Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
3 év után szakított velem a barátnőm, majd 2 hét mulva
rájött h meg akarja próbálni helyrehozni, de még elég
bizonytalan a dolog, tudtok adni tanácsokat?
Figyelt kérdés
Nagyon jól megvoltunk 3 évig, az első igazi nagy szerelem volt ez mindkettőnknek, szexben is az elsők voltunk egymásnak, sok mindenen mentünk át együtt, sok szép emlék maradt vissza. Azt hittük h örökké fog tartani, nagyon szerelmesek voltunk egymásba, szép párt alkottunk :) Aztán elkerültem egyetemre, igyekeztem azért hazajárni hozzá, de nem tudtam mindig, mert vagy pénzem nem volt a hazaútra, vagy rengeteget kellett tanulnom. Főleg a vizsgaidőszakban hanyagoltam el. sokszor volt olyan hogy 2-3 hetet vártunk arra hogy 1 napot együtt legyünk. De én mindig gondoltam rá, nem akartam féltékenyé tenni, ezért kihagytam a bulikat, a golyatábort, mert Ő többet jelentett nekem és vártam a nyarat, hogy végre vele lehessek. a nyár közeledtével amig távol voltam egyre több időt töltött a barátaival, a születésnapját is velük ünnepelte meg nélkülem, kevesebbet beszélgettünk, én meg hajtottam a vizsgák után. Majd mikor végeztem és hazaköltöztem akkor meglátogattam és 2 napot együtt töltöttünk, de ő már más volt velem, kicsit ugyereztem mintha idegen lennék már a szemében, fura volt velem. Kérdezgettem h mi a baj, majd elmondta hogy ő már nem szerelmes, és hogy eltávolodtunk egymástól. Gondolkodási időt kért, beszélgetés és találkozás nélkül. Nehezen birtam ki, nagyon sokat gondoltam Rá, ezért kerestem, felhivtam minden nap és beszélgettünk, majd 1 hét mulva találkoztunk beszélgettünk, azt mondta h nem hiányoztam neki, és hogy jó volt a magány, majd búcsúként szexelni akart ami nagyon szenvedélyes volt, de utána azt mondta h nem tudja miert akarta, remélte nem zavar mégjobban össze vele, majd megadtam neki a gondolkodási időt is, mert azt mondta hogy így nem tudja mit akar, mert nem tud gondolkodni ha keresem. Ezért én kerestem egy elfoglaltságot addig amig gondolkodik, meglepetést készitettem neki, napokra felosztottam, hogy mikor mit fogok csinálni, megterveztem az ajándékot, a közelgő 3 éves évfordulóra. Így lekötöttem magam, és egy elég frappáns ajándékkal leptem meg, ami a lelkéhez szólt. a kapujában hagytam azon a napon reggel :) majd felhivott utána telefonon h megbánta, meg akarja probálni, sajnál mindent. és hogy találkozzunk, probaljuk meg, elmondta h nagyon örült az ajándéknak, mert ilyet senkitől se kapott volna. Valóban sok munkám volt vele. Az a nap az jó volt vele, programokról beszélgettünk, ölelkeztünk, de elköszönésnél csak én mondtam h "szeretlek" ez kicsit bántott :/ majd elmentem a barátokkal este egy koncentre és utána az egyik kocsmában összefutottam vele és az ő barátaival, ahol elég furán viselkedett velem, bár nem mondta ki, de elküldött onnan, ugyhogy hazamentem szomoruan. Majd utána találkozót beszéltünk meg estére, hogy együtt leszünk nála, de nem volt otthon amikor mentem majd 3 óra mulva mondta h menjek vissza hozzá, de csak fél órát lehettem mert elég késő volt, nem akarta h ott aludjak nem akarta elsietni a dolgokat, de egy puszit se kaptam azon a napon tőle, csak voltunk. Majd másnap megint találkoztunk akkor azt beszéltünk h iszunk együtt, és hát jól be is rugtunk azon az este, ugytünt h öszintén beszélgettünk is, meg sétáltunk egyet közben elmondta h mennyire fontos vagyok neki, de maga se tudja h mit akar, meg akarja találni önmagát, de meg is akarja probálni rendbehozni. Én jól éreztem magam vele akkor, mielött hazamentem volna felhozta, hogy szexeljünk, de az igen egyoldalunak tünt most nekem, mintha megint megbánta volna és nem is akart második menetet utána. Majd megint elég fura lett, nem sokat beszéltünk utána, másnap se mert akkor elment a barátnőjével vásárolni egész napra, de holnap ujra találkozunk este, filmet nézünk nála. Utóbbi időben csak ezen jár az agyam hogy mi történt vele, más lett, mintha kicserélték volna, nagyon megváltozott. Nem tudom h van-e értelme még ennek, hogy renbe lehet-e hozni, én még mindig nagyon szerelmes vagyok belé, csak rá gondolok és elég sokat szenvedtem miatta, néha ugyereztem kikészülök, és semmi se tudott teljesen lekötni. Rossz így, hogy semmi biztosat nem tudok, sokszor rákérdeztem már hogy mit akar, mondja meg őszintén ha nem akar semmit, de mindig mást mond, ezért mindig jár az agyam és nem tudok megnyugodni, azt mondja megakarja probalni rendbehozni, de közben nem ugy viselkedik. Voltatok már ilyen helyzetben, rendbe lehet hozni? lehet újra szerelmes? vagy érdemesebb eldobni a 3 évet? Mit ajánlotok?
