Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
3 év után elmúlt a szerelem, ezért dobott mindent. Mi a tanulság számomra?
Sziasztok,
Most estem át életem legdurvább szakításán, és nagyon érdekelne a vélményetek, hátha tanulhatok valamit belőle, mert 1 hónap gondolkodás után sem értem. Ha valaki volt már ilyen helyzetben, szívesen veszem a tanácsát/gondolatait, mert bár már elfogadtam a tényt, hogy vége, nem tudom levonni a következményeket, és hogy mi az, amit legközelebb máskor csináljak.
A szituáció a következő: főiskola utolsó évében, 22 évesen elkezdtem találkozni egy lánnyal, akivel volt néhány közös óránk. Először csak az fogott meg benne, (nyilván a külseje mellett), hogy szinte folyamatosan mosolygott, nagyon kedves volt, és iszonyú intelligens. Nem untatnálak titeket a következő 3 évvel, összejöttünk, 1 év után (együtt diplomáztunk) összeköltöztünk, és azóta is együtt laktunk.
Már a kapcsolat elején lefektettük, hogy nagyon oda fogunk figyelni az őszinteségre, és ez működött is. Mindkettőnknek volt már korábban hosszú kapcsolata, mindketten csalódtunk is, így tényleg odafigyeltünk egymásra mindent téren.
Teljesen beleszerettem, szinte minden szempontból tökéletes volt minden. A rózsazsín köd idővel nyilván megváltozott, de minden működött. A családjaink is elfogadták egymást, az együttlakás tökéletesen ment, közös programok amikor csak tehettük, mindketten elkezdtünk dolgozni, és a két év alatt mindketten elkezdtük építeni a karrierünket is. (multinál dolgozunk mindketten). Úgy éreztem, hogy motiváljuk egymást minden téren, egyre többet sportoltunk, a kommunikáció is mindig rendben volt, odafigyeltünk egymásra, nyaralások, közös programok stb. Rengeteg dolgot kaptam tőle, és én is mindig megadtam neki mindent, meghallgattam, a legmélyebb lelki dolgainkról is tudtunk beszélgetni. Soha nem korlátoztuk egymást semmiben, neki is volt baráti társasága, nekem is, kölcsönösen eljártunk egymás ismerőseihez is. A szex is iszonyat jó volt, minden klappolt. Részemről (és az ő részéről is, állítólag) tényleg álomszerű volt az egész, bár 3 év alatt a szerelem nyilván megváltozik, de a humora, gondolkodásmódja, a teljes személyisége miatt folyamatosan éreztem, hogy szeretem, és hogy valószínűleg nekem ő lesz az, akivel le szeretném élni az életem. Ennek ellenére soha nem siettettem semmit, (bár már fogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy éven belül lánykérés). Ő sem célozgatott erre, korai lett volna még, de nekem mindig voltak hosszútávó terveim.
És akkor most jöjjön a szomorú rész: 4 héttel ezelőtt, 3 év idill után, minden előzmény vagy jelzés nélkül az egyik hétvégén teljesen sápadtan elmondta, hogy pár hónapja már nem boldog, elmúlt a szerelem, és nem akarja így folytatni. Próbálta magában megoldani, de nem ment. (MIÉRT NEM SZÓLT NEKEM, HOGY VALAMI NEM OKÉ?)
Senkinek nem kívánom azt az érzést és az azt követő napokat: órákon át győzködtem, hogy legalább mondjon valamit, hogy miert? A válasz mindig ugyanaz volt: velem semmi baj, nem csináltam semmit rosszul, nem csalt meg, nincs más rajtam kívül, egyszerűen így érzi, hogy ez a helyes, és nincs értelme próbálkozni, mert az már nem lenne őszinte. Ő még szeretne lángoló szerelmet 25 évesen, és ezt velem nem tudja visszahozni, de az első két és fél év „igaz” volt, és nagyon boldog volt velem. Mindketten iszonyatos állapotba kerültünk, se ő, se én nem tudtunk enni napokig. Mivel együtt laktunk, még szörnyűbb volt, először azt hittem, végig bírom úgy csinálni, hogy marad ott, de 2 nap után megkértem, hogy ne aludjon otthon. (nyilván nem dobtam ki, tudott barátnőhöz menni).
