Életed legrosszabb kapcsolatából, ami komoly és hosszú volt és te nagyon szerelmes voltál/nagyon szeretted a másikat hogyan léptél ki, azóta mit csinálsz másképp új kapcsolatban?

A vége így zajlott:

"Viszlát! Őszintén remélem egy nap megtalálod a boldogságot az életben!"

"Viszlát! Úgyanezt kívánom én is neked tiszta szívvel".

Utána távozás, letiltások (így beszéltük meg) és néha 1-1 emlék beugrása. Ilyen az élet. Szar.

Minden lehetséges, tőlem telhető dolgot megtettem azért, hogy megmentsem a kapcsolatot. Tehát mindent végigzongoráztam, többféle taktikát kipróbáltam, még olyanokat is amik egyébként tőlem teljesen idegenek. De nem ment, szakítottunk. A volt párom is tudta és elismerte hogy mennyi mindent megtettem, ő pedig semmit. Ezért teljes békében, teljes lelki nyugalomban szakítottunk, azóta is úgy élem a mindennapjaimat, hogy nincs lelkiismeret furdalásom, ill. nincs vágyódásom sem utána mert tudom hogy teljesen működésképtelen volt már az egész.

Jelenleg is egyedül vagyok, és jelenleg nem is vágyom komoly kapcsolatra, ezt a rengeteg kínlódást még azért ki kell heverni.

Hogy mit csinálnék máshogy a következő kapcsolatomban?

Nem tudom, szerintem semmit.

Nos, én csak utólag látom be, hogy rettenetes kapcsolat volt, én nagyon akartam, hogy működjön, nagyon ragaszkodtam hozzá. A kapcsolat lényegében halálra volt ítélve, ő önfejű volt, makacs, keveset törődött velem, én pedig emiatt hisztis lettem és féltékeny, 0-ra csökkent az önbizalmam, rengeteget veszekedtünk ezek miatt.

Aztán mondta, hogy szakítsunk, de lehet, hogy újra összejön velem majd. Én persze ezerrel tepertem, vissza akartam szerezni mindenáron, és magamban kerestem a hibát.

Aztán persze feladtam, és beletörődtem, hogy senkinek se leszek jó, túl irritáló személyiség vagyok. Elég depresszív időszak volt.

Aztán "megismerkedtem" a párommal (már ismertük egymást, csak nem így), és mintha kicseréltek volna: megkaptam a szeretetet és a törődést, amire vágytam, teljesen nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok, nem hisztizek, egyáltalán nem féltékenykedek, és nagyon boldog vagyok. Nem kell semmit másképp csinálnom, csak meg kellett találnom a megfelelő embert, és magától megoldódott minden.

".Ha valakik nem illenek egymashoz nem kell eroltetni,mert nem tud ugy megvaltozni, hogy az tartos is legyen.Inkabb tovabb kell akkor allni es keresni addig amig nem talalunk olyat akivel egyhullamhosszon vagyunk.Exemnek is magam adtam es mostani paromnak is.Vele nem mukodott,mas volt a jovokepunk is."

Ez nagyon igaz!. 2. válaszoló vagyok, a volt párommal mintha külön nyelvet beszéltünk volna végig. Ha mondtam valamit, azt teljesen át tudta fordítani olyan értelmezésre, hogy én ezzel őt most meg akartam bántani. és ne is próbáljam megmagyarázni hogy nem, mert ismer már annyira hogy tudja, igenis bántani akartam.

Ha segíteni próbáltam neki bármiben (anyagilag, házimunkában, bármiben), azt szerinte azért tettem mert be akartam bizonyítani hogy ő kevés. Így utólag visszanézve borzalmas mennyire nem értettük egymást. Mégis ragaszkodtam hozzá a végsőkig.

Szóval fontos az egy hullámhossz, hogy értsétek egymás lelki nyelvét is! Nem igaz hogy az ellentétek vonzzák egymást.

Ha én kimondom: "szeretlek", és te ebből azt érted: "na most kitolok veled", az nem egy nyelv, jóra nem vezet

Neki is és nekem is az első komolyabb kapcsolatunk volt, de sajnos ő nagyon gyerekesen viselkedett, sokszor úgy éreztem, mintha egy 10 évessel lennék együtt már évek óta, és szex terén sem jutottunk egyről a kettőre. Majd egy idő után megelégeltem a folyamatos féltékenykedést (tegyük fel egy régi osztálytársammal váltottam pár szót és már ugrott nekem), a hisztiket, valamit azt, hogy neki teljesen más dolgok voltak fontosak, az hogy engem ez hogy érint, hogy ő nap mint nap megharagszik valakire és emiatt hozzám nem szól egy fél napig, az nem érdekelte. Egy nap viszont összevesztünk (miután hónapokat őrlődtem, hogy helyrehozzam a kapcsolatot és átgondoljam az érzéseimet) és felmerült a kérdés hogy szakítani akarok-e és most vagy soha alapon kimondtam, hogy igen. Persze nagy balhé lett, teljesen maga alatt volt a srác, de elmondtam neki, hogy már nem érzem azt mint régen, teljesen megőrülök a hisztiktől stb. Majd élőben is megbeszéltem vele, volt sírás-rívás, de nem tudtam neki tovább hazudni. Egy pár napig még írt nekem üzeneteket, aztán megint féltékeny lett a semmire (pedig már rég külön voltunk), majd elhordott mindennek és soha többet nem beszéltünk. Lehet utána bocsánatot kért, de már nem emlékszem.

24/L