Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Egyedül maradtam a lányommal,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyedül maradtam a lányommal, a férjem egyik napról a másikra lelépett. Mit tennének a helyemben?

Figyelt kérdés

A legrosszabb rémálomamban nem gondoltam, hogy velem ilyen megtörténik.

Eltűnt/lelépett a férjem, kinek hogy tetszik.

De nem találok rá magyarázatot miért. 9 napja, egyik napról a másikra nem jött haza. Reggel amikor elment dolgozni ugyan olyan volt mint máskor.Elköszönt tőlem és a kislányuntól is, mondta hogy este siet haza. Még napközben írt és telefonon is beszéltünk ahogy szoktunk.

Majd nem jött haza, hívtam nem vette fel a telefont. Másnap mindenkit felkerestem de senki nem tudta hol van. Rettegtem, hogy valami baleset érte, a munkahelyére sem ment be.

A második nap már a rendőröknek akartam beszólni, mire jött egy sms tőle, hogy nincs semmi baja de ne keressem és nem is fog haza jönni többet. Azt hittem, hogy viccel. De azóta sem jött haza, minden ruhája, cucca itthon van.

Egyszerűen nem értem mi történt, mérhetetlenül csalódott, dühös és tehetetlen vagyok.

Jó volt a házasságunk, persze voltak veszekedéseink néha de hol nincsenek... Mindig mindent megbeszéltünk. Volt szabadideje barátokkal lenni, soha nem hazudtunk egymásnak.

Nem tudom mit tegyek. Nem tudok csak ebbe egyszerűen beletörődni, hogy egyik napról a másikra itt hagyott.



2016. márc. 5. 16:27
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/103 A kérdező kommentje:

Az összes irata nàla van mint mindig. Kocsival járt dolgozni.

A munkahelyére a jövő heten rá kérdezek, hogy mi van.

Volt valami fontos dolog aminek március 10-e a határidő, es a férjem vezette.

2016. márc. 5. 17:34
 42/103 anonim ***** válasza:
44%
Minden felmerülő költségről gyűjteném az ÁFÁ-s számlákat, hogy amikor kiderül, hogy a rendőrség mulasztott - amellett, hogy bűncselekmény tekintetében is bíróság elé állítom az illetékeseket -, polgári perben sérelemdíj mellett költségtérítést is igényelhessek.
2016. márc. 5. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/103 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként az is furcsa,hogy nappal be van kapcsolva a telefonja és este meg kikapcsolja.
2016. márc. 5. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/103 anonim ***** válasza:
100%

Ez az egész nagyon fura. Az eltűnés körülményei is és az is, hogy a rendőrség nem tesz semmit, hiszen ők is jól tudják, hogy az sms-t akárki írhatta, az még önmagában semmire sem garancia. Én is magánnyomozót ajánlok, minél hamarabb.

Ha be van kapcsolva a telefonja, próbáltad esetleg titkosított vagy ismeretlen számról hívni? (Bár nyilván azt sem fogja felvenni, de én megpróbálnám azt is.)

2016. márc. 5. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/103 anonim ***** válasza:
63%

Ez a történet több sebből vérzik. A rendőrség senkit nem hajt el egy sms-re hivatkozva, akinek valaha is volt dolga velük, az tudja, ez nem így megy.


Ha velem ez történne, akkor nem itt a gyakorin lamentálnék azon, hogy vajon mi ütött a férjembe, hanem ha kell, az atyaúristenig is elmennék, hogy valaki kerítse elő. Nem hagynám magam lerázni.


Ha valaki bejelentés nélkül egyszer csak nem jár be a munkahelyére, az feltűnő, főleg, ha valami határidős projekten dolgozott. Kizárt dolog, hogy ők sem érdeklődtek még, hogy mi van.

2016. márc. 5. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/103 anonim ***** válasza:
62%

Ha le akart volna lépni, azért egy minimális cuccot összepakolt volna.



Nem akarlak ijesztegetni, de szerintem azt az SMS-t nem ő írta.

Rendőröknek mássz a nyakába, követeld a keresést, lehet hogy emberrablás történt.

2016. márc. 5. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/103 anonim ***** válasza:
71%
Hát én biztos már rég a rendőrségen hisztiznék, de te tudod... Bármi is történt vele, vannak kötelességei feléd/felétek, neked mint feleségnek pedig jogaid vannak. Muszáj kerestetned a rendőrséggel, ilyet nem lehet csinálni, hogy valaki csak úgy ukmukfuk lelép minden magyarázat nélkül. Az meg nekem is kellőképpen ijesztő, hogy semmit nem vitt magával, s előjele sem volt semminek. Most menj be!
2016. márc. 5. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/103 anonim ***** válasza:
94%
Attól, hogy te nem tudsz róla, még lehettek kétes üzletei. Én nem adnám fel a helyedben.
2016. márc. 5. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/103 anonim ***** válasza:
92%

Minden mas eshetoseget ki kell zarni, de van ilyen. Nem urbanus legenda, mert apam szemelyes ismerose volt, aki egy delutan lement cigiert es 20 evig nem hallottak felole. Se a feleseg, se a gyerekek... Van az a lelkiallapot, amiben az ember minden elojel nelkul eltunik es a nullarol kezd uj eletet.


Persze amkkor is a vere kell jarni a dolognak.

2016. márc. 5. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/103 A kérdező kommentje:
És mi vt az ok amiért eltűnt?
2016. márc. 5. 18:50
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!