4 hét telt el azóta, én mindent megtettem, hogy legalább valami kézzelfogható választ kapjak, és tanuljak a dologból, de ennél többet egyszerűen nem tud mondani. Már nem szerelmes belém, és (szerinte) ezt nem tudjuk megoldani. A legtöbb, amit ki tudtam szedni belőle, hogy lehet, hogy nem kapta meg azt a törődést, amire vágyott, és egy kicsit több időt kellett volna együtt töltenünk.
Nincs kiabálás, veszekedés, csak a hihetetlen fájdalom, amivel nem tudok mit kezdeni. 1 hete elköltözött egy külön albérletbe, néha elgyengülök és bezélünk telefonon, de hajthatatlan. Legutóbb megkértem hogy tiltson le, ne bezséljünk, mert nem bírok így elszakadni. Egyébként más biztos hogy nincs a dologban, nem csalt meg, nem tudja ő sem, hogy mit akar. Amikro utoljára beszéltünk telefonon, elsírta magát....majdnem emgszakadt a szívem, de egyszerűen nem értem, ha ennyire rossz neki is, miért utasítja el teljesen az esélyét a folytatásnak.
Igazából amire választ várok, tényleg létezik ilyen? Egyszerűen elmúlik a szerelem, és nem lehet visszahozni? Minden előjel nélkül? Ezt nem együtt kellett volna legalább megpróbálni megoldani? Én gondolkozok rosszul, túl racionális vagyok, és tényleg nem lehet a megszokást visszaalakítani szerelemmé?
Itt állok egyedül, próbálom eltüntetni a lakásból a közös 3 év nyomait, és nem tudom, mi az, amit legközelebb máskor csináljak, ha egyáltalán találok még valaha egy ilyen lányt. Mert persze, lesz más, nem ettől félek – de ilyen, aki minden szinten 110% volt, ezt jelenleg még nem tudom elhinni.
Ha valaki ment már át ilyenen, hogy valószínűleg élete szerelme hagyta el, válaszok nélkül, nagyon megköszönném, ha leírná a tapasztalatait! Túl éretlen volt? Mit tanuljak meg én ebből az egészből, ha szerinte semmit nem rontottam el? Túl fiatalon jöttünk össze? Lányok, tényleg úgy gondoljátok, hogy ha "belekényelmesedtek" egy kapcsolatba, és már nem olyan lángonló a szerelem, akkor nem érdemes megpróbálni ezt helyrehozni (Ha egyébként semmi probléma nincs, mindenk működik)? Az fáj a legjobban egyébként, hogy mintha teljesen félreismertem volna - tök csodálatos embernek tartottam, erre előáll egy ilyennel, és hogy ez egy érzés benne, nem tud változtatni...meg hogy nem lenne őzsinte ha megpróbálnánk.. Igazából nincs okom gyűlölni őt, mert iszonyat sok dolgot taníított nekem- csak szeretném megérteni, hogy mi játszódhat le ilyenkore egy 25 éves lányban/nőben?:(
Tökre örülnék, ha hasonlót már megtapasztalt emberek leírnák a évleményüket, és hogy most mit gondolnak erről, utólag rájöttek.-e, hogy mi lehetett a gond?
köszi a válaszokat!
Vagy egyszerűen nálad átalakult, nála elmúlt.
Hidd már el, hogy ő egy önálló ember, és érezhet máshogy, mint te...
Kérdező, annyira borzasztóan túlgondolod ezt az egészet. Én is írtam már neked korábban, hogy az én helyzetem nagyon hasonló volt, de ott én szakítottam egy hozzád hasonló sráccal. A barátnőd nem egy értékrendet képvisel. Nem lett tőle jobb/rosszabb ember, hogy nem akar a későbbiek folyamán szánalomból együtt lenni valakivel, hanem összeszedte magát, és véget vetett annak, aminek úgy érezte, hogy kellett. Az, hogy egy hétig szenvedett az meg tök normális. Írták páran már előttem is, hogy lezárni valamit mindig nehéz, de ez nem azt jelenti, hogy azért szenved mert ő nagyon szeretne veled lenni, de nem, és nem, és ő most szenved. Ő így zárta le magában végleg a dolgokat, ezzel az egy héttel.