Bocsi, hogy ezt írom de szerintem úgy dobál és vezet az orrodnál fogva ahogy csak akar. Jó persze az egyetemi időszak nem lehetett könnyű neki, de van amiért ugye áldozatot kell hoznia az embernek. Ha sokat voltatok együtt a 3 év alatt sok kérdés felmerülhet:
- volt elég ideje a barátaira?
- hagytál neki személyes teret?
- csak te adtál vagy kaptál is tőle?
és stb.
A szexel viszont eléggé felkavart mindent, de nem mindegy hogy csak testileg vágyik rád vagy lelkileg is, vagy azon az elven van, hogy adok neki egy falatot és ezzel ellesz egy ideig, szóval érted. Az ajándék szép gesztus volt tőled, de lehet még jobban megnehezítetted a dolgát, és bűntudatból bánt úgy veled ahogy.
Olyan mintha el van veled de eldobni se akar... amíg nem kap jobbat?! Szerintem hagyj neki teret, ha fontos vagy neki keres.. ne te loholj utána folyamatosan.
22/L
2016. júl. 13. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
2/3 anonim válasza:
Szerintem először adj neki időt, csak egy pár napot amikor nem írsz, nem hívod és nem raksz ajándékot a háza elé. Biztos nehéz most, de akkor nem tudja rendesen átgondolni a dolgokat, ha folyton keresed.
Ha átgondolta, akkor majd őszintén le kell ülnötök és megbeszélnetek.
Ha nem akarja folytatni, akkor el kell engedned, egyszerűen vannak, akik nem képesek távkapcsolatra és túl sok ha 2-3 hétig nem találkozhatnak a párjukkal úgy, hogy ez nem csak ideiglenes dolog, hanem még évekig így lesz.
Ha pedig úgy döntötök, hogy megpróbáljátok, akkor meg kell tennetek mindent, hogy változtassatok a helyzeten, mert ha most kibékültök, aztán együtt töltitek a nyarat és szeptembertől ugyanez folytatódik, akkor megint itt fogtok kilyukadni.
2016. júl. 13. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Na igen személyes terunk nem nagyon volt meg 2 evig, a baratainktol is igen eltavoludtunk, mert szinte minden idonket egymással töltöttük, egyutt mentunk mindenhova es ha mar 1-2 napig nem talalkoztunk, vagy esetleg kulon mentunk valahova nagyon feltettuk egymast. Majd mikor egyetemre kerultem ez felborult, erosodott a féltékenység, a hiányzás, o már kulon jart szorakozni, inni, tancolni a barataival, amiert beismerem tenyleg feltekeny voltam, es nehezen aludtam olyankor amikor hajnalig elment velük. Es a nyar kozeledtevel ez egyre surubb lett es egyre kevesebbet beszelgettunk illetve hianyoztam neki. De azóta mint leirtam meg adtam neki mar azt a par napot amig egyaltlan nem kerestem, majdnem 1 hetet es akkor utana hagytam ott a meglepetest, es akkor mondta h megbanta es megkerdezte h reszemrol all-e egy h rendbe akarom hozni,mert o rajott h rendbe kell, de az a gond h nem ugy viselkedik. Ritkabban beszelunk es talalkozunk, ha irok neki akkor van h orak utan kapok egy rovid valaszt es mar le is lep ujabb orakra, de regen alig gyoztem visszairni neki, meg az egyetemen is percenkent pittyegett a telefonom. Ha nem irtam vissza egybol mar kaptam told 3 db "Hahoo"-t meg fel is hivott egy csomoszor h hol vagyok, meg csak beszelvetni szeretne :) de most mar ha en akarom felhivni akkor csak megmerdi h miert, chaten miert nem jo.. De persze azt mondja hogy rendbe akarja hozni, ha rakerdezek h most mit akar, mondja meg oszinten. De mar olyan mintha nem lennek fontos neki, nagyon orulnek ha lenne ra valami mod, hogy ujra egymasra találjunk :/ mert nagyon jo volt vele, massal nem is tudnam elkepzelni.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!