Melyik rosszabb, melyik bántaná a büszkeségeteket jobban? Melyiket csinálnátok?

Megpróbálom megmenteni a kapcsolatot és ha magamnak is beláttam, hogy nem fog menni, lehetetlen, akkor marad a szakítás, mint lehetőség.

Nem szoktam feladni könnyen, ezért is választottam a másodikat.

Mondjuk, ha bekerül egy 3. ember a képbe, akkor nem is tudom, hogy mit akarok igazán megmenteni a kapcsolaton... Mindegy is, ez a helyzet soha nem fog előállni nálam, nem lesz 3. :D

Az nem megalázó vereség? Az egy harc, amiben vesztettél, de az utolsó csepp vérig küzdöttél. Semmilyen esetben sem megalázó. Külső szemlélőnek lehet az, de belülről sosem. Én azt mondom, addig kell küzdeni, amíg 1. nem érzel már semmit, 2. elfogynak a kiskapuk és remény utolsó sugarai.

Mondjuk én úgy vagyok összerakva, hogy akkor sem adom fel, amikor már mindenki elmebetegnek tart.

Számomra az a megalázó, ha megcsalnak. Nem nagyon tudok gerinctelenebb tettet elképzelni. Egyébként pedig az a menthető kapcsolat, amiből önként kiszáll a párom egy másikért, nem menthető. Két ember szükséges hozzá, hogy menthetőnek nevezhessünk egy kapcsolatot.. Aki pedig igazán küzd a kapcsolatáért, az nem tartja fenn közben a harmadik felet talonban. Ha nem szakít meg vele minden kapcsolatot, akkor nem is bízik igazából a kapcsolat megmentésében, csak ímmel-ámmal csinálja, hogy ne ő tűnjön fel rossz színben, amiért kiszállt a kapcsolatból.

Összefoglalva megalázó az, amikor megcsalnak, vagy amikor a párom nem meri határozottan a szemembe mondani, hogy már döntött, a harmadik fél kell neki. Az, hogy az érzelmek idővel elmúlhatnak, nem megalázó, legfeljebb fájó.