Akik azt hitték soha nem tudják elfelejteni az exüket?

Figyelj....Én soha nem tudom elfelejteni az első nagy szerelmem, de nem is akarom, mert életem egyik legboldogabb periódusa volt. Szerencsés vagyok, hogy annyi időt együtt tölthettünk, de vége lett és kész. A sors iróniája, hogy 5 év elteltével újra találkoztunk és bár lehetett volna folytatás, de nem engedtem, hogy elrontsa emlékeimet. Aki egyszer elhagyott az máskor is megteszi.

37F

#2-es, nagyon jó volt ezt olvasni, erőt ad nekem is.

Nekem nemrég lett vége egy 5 éves kapcsolatomnak, már együtt éltünk, első szerelem ráadásul. Kiderült, hogy elkezdett találkozgatni valakivel és, hogy egy ideje már nem érez irántam. Gyakorlatilag teljes cserbenhagyással hagyott ott mindennel.

Az első 2 hónap végig bőgés volt, de közben szép lassan én is felfogtam mit is tett (mert először az ember kifogásokat keres, meg akarja szépíteni a dolgokat) és milyen is belül, független attól amit én hittem róla. A környezetem abszolút pozitív változást lát, sokkal több energiám lett, végre nőnek érzem magam, emelt fejjel járok, kihúzom magam és legfőképpen úgy érzem megnyílt előttem a világ. A sérelem és a csalódás feldolgozása hosszú folyamat, de pl. ez már a 4. hónap és a hétvégén végre elmentem az első bulimba és felszabadultam táncoltam, flörtöltem azzal aki odajött. Komoly kapcsolatra még nem vagyok alkalmas, de jó érzéssel tölt el, hogy képes vagyok az ismerkedésre most már.

Én csak azt mondhatom, ne maradj lent a mélyén, most teljesen zárd ki ami romboló hatással van rád, csak az építő dolgokra koncentrálj.

#9 vagyok

Csak még annyi, hogy igaz szerelem mennyire tud elmúlni... Nálam tökéletesen Ugyanez a helyzet, hiába történt ami történt:

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Emlékeimből lassan, elfakult

Arcképed a szívemben, elmosódott

A vállaidnak íve, elsuhant

A hangod és én nem mentem utánad

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen

Első nagy szerelmem volt a srác, vele vesztettem el a szüzességemet is, de sajnos a természetünk teljesen különböző volt, nem illettünk össze. Szakítás után még másfél évig odavoltam érte, tényleg azt hittem, hogy soha nem tudom elfelejteni, és mindig csak rá fogok gondolni. A helyzetet az is nehezítette, hogy az évfolyamtársam (vagyis már csak volt), emiatt mindennap találkoztam vele.

A szakítás után másfél évvel összejött az egyik osztálytársammal, ami miatt eléggé ki voltam bukva, és mérgemben lefeküdtem az egyik haverommal (aztán ebből ilyen barátság extrákkal kapcsolat lett, majd újra sima barátság, de ez nem ide tartozik), és igazából miután szexeltünk, azután döbbentem rá, hogy felesleges foglalkoznom az exemmel, hiszen láthatóan nem foglalkozik velem, és jó nagy hülye vagyok, hogy rá pazaroltam el az életemből ennyi időt.

Kérdező, nem tudom, meddig voltatok együtt, és mióta szakítottatok, viszont hidd el azt, hogy (akármilyen közhely is) idővel minden jobb lesz.