Kinek mi volt a legrosszabb szakítása? Meséljetek .

Na elso vagyok. Szakitottunk. Es ez is szep/normalis elvalas volt.:)

Azt hiszem szerencses vagyok e tekintetben. Mert mindegyikkel maradt egy normalis viszony,es idonkent beszelgetunk is.

Mostmar csak onmagamra figyelek,es remelhetoleg eljon majd azaz ember,akivel nem lesz elvalas :D

Nő vagyok, és a húszas éveim elején járok.

A sztori jó pár évre nyúlik vissza. Még általános iskolába jártam, ès történt egy nagy tragédia, aminek hatására facebookon létrehoztam egy oldalt. Jó, de minek? Lehet kérdezni. Azért, hogy ne mindig a rosszon pörögjön az eszem, és valami elterelje a figyelmemet. Akkoriban nem volt még azért mindenkinek hiperszuper okos telefonja. Oké, az enyémen mar volt wifi, és nagyon nehezen ugyan, de meg lehetett vele oldani egy facebook posztolást is, meg egy kis csevegést, de épp ennyi. Itthon még akkor nem kente-vàgta mindenki, hogy mi hogy megy ezeken a készülékeken. Köztük én sem, meg egyébként is még gyerek voltam.

Ment az oldal, tetszett az embereknek, jöttek a lájkok, mentek a posztok, majd eljött az a pont, hogy segítségre szorultam. Nem tudtam már egyedül vinni az oldalt, és úgy éreztem, hogy minimum egy ember kell mellém, aki posztol még. Jött is egy jelentkező, egy tőlem fiatalabb srác. Elkezdtünk chatelni, és normálisan írt, helyesen, stb. Így felvettem adminnak. Ő is nyomta a posztokat, és végül is tök jól csinálta. De ez itt nem ért véget. A kis csávó innentől napi szinten keresett engem, és a végén már nem csak az oldalról beszélgettünk, hanem mindenről. Végül àtmentünk skype-ra/akkor még az volt a divat/, és hívásban kezdtünk el dumálni. Kiderült, hogy szóban még értelmesebb, pedig ő akkor volt 9 éves, én meg 13. Tehát taknyok voltunk, 3,5 év van köztünk.

Teltek az évek, és ebből kezdetèt vette egy remek barátság. Egy gond volt. Az ország két végében laktunk, és nyilván ennyi idősen nem engedtek volna el egyikünket sem 400 km-re. De maradt az esti telefonon dumálgatàs, és a gyakori chatelès. Közben ahogy teltek az évek lett egy barátnője, nekem lett szintén párom, majd szinglik lettünk nem sok különbséggel. Nekem már élettársam volt/ekkor már 18 éves voltam/, mikor hirtelen minden nagyon rosszra fordult. Családi gondok akadtak, munkahelyi, és iskolai gondok, és válságban voltam az élettarsammal is. Szétköltöztünk, de nem oldódott meg így sem semmi. Mindenki elfordult tőlem. Olyan szegény lettem, hogy épphogy egy kiflit tudtam enni naponta, meg éppen, hogy iskolába elmentem. Nagyon magam alatt voltam. Mindenki csak belém rúgott, az akkori párom is. A fiú barátomnak mondtam el egyedül, hogy mégis milyen körülmények között élek. Ő mondta egyedül azt, hogy szedjem össze a cuccaim, és menjek el hozzájuk, mert ilyen esetben az anyukája simán támogatná, hogy segítsenek. Nagyon meglepett amit mondott, de elutasítottam. Attól féltem, hogy ha igent mondok akkor ott ugyanúgy fognak velem viselkedni, mint ott, ahol akkor voltam, és nem lesz semmi másabb. Plusz a szüleim emiatt el fognak könyvelni egy csövesnek. Nem mentem. Végül szakítottam a párommal, és végleg hazaköltöztem. Csalódott voltam, hogy az ,,elmegyek szerencsét próbálni" sztori befuccsolt. Utáltam magam. Inni kezdtem, kibírhatatlan lettem.

