókot várt.
Nyaralni indultam szóval itt nem tudtam elhivni és elmondni neki h szeretem.
Mire haza értem dobta a pasija(1 hónapja) nagyon össze volt törve..
Szóval megint nem mondhatam meg neki hogy szeretem. Próbáltam vigasztalgatni meg hasonlók.
2 hete szoba jött hogy nem tudok megnézni egy filmet mert meghalt a tv-m. Erre mondja akkor majd együtt megnézzük.-Le is töltöm akkor
-majd megnézzük a neten
-mondom szar a minőség ott
-erre itt is jön azzal hogy nem számítanak a körülmények lényeg hogy együtt....
Végül nem lett belőle semmi mert utána maga alatt volt és kicsit hagytam hogy tisztuljon a feje. Kicsit el is távolodtunk nem alig beszéltünk.
Pár napja ujra jót beszélgettünk, arra készültem hogy randira hívom. Kérdezem és mi volt vele ebbe a pár napban. Egyszer csak benyögte hogy most van egy ki alakulóban levő szerelem.
Én teljes leskoltam és megmondtam nekik h ez melyen érintett. Kérdezte h miért? És megmondtam neki hogy tudod hogy szeretlek. Azt mondta: Ő végig azt hitte hülyéskedek.
De tudom hogy tisztába volt vele.
Azt mondta És hogy ő sose adott olyan jelet hogy bármi is lehetne köztünk. Úgy gondolom, amiket idéztem nem nevezném semminek...
Nagy nehezen megbeszéltük hogy mi volt az egész.
Ezt írta:
Jól esett hogy szamithattam rád, hogy mindig kerestel, hogy elmondhattam mindent, meg is fordult a fejemben esetleg te meg én, aztán sokat gondolkoztam és teljesen különbözünk a másik te 18vagy én 19,en önálló te meg nem. Aztán azért kezdtelek el hanyagolni, hogy ne csalodj vagy valami ilyesmi.
Az k* rvara nem igaz hogy teljesen különbözünk...
Abba maradtunk hogy barátok maradunk. Szerintetek ha nem jön össze neki ezzel a pasival és újra találkozgatunk, lehet valami esélyem?
Vagy mivel ő önálló, dolgozik stb. Míg én sulis vagyok ez offos.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Életképtelenek vagytok. Inkább ne legyen köztetek semmi, mert ha még szaporodtok is...
Ezt veheted bántásnak, de maximálisan nevetséges az egész, amit leírtál. Mit két három éves óvodás.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!