Az meg, hogy nem maradt veled még mondjuk két évig téged hülyítve, vagy szánalomból (mert, ha elmúlik a kapcsolatért tenni akarás, ahogyan nála, akkor utána már csak hülyíteni lehet a másikat meg szánni, hogy "jaj, de én nem akarom megbántani"), az szerintem pont azt mutatja, hogy igenis normális értékrendje van, és nem akart téged idiótává tenni, hanem ahogy érezte, hogy vége, rögtön lépett is. A munkatársa pedig nem véletlen tanácsolta ezt neki, pár év múlva meg a barátnőd max. ara fog rájönni valaki másnak az oldalán, hogy milyen az, ha hosszabb idő után is működik. Mert ha két ember összeillik, akkor az ilyen lesz, ti nem voltatok ilyenek. Nem kell túlgondolni ezt.
Velem volt ilyen. Nekem 1 év után esett le a szakítás miértje. Tervei voltak, hogy külföldön tanul, hogy bejárja a világot, és úgy érezte, hogy én ebben akadályoznám. Aztán mikor félig összejött neki, félig pedig kudarcot vallott eléggé úgy tűnt hogy megbánta a döntését, de addigra már késő volt. Azóta is tüske van bennem, és megmaradtak a dolog nyomai. Bizalmatlanabb vagyok, és a fiatalkori naivitásom eltűnt teljesen. A jó hír, hogy megtaláltam a párom, és úgy érzem, hogy sokkal jobban passzolunk, sokkal jobban szeretem, és hogy ő életem párja. És utólag már látom , hogy sok dologban nem értettünk egyet az exemmel, de szemellenzőt húztam, pedig elég alapvető dolgok voltak.
Kitartást kívánok, hogy túléld ezt az időszakot. Aztán hogy mit hoz a jövő az majd kiderül. De biztos hogy boldog leszel, mert a leírásod alapján nagyon nagy szíved van.
Szerintem is borzasztóan túl gondolod ezt.
Én is szakítottam már, mert úgy éreztem nincs láng, szerelem nevezzük bárhogy is, csak szeretet volt, ami már inkább barátságra hajazott a részemről.
Azóta találtam valakit, akivel 6 év után is meg van a szikra, megérte kockázatot vállalni, mert klisés ugyan, éreztem belül, hogy nem ő az igazi.
Kérdező, szerintem nagyon félreértelmezed a dolgot...
Hogy milyen fura néhány nőnek itt (és persze a barátnőd) értékrendje, mert hogyha elmúlik a rózsaszín köd, inkább eldobják a kapcsolatot...
Nem érted, nem erről van szó. Ne próbáld leegyszerűsíteni, hülyének beállítani másokat, hidd el, így nem könnyebb túllépni.
Már leírtam, és mások is írták, hogy néha pár év után úgy múlnak el az érzések, hogy nincs értelme folytatni. És nem, ez nem mindig történik meg. Saját magamon tapasztaltam meg. Perzse, csitulnak az érzések, de a barátnődnél ennél mélyebb dologról lehetett szó.
24-es: Nem tudom miért kell ilyen bunkó stílusban válaszolni a kérdés feltevőjének! Te szereted amikor így beszélnek veled? Ha untat a kérdés, nem kell vele foglalkozni, senki nem kényszerít! Azért mert valakinek problémája van, és szóvá is meri tenni, segítséget kér, hogy tovább tudjon lépni, még nem kell leoltani! Vagy te erre élvezkedsz, hogy végre akad valaki, akibe jól belerúghatsz, amikor amúgy is padlón van? Mekkora szemétláda vagy...
Kérdező, azóta jobban vagy?
Sajnálom, hogy szakítottatok, de valószínűleg okkal alakult így. Végigolvasva a kérdést és a válaszokat, bennem az a kérdés merült fel, hogy mennyire érezted magadhoz közel ezt a lányt? Mennyire volt fontos pl. a barátsága? És neki a tiéd? Én úgy vagyok vele, hogy az első a barátság, ha az megvan, arra már lehet építkezni (feltéve persze, hogy hosszú távban gondolkodunk). Mert a szerelem idővel csillapodhat, de ha a szerelmem egyben a legjobb barátom is, akkor igenis dolgozni fogok azért, hogy a tűz megmaradjon. Mondjuk ehhez nem árt némi önismeret.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!