20 évesen végeztem szakmán, és esti mellett elvégztem még egy szakmát, plusz a jogsit is, közben pedig megoldottam azt is, hogy egyedül éljek. Minden kezdett helyre jönni, de a legjobb barátommal már ekkor nem tartottam a kapcsolatot napi szinten, csak ritkán beszéltünk, pár havonta egyszer. Akkoriban viszont elkövettem egy hibát, ami miatt komoly bűntudatom volt, és senki nem volt a környezetemben, aki hasonlóan cselekedett volna bármikor is, ő róla viszont tudtam, hogy igen. Felvettem vele ismét a kapcsolatot. A válasza az volt, hogy ,,este hívlak", ismét kb 6 órát beszéltünk. Mindent elmondtam neki. És mindenre figyelt, és mindenben adott tanácsot, és nem nevezett hülyènek. Majd megemlítette, hogy lesz nem sokára egy buli nála. Menjek el hozzá. Igent mondtam. Elvégre akkor már felnőtt voltam, és senki nem foghatott meg, egyedül is laktam. Az évek alatt egyébként összesen kétszer találkoztunk személyesen, de egyik sem volt túl hosszú idő, mert mindig valami iskolai csoporttal jöttek erre/tagja volt több önkéntes csoportnak, meg sportcsoportnak, stb. Úgyhogy járták az országot, így tudtuk megoldani/. Az pedig, hogy én menjek az mindig tabu volt. Először említette ezt, de mentem is. Felültem a vonatra, és 3 átszállás, és 8 óra út után odaértem. Leszálltam, és mire észbe kaptam volna, hogy hol vagyok meglàttam őt. Már addigra ő is észrevett, dobta el a kezéből a táskát és szaladt felém, én ugyanezt tettem. Felkapott engem, és úgy ölelgetett. Nagyon jól esett. Előtte évekig nem találkoztunk. Ezek után elmentünk a házukba.

Nem voltunk sokan, kb 10-en, de elég jó volt a társaság, így jó volt a buli is. Inni bőven volt mit, bár addigra nem vedeltem már, csak ritkán ittam egy keveset. A haverom egyből egy durva koktélt kevert nekem, és a kezembe nyomta, megittam és már csak azt vettem észre, hogy már most kezd hatni. Telt az idő, szólt a zene, beszélgettünk. Felhoztuk a régi dolgokat, a múltat, hogy hogy ismerkedtünk meg, hogy már mennyi minden történt mindkettőnkkel, hogy már eltelt 7-8 év, és még mindig itt vagyunk egymásnak, még ha nem is 100%-ban fizikailag egymás mellett, de akkor is. Nagyon sokat nevettünk is. Majd hívtak engem, és kimentem az előszobába, ott 1-2 szót váltottam a többiekkel, majd aztán elővettem az elektromos cigarettámat, és szívni kezdtem. A haverom ekkor mondta, hogy felè fújjam, érezni akarja az illatát. Majd mikor elkezdtem felè fújni hirtelen megcsòkolt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi van. Megàllt az idő. Mindenki körülöttünk volt, mindenki látta, de én mégsem úgy érzékeltem ezt, akkor abban a pillanatban. Csak pislogtam. Majd egy félmosollyal annyit kérdezett tőlem, hogy ,,hopp, most tényleg lekaptalak?". De bevallom, hogy olyan jól esett, mint még soha életemben semmi, sem az evès, sem az ivàs, sem a szex, sem az alkohol, semmi. Mindennèl jobban esett, így folytattam. Olyan jól csókolt, hogy nem tudom mihez hasonlítani sem. Volt már előtte pasim, összesen három, meg csòkolòztam már előtte néhány emberrel, de ő más volt. Azzal a csòkkal olyan érzéseket hozott felszínre bennem, amik azt sem tudtam, hogy léteznek. Oké, voltam már szerelmes előtte egyszer, de az 100%-ig viszonzatlan volt.

