Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Férfiak, mégsem kellenek a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férfiak, mégsem kellenek a normális nők?

Figyelt kérdés

Csak a legutóbbi példát hoznám fel, bár tudnék mesélni párat. Fél évvel ezelőtt ismertem meg egy férfit társkeresőn. Eleinte úgy egyeztünk meg, hogy laza kapcsolatba kezdünk, mert mindketten túl voltunk pár csalódáson. Aztán úgy alakult, hogy jól éreztük magunkat együtt és kérte, próbáljuk meg komolyan. Számomra ez akkor már nem volt kérdés, hiszen addigra kialakultak iránta érzelmeim és a kötődés. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben halad, nagyon jól éreztük magunkat együtt. Imádta a főztömet, mindig megleptem, imádtam a kedvében járni mindenben. Sokszor emlegette, hogy jobbat nem is kívánhatna nálam. Nagyon boldog voltam, bár voltak apró jelek, amik miatt néha úgy éreztem, valami nincs rendben, de hittem és bíztam benne. Aztán kiderült, megismerkedésünk percétől kezdve több nővel volt kapcsolata. Ha nem velem volt, valamelyik másikkal. Óriásit csalódtam benne és nem ő volt az első, aki ezt eljátszotta velem, pedig tényleg mindent igyekszem megadni egy kapcsolatban testileg és érzelmileg egyaránt. Sokszor hallom férfiaktól, hogy eltűntek a rendes nők, mindenkinek csak a pénz számít. Egyre inkább érzem azt, hogy nem éri meg rendesnek lenni.

Még csak azt sem lehet mondani, hogy azért járok így a férfiakkal, mert a rosszfiúkat keresem, hiszen mindig teljesen átlagos férfiak tetszettek, így mindegyik exemet eszerint választottam.



2017. ápr. 2. 18:38
1 2 3 4 5 6 7 8
 11/78 anonim ***** válasza:
61%

De kellenek a normális nők, csak legtöbbjük csak a macsó férfiakat veszi észre, aki csak kihasználja testileg és lelkileg, utána pedig lelép. Ezután születik meg a fent látható sztori és kérdés.

Nem csak te estél ebbe a csapdába, rengeteg nő jár így. Elhiszitek, hogy egy olyan férfi, aki csak pár éjszakára keresett partnert, majd belőle lesz a nagy szerelem. Hisz annyi nőt megkapott már eddig valószínűleg, de pont nálatok fog családot alapítani. Hát nem. Vannak csodák, van, hogy tényleg megállapodik egy ilyen pasi az adott nőnél, de azért lássuk be, ez elég ritka. Aki testi kapcsolatot keres csak, ott nem szabad többet belegondolni a kapcsolatba.

Nekem is van olyan nő ismerősöm, akit jelenleg egy ilyen pasi szédít. A nő totál elhiszi, hogy csak a két szép szeméért utazik hozzá a férfi 150 km-t, miközben sokan mondtuk már neki, hogy csak kihasználja, de ő szentül meg van győződve, hogy ebből házasság lesz.


30F

2017. ápr. 2. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/78 anonim ***** válasza:
22%

Úgy van mint ahogy leírtam. Én normálisan keresek komoly kapcsolatra nőt. De a magadfajta kis ribizlik a laza kapcsolatot preferálják aztán utána feljöttök ide sírni, hogy megcsalnak titeket a férfiak.

Komolyan téged kellene komolyan venni?

2017. ápr. 2. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/78 anonim ***** válasza:
79%

Ennyi erénycsőszt egy rakáson, mint itt, sehol nem láttam még. Miért érdemli meg bárki, hogy becsapják?

És ha ez első nap azt mondja a fiú, hogy legyünk komoly kapcsolatban, akkor nem verheti át? Nem valami varázsszó a "komoly", egyáltalán nem biztosíték arra, hogy onnantól kezdve minden rendben lesz. Aki tisztességes, és korrekt, az minden kapcsolatában az, aki meg inkorrekt, az csalni fogja a laza kapcsolatát, a komoly kapcsolatát, de még a házastársát is.

2017. ápr. 2. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/78 A kérdező kommentje:
Nevetséges vagy 67%, ne rajtam éld ki, hogy boldogtalan vagy. Ribizlinek nevezel úgy, hogy nem is ismersz, fogalmad sincs mi mindent tettem meg még ennek az embernek is, aki mint fentebb írtam, pár hét ismeretség után közölte, komolyabban szeretné velem folytatni. Arról nem beszélve, hogy soha nem voltam az a típus, aki első randin ágynak dől, vele sem erről volt szó, hetekig találkozgattunk, ismerkedtünk.
2017. ápr. 2. 19:06
 15/78 anonim ***** válasza:
7%
Egyébként is te választottad a nagy szerelmed... XDDD
2017. ápr. 2. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/78 anonim ***** válasza:
76%
De a pasik nyugodtan qrvázhatnak, és titkolják is. Micsoda felhozatal. Gyere kérdező, menjünk nyugatra.
2017. ápr. 2. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/78 anonim ***** válasza:
61%
22:Engem itt nem hagytok!!! :DDDDDDDDDDDD
2017. ápr. 2. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/78 anonim ***** válasza:
80%

Ha férfi lennél, most kórusban sajnálgatna a hímsoviniszta osztag, így meg ler.biznek, holott írtad, hogy nálad a laza kapcsolat csak annyit tesz, h nem lógtok folyton egymáson. De ezeknek még szövegértésük sincs.


A kérdésedhez pedig annyit, hogy az összes párkapcsolatban élő nő ismerősömtől ezt hallom (függetlenül attól, hogy külsőre ronda, átlagos vagy szép). Természetre se hasonlítanak, az egyik nagydumásabb, a másik zárkózottabb, az egyik házias típus, a másik kevésbé stb. De mindegyiknél ez van. Egy idő után kiderül, hogy a pasinak párhuzamosan vannak női. Úgy néz ki, a mai világban már derogál nekik eggyel beérni és minden kéne. Vagy hajszolják a tökéletest, de tökéletes ember nem létezik, és azért tart egyszerre többet, mert mindegyikben más a jó. 25/N

2017. ápr. 2. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/78 anonim ***** válasza:
79%

67%, ha szerinted ribizli vagyok, hát az vagyok. Inkább legyek az, mint frusztrált, más bajának örülő, rosszindulatú puhapöts. Na és miért ne hirdessem? Rám küldöd az erkölcsrendészetet?


Kérdező, ne foglalkozz a rosszindulatú válaszolókkal. Az életed a tiéd, úgy éled, ahogy jól esik. Ebben a történetben nem te voltál az erkölcstelen.

Melléfogtál ezzel a pasival, ennyi történt. Volt egy nagyon jó barátom, aki azt mondta, amikor épp a vállán sírtam el a szerelmi bánatomat, hogy nem veszítettél semmit, csak nyertél, tapasztalatot.

A férfiak nagy része azért nem ilyen, csak nyitott szemmel kell járni.

2017. ápr. 2. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/78 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a normális válaszokat és persze a rosszindulatúakat is, mindenből tanul az ember.


Egy biztos, annyiban van igaza a 67%-os válaszolónak, hogy azt megtanultam egy életre, mások értelmezésében mit jelent a laza kapcsolat.

2017. ápr. 2. 19:50
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!