Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Mit tennétek a helyemben?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben? Mindjárt szétrobbanok mérgemben.

Figyelt kérdés

Megismerkedtem egy sráccal, találkozgattunk, alakultak a dolgok. Megbeszéltük, hogy ma felmegyek hozzá, nézünk vmi filmet. Mondta, hogy keressek a neten olyat mit megnéznék, közben leszaladt a boltba, mert elfelejtett venni üdítőt. Odaülök a géphez, megnyitom a netet, és egyből egy olyan oldal volt megnyitva, amin szexpartnereket lehet keresni pénzért. Regisztrálni kell, be is volt lépve. Teljesen lesokkolt a dolog. El akartam rohanni, de aztán inkább megvártam, és rákérdeztem. Először azt mondta, hogy csak véletlenül rákattintott, de mivel láttam hogy névvel, jelszóval be van lépve, nem tudta tagadni. Bevallotta, hogy többször igénybe vett már onnan csajokat, még az ismerkedésünk elején is, de amióta látta, hogy alakulnak a dolgok kettőnk közt, azóta nem. Nem sokkal korábban még azt mesélte, hogy volt előttem kapcsolata, most meg kiderült, hogy hazugság az egész, elment prostikhoz hogy szexelhessen, mert még arra se volt képes, hogy felszedjen valakit. Arra kért, hogy gondoljam át, mert szerinte ez olyan, mintha egy házibuliban lefeküdt volna egy csajjal. Mit kéne csinálnom? Folytassuk tovább? Sajnos nem tudok rá ugyanúgy nézni mint előtte.

Ti mit tennétek, ha a pasitokról ez kiderülne?



2015. jan. 24. 15:50
1 2 3 4
 21/40 anonim ***** válasza:
40%
Lapát, ennyi. Nincs semmi ami mellette szólna, hazudik, szexista, csúnya.
2015. jan. 24. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/40 anonim ***** válasza:

Utolsó, a szexizmus nem azt jelenti, hogy valakinek csak a szex számít egy kapcsolatban, vagy hogy kizárólag szexpartnert keres :D Utána kellene nézni az idegen szavaknak, mielőtt használod őket :D

[link]

2015. jan. 24. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/40 anonim ***** válasza:
92%
Hahahaa azt hittem csak én vagyok akkora hülye, hogy fizettem a pasi helyett, aztán kiderül, hogy prostikra volt pénze, de egy mozira nem :D
2015. jan. 24. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/40 anonim ***** válasza:

Hagyd a fenébe. Az ilyen nem férfi. :)


F

2015. jan. 24. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/40 anonim ***** válasza:
100%
Ugyanezt csinálná melletted is!
2015. jan. 24. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/40 anonim ***** válasza:
93%

Emiatt dobnád szegény srácot? Gondolj csak bele, mit élhetett át szerencsétlen, mikor kérdőre vontad amiatt a honlap miatt... ha szakítasz vele ezért, akkor nincsen szíved és nem érdemelsz meg egyetlen férfit sem.


Na, nehogy komolyan vedd, amit írtam. Hazudik, szexpartnereket keres, veled fizettet... mit akarsz te folytatni?

2015. jan. 24. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/40 anonim ***** válasza:
16%

Gratulálok...


Én nem voltam prostinál még, mégis rendszeresen nézek prostis oldalakat, egyszerűen érdekel a téma, szeretem olvasgatni a beszámolókat. Néha megfordul a fejemben, hogy elmenjek, de még nem voltam.


Ez olyan dolog, amit minden férfi megcsinált már. Minden férfi ábrándozott már bombázó csajokról, akikhez csak felmész és nem kell udvarolni sem, csak szexelsz velük.

Ez egyfajta szexuális fantázia. Megnyugtatlak, teljesen normális. Sokan csak fantáziálnak, sokan életükben egyszer el is mennek...


MINDEN FÉRFI... ÉRTHETŐ?


Azok is akikről nem tudsz. Aki már nézett pornót az tudja miről beszélek.


A prosti semmivel sem több vagy kevesebb, mintha valakinek egyéjszakás kalandja lenne. Csak utóbbinál még akár jobban is fennálhat a szexuális úton terjedő betegségek kockázata, mert az uszadékfa részeg pi...ák sokszor kondom nélkül is kefélnek.


Én azt mondom nagyon naív vagy, ha azt hiszed találsz szentéletű férfit manapság. Azért hazudott mert szorongó. Ezt a szorongást a prostitúció tabuja okozta, amit ti nők gerjesztetek. Holott ugyan az mint egy egyéjszakás kefélés, vagy egy pornónézés. Az is ugyan olyan szánalmas akkor...


Meg most komolyan, becsúszott a dolog, elment prostihoz... te jó ég, most komolyan azt várod, hogy az első randit azzal kezdje hogy k...vákhoz járt? Nincs ilyen betegelméjű férfi...

2015. jan. 24. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/40 anonim ***** válasza:
33%

... és ilyen vélemények és tabuk ássák alá az igazi őszinteséget a férfiak részéről.


Szerinted valaki elolvassa ezt a kérdést, utána van olyan eszement, hogy elmondja a barátnőjének, hogy sokéve prostizott, vagy prostis oldalakat nézett??


Már-már hitté válik bennem, hogy ilyenek miatt nem fogom soha kiadni a jelszavaimat a barátnőimnek, soha nem lesz közös bankszámlánk és minden esetben alap, hogy kijelentkezek a gépemről ha elmegyek. Innentől ez nekem alap.

2015. jan. 24. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/40 anonim ***** válasza:

És akkor mivan? Leszakadt az ég, felrobbant a Bolygónk?? Mi történt? Fizetett időnként a szexért mert nem kapott meg senki normálisat.

Ezért nem kell egyből elitélni az embereket!


Honnan tudod, hogy hány nő utasította már el, és mennyire tele volt már a töke a sok hüle pics**ákkal?? Nem tudhatod.

2015. jan. 24. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/40 anonim ***** válasza:

Egyetértek... Meg azért a kérdésből és a kommentekből is lerí cinikusan "Ja ronda? Hát akkor dögöljön is meg"


Ezt nem is teljesen értem a kérdezőben. Ha nem tetszik, nem vonz akkor minek jársz vele? Minek szopatod szerencsétlent? Gondolom nem is akartál tőle semmi komolyat, csak jófej volt, de amúgy ronda. Hát pfff.

Ilyenekből lesznek aztán a befőtt kapcsolatok.


...ÉS AMÚGY MEG HOL A FENE NAGY ŐSZINTESÉG? Csak gyakorikérdéseken megy? Miért nem mondod a szemébe, hogy "csak azért járok veled mert jófejnek tűntél, de amúgy ronda vagy."

Ha jóképű lenne, és tényleg tetszene, akkor ez a kérdés sohasem született volna meg... az is biztos.

2015. jan. 24. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!