Ez viszont valami hihetetlen volt. Ezek után ment tovább az este, mi sokat ölelkeztünk, csòkolòztunk, és kb éjfélig ittunk/a többiek tovább/. Majd olyan 5 felè mondta nekem, hogy menjünk le az alsó szinte aludni, a többiek meg el lesznek itt fent. Mondtam, hogy oké. Így is lett. Összebújtunk, és aludtunk kb 10-ig. Szex nem volt, mert ott volt egy csomó ember a házban, meg hát ittunk is, így eszünkbe se jutott. Csak alvás volt, de olyan jól aludtam, olyan nyugodtan, és olyan kipihenten keltem, mintha 12 órát aludtam volna. Elmondása szerint ő ezzel ugyanígy volt. Reggel felmentünk, és már akkor ott mindenki előtt úgy kezeltük egymást, mintha egy pár lennénk. Majd dél felè kikísért engem a vonathoz, ott megölelt, megcsòkolt, és még intett is mikor a vonaton voltam. Sose felejtem el.

Még képeket is csináltunk ott az állomáson. Az arcomon látszik, hogy soha életemben nem volt olyan boldog.

Útközben kétszer is felhívott, hogy minden rendben van-e, sikerült-e elérni a csatlakozást, stb. A legjobb barátnőm egyébként ott volt velem a vonaton, és a buliban, de ő már a vonaton elkezdte nekem, hogy biztos átgondoltam-e ezt az egészet, ez egy hülye, csak én nem látom, stb. Ellenkeztem vele, mondtam, hogy nem, nem, nem, te vagy a hülye. Megbolondultam.

Na, ezek után jött az, amire tényleg nem számítottam. Szinte minden szavam ő volt. Tanfolyamon, edzésen, munkában, mindenhol. A barátnőm már ekkor mondta nekem, hogy ajjaj, szerelmes vagy. Ellenkeztem ismét, ekkor még nem vallottam be azt magamnak sem, hogy igaza van.

Eljött az idő. Lementem hozzá újra, de akkor már egyedül. Jött az édesanyja, bemutatkoztam neki. Kikérdezett engem. Mondtam, hogy edzek, xy sportegyesület oszlopos tagja vagyok, több szakmám is van, dolgozom, egyedül élek, és idősebb is vagyok, mint a fia, de minket ez nem érdekel, mert ismerjük egymást több éve. Nem viccelek. El volt ájulva teljesen. Órákig beszélgettünk. Nagyon megkedvelt az anyukája. Azt mondta a barátom, hogy egyik barátnőjével sem tudott sose beszélgetni, meg mindet utálta. Engem azonnal facebookon is bejelölt, és otthon is beszélgettünk, mikor már hazaértem. :D

Szóval így telt az idő, mentek a jò kajàlások, a pihenèsek, együttalvás, és a szex is elmondhatatlanul jó volt. Két dolgot akartam. Őt, és azt, hogy ez az egész soha ne érjen véget.

Minden csodálatos volt. Ő egyébként egy szegény családból származott, az apja alkoholista sajnos, az anyukája egy sima gyári munkás, albérletben élnek, és többen testvérek, de engem ezek a dolgok nem érdekeltek. Őt zavartàk ezek a tények. De èn mondtam neki, hogy nincs semmi baj. Én most szeretnék autót venni, mert lassan megvan rá a pénz, én egyedül lakom, eljàrok dolgozni. Gyere, és megoldunk mindent, mert szeretlek. Mondta, hogy jól hangzik, de még az iskolából neki egy év hátra van. Mondtam, hogy nincs gond, képes vagyok megvárni azt is. Képes vagyok várni bármennyit. Azt mondta, hogy mindent hátrahagyna miattam, de nem teheti. Megértettem.

Olyan dolgokat mondott nekem, amiket soha senki más. Magával ragadott teljesen.

Én költöztem ezért le az ő városa mellé, kb 10 perc buszra laktunk egymástól, és egy nap ment kb 40 busz arra.

