Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Egyedül maradtam a lányommal,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyedül maradtam a lányommal, a férjem egyik napról a másikra lelépett. Mit tennének a helyemben?

Figyelt kérdés

A legrosszabb rémálomamban nem gondoltam, hogy velem ilyen megtörténik.

Eltűnt/lelépett a férjem, kinek hogy tetszik.

De nem találok rá magyarázatot miért. 9 napja, egyik napról a másikra nem jött haza. Reggel amikor elment dolgozni ugyan olyan volt mint máskor.Elköszönt tőlem és a kislányuntól is, mondta hogy este siet haza. Még napközben írt és telefonon is beszéltünk ahogy szoktunk.

Majd nem jött haza, hívtam nem vette fel a telefont. Másnap mindenkit felkerestem de senki nem tudta hol van. Rettegtem, hogy valami baleset érte, a munkahelyére sem ment be.

A második nap már a rendőröknek akartam beszólni, mire jött egy sms tőle, hogy nincs semmi baja de ne keressem és nem is fog haza jönni többet. Azt hittem, hogy viccel. De azóta sem jött haza, minden ruhája, cucca itthon van.

Egyszerűen nem értem mi történt, mérhetetlenül csalódott, dühös és tehetetlen vagyok.

Jó volt a házasságunk, persze voltak veszekedéseink néha de hol nincsenek... Mindig mindent megbeszéltünk. Volt szabadideje barátokkal lenni, soha nem hazudtunk egymásnak.

Nem tudom mit tegyek. Nem tudok csak ebbe egyszerűen beletörődni, hogy egyik napról a másikra itt hagyott.



2016. márc. 5. 16:27
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/103 anonim ***** válasza:
100%
Ebbe igy nehez is beletorodni. Azert egy nagyarazat a reszerol kijarna neked. Ha te irsz neki smst, arra valaszol?
2016. márc. 5. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/103 A kérdező kommentje:

Nem. Se smsre, se telefonhívásra nem reagàl.

Vészhelyzet esetére tudtuk egymás Facebook profil jelszavát. Ezt annak éreztem így bele néztem. De aggódó elolvasatlan üzeneteken kívül semmit nem találtam.

2016. márc. 5. 16:36
 3/103 anonim ***** válasza:
100%

Én azért szólnék a rendőrségnek. Egy sms bárkitől jöhetett, nem nyugodnék bele.


A szüleinek nem hiányzik?

2016. márc. 5. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/103 A kérdező kommentje:

Beszéltem a rendőrökkel, de mivel jelentkezett így nem foglalkoznak a dologgal.

Anyukája el csak, neki is irt smst. De mivel az smsben olyan hívta az anyukáját amit csak èn tudok így biztosan tőle jött az üzenet.

2016. márc. 5. 16:40
 5/103 anonim ***** válasza:
100%

Ne is törődj bele - legalábbis egyelőre semmiképp.

Valami oka biztosan van. Csak úgy nem lép le senki, főleg minden előjel nélkül, mindenkivel megszakítva a kapcsolatot.

Történt valami, megbolondult, bármi lehet mögötte.

Nem mondhatom, hogy biztos jó vége lesz - bár kívánom, hogy így legyen - de ha ennyiben hagyod, sosem fogod tudni lezárni magadban.

2016. márc. 5. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/103 anonim ***** válasza:
87%

Jaja a "sohatöbbé nem megyek haza..."sms-t bárki küldhette.

ha a rendőrök sem lelik akkor kezdhetsz igazán pánikolni.

2016. márc. 5. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/103 anonim ***** válasza:
91%
Ha felhívott volna, azt mondanám lelépett, de így.. Egyetértek az előttem szólóval, aki azt mondta: egy SMS bárkitől jöhet. Akárki elvehette a férjed telefonját. Félelmetes hogy a rendőrök nem fog lakoznak az üggyel.
2016. márc. 5. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/103 anonim ***** válasza:
95%

Nagynéném férje pont így lépett le, egyik napról a másikra.

Számomra felfoghatatlan.Nincs valami nő a háttérben?

Nem volt valami gyanús jel?

Szerintem ez nem most kezdődhetett:(

Tudom kevés, de nagyon sajnálom ami történt és bár átérezni nem tudom, de remélem mielőbb kiderül, hogy hol van:(

De semmi szégyenérzet nincs benne? Egy k..rváért otthagyja a családját?:(

2016. márc. 5. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/103 A kérdező kommentje:

*olyan néven hívta az anyukáját


És mit tudnèk tenni? Minden nap megpróbàlom hívni hátha. De soha nem veszi fel. Estére mindig ki van kapcsolva a telefon.

2016. márc. 5. 16:44
 10/103 anonim ***** válasza:
89%

Bocsánat, közben jött begy csomó üzenet.

Nem akartalak megijeszteni ezzel:(

Csak hirtelen ez jutott eszembe.

Ne haragudj.

Borzasztó ez a várakozás,engem is kikészítene.

2016. márc. 5. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!