Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményetek erről?
Van egy pasi akinek vergődik a házassága, egyáltalán nincs már szex a gyerek születése óta, ezért szeretőt tart. Elköveti azt a hibát, hogy a telefonját kiadja a kezéből és a feleség észreveszi a levelezésüket és találkozót kér a másik Nőtől. Találkoznak, majd megbeszélik, hogy megleckéztetik a hűtlen férjet. A feleség felkeresi a szeretőt a lakásán az előre egyeztetett időpontban és várják hogy betoppanjon, majd mikor a férfi meglátja a két Nőt együtt megszólal, hogy "de jó, legalább végre tudjuk hármasban is csinálni!!!" :)
Nagy veszekedés keveredik, mindkét Nő kiadja a férfi útját, mire az egy mosoly tekintetében odébbáll. A feleség hazaérve tapasztalja, hogy a férfi összecsomagolta a ruháit és szó nélkül távozott. Próbálják utolérni mindketten, de senki nem hallott róla, a munkahelyén csak annyit mondtak, hogy azonnali hatállyal felmondott és elköszönt. A feleség a férfi tulajdonában lévő házban lakik, a szerető a férfi által bérelt albérletben lakik. 1 hónapon belül mindketten azzal szembesülnek, hogy kénytelenek elhagyni az ingatlant,mert felmondták a bérleti szerződést illetve eladták az ingatlant.
A férfi lakhelye ismeretlen, nem tudják utol érni, valószínűleg külföldre költözött.
Az albérletet simán fel lehet mondani 1 hónap alatt, ez attól függ milyen bérleti szerződést kötöttél. Persze meg van az a lehetőséged, hogy új szerződést próbálsz kötni a tulajdonossal, de simán dönthet úgy, hogy nem akar hosszabbítani és akkor menned kell.
Ami az eladást illeti...lakott állapotban is el lehet adni egy ingatlant, persze jóval nyomottabb áron, de ha a lakás forgalomképes, akkor csak egy ügyvéd kell hozzá és pár napon belül bejegyzik a földhivatalba.
Akkor a bosszú besült? És most meg kell enni, amit főztek?
Ne állok a férj oldalán, de ez a tipikus női bosszú, hogy majd mindketten ott leszünk.
Itt mindkét nő az ő kegyelméből élt, amiért a 2 nő a felelős. Ha megharapom a kezet, ami enni add, ne csodálkozz ha arcon csap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!