Szakítani úgy hogy nem romlott meg a kapcsolat?

Több okból erzem úgy, hogy nem a mgfelelő férfi van mellettem. Ugyanakkor nagyon túlgondolós, túlmarcangolós típus vagyok, mindent rengetegszer atgondolok és nagyon nehezen hozok döntéseket. Sajnos ilyen típusú vagyok.

Úgy érzem megbánnam ha szakítanék, de hosszútávon nem biztos hogy működőképes lenne a kapcsolat, ha már most ilyen érzéseim vannak. Az is nagyon fontos szempont hogy ő boldog legyen, és nem szeretnék az idejével szórakozni.

2 éve vagyunk együtt és annyira a részemmé vált, hogy el sem tudom képzelni nélküle. Nagyon szeretem és ragaszkodom hozzá, és nem tudom, hogy ilyen helyzetben, mikor nincs annyira nagyon konkrét probléma csak sok kicsi ami tulajodonképpen a személyisége része és én nem tudom elfogadni, akkor a szakítás e a legjobb megoldás.. az összes ismerősöm akit ismerek nyomós indok miatt szakított a párjával, vagy mikor egyértelműen megromlott a kapcsolat, ilyen helyzettel amiben én vagyok még nem találkoztam..

Lehet hogy csak az én elvárásaim a túl magasak, sok lánytól hallottam hogy milyen dolgokat csinál a barátja, amik nekem nagyon rosszulestek volna, pedig azok igazából általános problémák,( mint például hogy likeolgatja az instan a lányokat) vagy bármi hasonló, ami engem nagyon kiakasztana.

Ez most eléggé értelmetlennek sikerült, de a lényeg hogy vannak problémák, mondjuk a nyitottság, de ezek akkorák amiket más meg simán elvisel és még mindig nagyon szeretem, de mégis bennem van egy ellenérzés a kapcsolattal szemben.

A fő problémám hogy rengeteg helyre visszük el őt, a családom nagyon kedves vele, minden jóval vesszük körbe de ő olyan kis mimóza néha, nem az a határozott férfi, halkan beszél és úgy érzem mintha irányításra szorulna bár ez csúnyán hangzik. Nincsenek a jövőre néző tervei sem, teljesen elvan az átlagos színvonallal, amivel nincs is baj. Nekem a törekvés hiányával van bajom, nem akar továbbtanulni, hogy annyira nem kommunikatív és mindenki megjegyzi milyen szótlan, és nem látom rajta hogy próbálkozna változtatni. Tehát ő jól elvan így, de engem ez kicsit demotivál, nekem csomó tervem van a jövőre, kapcsolatokat próbálok alakítani.. én se tudok vele olyan jóízűen egy adódott témáról elbeszélgetni, és ezt látom mikor komolyabb társasággal vagyunk ( nem a haverok, de velük is) hogy nem tud hozzászólni a komolyabb témákhoz, nincs véleménye és csak ül csendben. Ez számomra nagyon kellemetlen tud lenni így már van hogy nem is szivesen viszem be egy egy társaságba..

Amit nagyon szeretek benne az a lelke, és hogy maximálisan megbízom benne, és ez tudom milyen fontos.

Biztos sokan gondolnák hogy önző vagyok és hogy milyen dolog hogy nem fogadom így el, de ha még nem volt ilyen helyzetben mint én akkor ne ítélkezzen, mert nem tudja milyen nehéz.

Kérlek aki tud segítsen, ki mit lát a dologban, meg kéne e próbálni rendbehozni és elfogadnom hogy ő ilyen?