Majd egyik napról a másikra minden a feje tetejére állt. Már nem írt reggel, hogy jó reggelt, aztán már nem írt egésznap, és ez így ment egy darabig. Én kerestem. Megkèrdeztem, hogy haragszik-e, vagy mi a baj. A válasz az volt, hogy semmi, és nem haragszik, ennyi. Eltelt egy hét, ugyanez. Kérdeztem, hogy nem-e hív fel, azt mondta nem. Majd tudtam, hogy mikor végez suliból, és kimentem az állomásra, majd fogta és nem engem várt meg, hanem gyorsan felpattan egy vonatra.

Abszolút hülyének éreztem magam. Hívtam telefonon, de nem vette fel. Annyit írt, hogy siet, nincs ideje rám.

Megkérdeztem, hogy mégis mi ez az egész? Mióta itt lakom azóta kerülsz, nem beszélünk, nem hívsz, mi van? Azt mondta ismét, hogy semmi. Mérges lettem. Jött a névnapom. Elmentem, és vettem egy üveg likőrt, leültem a tóhoz, és iszogattam, merengtem. Reméltem, hogy egyszer csak csippan a telefon, hogy írt, vagy felhív. Nem így lett. Visszamentem a szállòra, majd csippant a telefon. A közös haverunk írt, hogy itt van a szállòtòl nem messze, este menjek ki, beszéljünk. Úgy voltam vele, hogy miért ne.

Elmentem a beszélt helyre, kijött a csávó, és megölelt. Majd jött a hideg zuhany. Kérdezte.: ,,Együtt vagytok még?"

Mondtam neki, hogy nem tudom. Furcsán viselkedik velem mióta itt vagyok, pedig miatta költöztem ide. Ezek után közölte a haverja, hogy hát ez azért van, mert összeszedett egy tőlem fiatalabb kiscsajt, aki 16 éves. Csak álltam, és lestem. Megkèrdeztem, hogy tessék???

Majd mondta az illető, hogy jól hallottam, már az egész város tudja, csak én nem. Mindenki rajtam röhög. Sajnálja, hogy ő a postás. Ja, és ,,párom" azt üzeni, hogy soha többet ne keressem, elég volt belőlem.

Kur va jó nèvnapi ajándék volt. :) Azóta utálom a nèvnapom.

Visszamentem a szállóra, leültem, és csak néztem magam elé. Elment az eszem. Én vagyok az egész város bohòca. Hülyére vett életem szerelme, aki előtte 8 évig a legjobb barátom volt. Hülyére vett. Vele terveztem mindent. Feladtam mindent, hogy közel legyek hozzá, megadtam mindent, és egy kiba szott hülye, idiótát csinált belőlem.

Annyira magam alatt voltam, hogy sírni sem tudtam.

Ezek után küldtem neki 2 hangüzenetet, az volt benne, hogy tudok mindent, megkaptam az üzenetet, egy rohadék vagy, gyűlöllek. Még aznap este letiltott mindenhol.

Rá két napra vissza hazamentem ISMÉT. Otthon kerestem munkát, és elmentem dolgozni. Majd egy éjszaka, mikor már nyugisan aludtam, és a történtek után kb 2-3 hét telt el megcsörrent a telefon. A közös haver hívott ismét. Annyit mondott, hogy ott az exem, és rólam beszél. Kérdeztem hol van, és mit. Ekkor beleszòlt ő is. Totál részeg volt mindkettő. Nem sokra rá rám nyomták a telefont. Nem érte meg emiatt felkelni.

8 hónap eltelte után sem fogadtam el a dolgokat, jött a születésnapja, és gondoltam felhívom. Addigra új számom lett. Próbáltam vele békülni, de nem jött össze. Azt mondta, hogy majd ha ő akar, akkor fogunk békülni. Ő nem akar, ez van. Itt letettem a telefont. Azóta feloldott mindenhol. Benne vagyunk sok csoportban mindketten, és mindig szembe jönnek a posztjai. Olyankor mindig újra depressziós leszek.

Két éve nem beszélünk. Azóta kapcsolatom sem volt. Félek szerelmesnek lenni, és senkiben nem bízok már.

Már körülöttem mindenki házas, gyereke én meg itt tartok. Gyűlölöm ezt.