Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A szokásos kérdés: szakítsak vele?
Figyelt kérdés
5 éve vagyunk együtt, én 25/L, ő 27/F. Ez bizony nem kevés idő és nagyon szeretjük egymást. Általában mindent meg is tudunk beszélni, de van egy visszatérő problémánk... A barátai. Akik nem igazán tisztelik őt (pl.: volt olyan, hogy a meglepetés szülinapi bulijára amit én szerveztem neki, nem jöttek el, mert inkább kimentek a munkatársakkal, stb.), de a párom mégis úgy teper utánuk, hogy azzal néha engem is megbánt. Sokszor úgy érzem, hogy ezek az emberek fontosabbak neki, mint én, aki törődik vele, meleg vacsorát főz, támogatom mindenben. És ha van valami olyan helyzet, hogy "választania" kell közöttünk, mindig őket választja :( Pl.: ő velük volt kint sörözni, én egy rendezvényen voltam késő estig. Mondta, hogy ha végzek, hívjam fel, eljön hozzám, együtt megyünk majd, ne menjek egyedül éjszaka. Így is volt, hívtam, majd a telefonban közölte, hogy mégsem jön, mert nem hagyhatja ott a barátait, mert milyen "köcsög" lenne már akkor... Megmondtam, hogy jó, akkor te inkább hagysz engem cserben, minthogy tőlük elbúcsúzz és lecsaptam a telefont. De ez csak az egyik ilyen eset, és most is egy hasonlóban vagyunk... Félreértés ne essék, nincs bajom azzal, ha kimegy a haverjaival, általában én küldöm őt, hogy menjen, én is megyek a barátnőimmel. Csak ezek a dolgok nagyon zavarnak, hogy mindig én vagyok a második ha róluk van szó :( Teszem hozzá fordítva ez nem igaz, ha a barátai közül valamelyiket felhívja a barátnője, simán faképnél hagyják őt, csak ő ilyen birka... Nagyon unom már ezt a helyzetet és most már tényleg lépni akarok. Mit tegyek? Kérlek segítsetek!2016. júl. 12. 15:20
11/25 anonim válasza:
5 év után nincs már szerelem, ez ragaszkodás. Maximum társszerelem, nem szenvedélyszerelem. A másik pedig, hogy biztosan rendben van a kapcsolatotok? Nekem nem úgy tűnik. Szerintem te félsz váltani, ő meg el van ebben a kapcsolatban, mint a langyosvízben a nagypapa lába. Csak azért, mert ha olyanokkal barátkozik, akikkel te nem tudsz kijönni értékrendek, elvek, felfogások miatt, akkor valahol ő is olyan, mint a barátai, szóval itt is ütközés van köztetek. Érdemes lenne még most szakítani, amíg 30 alatt vagy és simán találhatsz egy hozzádillő embert.
12/25 A kérdező kommentje:
Kedves Mindenki! Még egy kicsi adalék: az egyik a barátai közül pont így viselkedik a barátnőjével, mint ő velem és őt hozza fel mindig példaként (mármint a csajt), hogy vele is ezt csinálják és ő nem szól semmit, én vagyok a túl érzékeny. Nem lehet, hogy igaza van? Néha ezen gondolkodom... Hogy lehet, hogy én lehetnék függetlenebb... Elvégre ha nem lenne, akkor is egyedül mentem volna haza.
2016. júl. 12. 15:49
13/25 anonim válasza:
"Ez bizony nem kevés idő és nagyon szeretjük egymást."
Igen, sok idő. És nem, nem szeretitek nagyon egymást, legfeljebb te szereted nagyon őt. Én egy langyosabb kapcsolatban sem engedném, hogy a párom egyedül slattyogjon haza késő este. A barátai pedig magasról tojnak rá is és rád is. Én a helyedben lépnék. Vele is jót teszel: talán elgondolkodik, és a következő kapcsolatához érettebben fog hozzáállni.
14/25 anonim válasza:
Az a tény, hogy a haverok közt akad még egy vagy akár húsz tahó, még nem támasztja alá, hogy ez így jól van. Becsüld meg magad annyira, hogy nem ugrasz be az ilyen manipulatív maszlagoknak. Ha annak a csajnak jó, ám tegye! Neked nem jó, jelezted neki nem is egyszer, de tojik rá. Akkor maradjon magában, aztán morzsikálja magányában a Jancsit, mikor a haverok már haza kotródtak, vagy épp el sem hívták az aktuális szesztúrára!
15/25 A kérdező kommentje:
Rendben, igazatok van! Ma lépek, nem sokára hazaér... Nem akarom ma kimondani a végszót, pedig tudom, azt kéne... De kell egy utolsó "hiba"... A fesztivál a hétvégén lesz, ha elmegy a barátaival annak ellenére, hogy elmondtam neki, hogy ezzel engem mennyire megbánt, akkor mire visszajön, már nem leszek itt. Köszönöm a segítségeteket, életet mentettetek! Természetesen még várom a kommenteket, ha esetleg valaki megosztaná velem a véleményét :)
2016. júl. 12. 15:58
16/25 anonim válasza:
Ez a legnagyobb hulyeseg amit csak tehetsz. Hogy meg mindig remenykedsz, varsz. Annyira borzasztoan naiv vagy. Nagyon kene valaki baratno, anyuka, kiskutya az arcon csap, hogy ebredj mar fel. Ha most epp nem rug beled, akkor az semlegesiti mindazt anit eddig tett? Ne mar... kolintasd mar fejbe magad valakivel.
17/25 A kérdező kommentje:
Kedves #16! Tudom, hogy butaság, de ezt az egyet félretéve tényleg minden nagyon jó. Mellettem áll, támogat, kedves, törődő és szeret. Csak ilyenkor, mikor a barátai szóba kerülnek, mintha egy teljesen másik emberről lenne szó. És bízom benne, hogy valahogy meg lehet ezt oldani még.
2016. júl. 12. 16:13
18/25 anonim válasza:
5 év alatt nem sikerült megoldani, csak minimálisan mérsékelni. Ez szerintem elég sokat elmond.
19/25 anonim válasza:
Kerdezo, kedves, ertelmes lanynak tunsz, de annyira veszelyesen naiv vagy, hogy lassan megerdemled amit kapsz, mert te magad setalsz be ilyen helyzetekbe, mondvan "5 ev", "amugy minden jo" meg tarsai. Rendben. Legyen minden jo, de akkor nem ertem minek paanszkodsz es hogy jutottal el a szakitasig, ha allitolag annyira jo minden. Ezen gondolkozz inkabb.
20/25 anonim válasza:
Nem eltűnni kell. Az hiszti. Leülni es elmondani mi a gond es mi a következmény. Felnőttek ezt teszik.
"Géza. Én ugy gondolom 2 ember van egy kapcsolatban és nem 10. Szerinted ez nem igy van. Ezért en most elmegyek."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!