Szakítanátok a párotokkal ilyen helyzetben? Kicsit hosszú és bicskanyitogató kérdés.

23 éves vagyok, a barátnőm 21 éves, 3 éve együtt vagyunk már, mindketten egyetemisták. Már mindketten az eljegyzést és az esküvőt tervezgettük eddig.

Amit előjáróban tudni kell, hogy még akkor is, ha hihetetlen, nem veszekedtünk soha, nem volt semmi problémánk.

Az alábbiakban, tőlünk kívül álló problémákat fogok említeni, amely miatt mégis napirenden lenne a szakítás.

Az egyetem mellett nekem van egy vállalkozásom, amely egyre nehezebben működik már, sajnos a rengeteg adó, és az egyetemre való koncentrálás együttese azt okozta, hogy sajnos nem tudom működtetni rendesen.

Az elmúlt években minden klappolt, átlagosan 200-250ezer forintot megkerestem vele havi szinten. (18-20 évesen, nulla segítséggel, mindent egyedül csinálva, nagyon is örültem egy ilyen jövedelemnek is már.)

Viszont idén már pár tízezer forint jött csak belőle havonta, nagyon nehéz volt így minden. (A vállalkozásomat egy kevés tőkeinjekcióval meglehetne- lehetett volna menteni, de erre nincs fedezetem.) Az idei évet még ezzel a vállalkozással kell végigcsinálnom, így van lehetőségem arra, hogy ne maradjon belőle semmilyen adósságom.

A párom diákmunkázik, amennyire erejéből telik az egyetem mellett.

Egy év után már összeköltöztünk, közös albérletben éltünk egészen tavaszig, tehát két éven át.Semmilyen problémánk nem volt addig, ameddig nem szálltak el az albérletárak, és nem kezdett gyengülni a vállalkozásom. Ekkora viszont annyira gyengén álltunk már anyagilag, hogy kénytelenek voltunk a szüleihez költözni. (Ők ajánlották fel, ez a későbbiekben vissza is üt.)

Az én családi hátterem nagyon rossz. Részeges apa (15 év után 3 éve kezdett inni), tehetetlen anya. Van 3 öcsém, mindhárman fiatalkorúak (16,13,4). 17 éves korom óta egy forintot nem kértem tőlük, (tudom, hogy nem tehetem meg, mert akkor a testvéreimtől veszem el.) 16 éves korom óta folyamatosan diákmunkáztam, így tartottam fent magam. - Sőt rengetegszer én küldtem a számukra haza nem kevés pénzt amióta ment a vállalkozásom. (Ezért is nem sikerült félretennem, de a párom ezt is megértette, mert egy arany ember.) Ők az egyetemi városomtól 400 km-re laknak.

A párom egyke, átlagos dolgozó szülőkkel (akik nem tudnak az én családi hátterem problémáiról). Amióta itt vagyunk pár hónapja, amennyire erőmtől telik mindent megcsinálok a ház körül, 30-40ezer forinttal beszállok a lakásba, rezsibe. Viszont látják azt a romló tendenciát, hogy egyre ritkábban járunk el szórakozni, kikapcsolódni, magyarán meghúztuk a nadrágszíjat. ( Ezért is jöttünk el az albérletből, hogy egy jó év alatt összekapjuk magunkat, és kitaláljuk, hogyan tovább. )

Ez a szülőknek nem tetszik, a barátnőmet terhelik azzal, hogy velem tönkreteszi az életét, mert nincs pénzünk, nem él, és olyan álságos szövegekkel jönnek, hogy "túl korai az összeköltözés", "túl komoly, megunjuk egymást" - amelyet még alá is írnék, ha már az elejétől így álltak volna hozzá. - Viszont ameddig jól kerestem, ezek a problémák nem jöttek elő, nem zavarta őket. Nincs kimondva, de tudom, hogy mennem kell innen. Idegennek érzem itt magam, kinéznek a házból, - talán jogosan is - és egyre inkább passzívak.

Lényegben a lényeg, a szüleimtől nem várhatok el támogatást soha, a vállalkozásom még fél évig nagyon gyengén fog működni, ezek után lesz lehetőségem valamilyen időszakos munkát keresni. - Normális munkát pedig diploma után, ami majdnem két év múlva lesz a kezemben.

Kollégiumba nem vettek fel, haza nem mehetek. Innen viszont tudom, hogy mennem kell, mert alapból nem akarok úgy itt lenni, hogy bántják a páromat és kinéznek a házból, illetve, hogy azt várják, hogy mikor szakítunk végre.

A megoldást, hogy hová fogok menni azt még nem tudom, majd megálmodom, nem is ez a kérdésem lényege. Azt tudom csak, hogy nagyon keserű és izzadságszagú 2-3 év vár rám, sok lemondással, hiszen segítséget senkitől sem kaphatok, diplomáznom, dolgoznom, és a vállalkozással kapcsolatos problémákra is megoldást kell találnom.

A barátnőm gyönyörű, okos, művelt, sorban állnak érte a férfiak, tudom, hogy nem sokáig maradna egyedül, és azt is tudom, hogyha szétmennénk, akkor a szülei nem bántanák már sem szavakkal, sem pedig a passzív-agresszív viselkedésükkel.

Emellett pedig nem kellene szenvednie az anyagiakkal, mert ha különválnánk a szülei támogatnák őt, és albérletet sem kellene fizetnie. Látom, hogy egyre jobban szenved az anyagi problémák miatt, illetve a szülei viselkedése miatt.

A párom szakításról hallani sem akar, ha meglépném, tudom, hogy megutálna. Viszont ahogy a leírtakból látjátok, nem kellene kilátástalan helyzetbe sodornom, és nem jönne a nyakára millió probléma.

Ti mit tennétek ilyen helyzetben? Ha tudnátok, hogy tökéletes a kapcsolat, viszont tőletek kívül álló problémák végett a párotoknak jobb lenne nélkületek (még ha ezt nem is ismeri el), akkor ti szakítanátok?

Ha kérhetem a válaszolókat ne az én szempontomból nézzék a kérdést, hanem a barátnőm szempontjából, hogy jobb lenne-e neki külön. Tudom, nem sikerült teljesen visszaadnom az egészet, mert ahhoz tízszer ilyen hosszan kellett volna írnom.

Köszönöm azoknak, akik időt és energiát szenteltek a kérdésemnek.