Ez mennyire gyakori a fiatalok körében?

"Majd mikor pofára esik és rájön, hogy nem minden fiú annyira rendes akkor akarok majd újra vele kapcsolatot."

És lehet, itt követnéd el életed legnagyobb hibáját! Pontosan erre akartam célozni, hogy ilyenkor újrakezdeni a leges-leges-legnagyobb szarság! Ó, ha tudnád, mennyi ilyet láttam már...

Mi is történik ilyenkor? A csajban felébred egy vágy, kipróbálni önmagát, egyedül. Csábítja az ismeretlen, az újdonság és a határtalanság, ezért feladja a megszokott párkapcsolatot. Aztán beleszalad egy-két pofonba, ami nagyon fáj neki, és emiatt sírva akar visszafordulni a megszokottba, a biztonságba, ahol nem ütötte senki.

Te pedig diadalittasan fogadnád vissza, azt gondolod, minden rendben, megtanulta a leckét - pedig lóf**sz sincs rendben sajnos. A csajnak elmegy az önbizalma, és valójában nem arra eszmél rá, hogy te voltál minden vágya, hanem arra, hogy melletted biztonságosabb, kiszámíthatóbb, fájdalommentesebb az élet. Ha úgy tetszik, te vagy a megalkuvás, a kisebbik rossz, a zabolátlan ló után a megszokott szamár.

Innentől elborul minden egyensúly. Te tele vagy tüskékkel, és ez így, vagy úgy, de előjön. Ő tele van bűntudattal, ami miatt sokkal több tüskét elnyel tőled, mint normál esetben tenné. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy egyszer elhagyott, aminek volt oka, és ez az ok nem szűnt meg létezni, csak semmi önbizalma nem maradt ezzel szembenézni. Nem ugyanaz az ember mint volt, mert a bátran csatába induló, és a vereség után hazatérő katona egyáltalán nem ugyanaz az ember. Gyakorlatilag boldogan egymás nyakába borul két önbizalomhiányos, sérült, megoldatlan konfliktusokkal teli ember, és megpróbál úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

Mint mondtam, nem egy ilyet láttam, és sosem lett jó vége. Akkor látom értelmét újra összejönni, ha ő boldogan, sikeresen megéli ezt az időszakát, te is boldogan és sikeresen megéled ezt az időszakod, és ezek után, más emberként visszatérve is feléled a szikra. A pofára esés elől egymás mögé bújni mindig csak önáltatás, mindig öngól...

"És azzal egyetértek veled, hogy tényleg nem kell hibáztatni őket ezt meg lépik de szerintem nem többször egyszer megcsinálják rájönnek mégse olyan jó kiélni magukat utána már mehet a megállapodás."

Pont így gondolkodtam, mint te, komolyan :D.

Csakhogy nem erről van szó. Te azt hiszed, köztetek minden klappolt, csak ez a csaj még éretlen kis idióta volt, és gyerekjátékokra vágyott. Én is ezt hittem, de nem így van! Valójában az ilyen döntés általában kivetülése egy párkapcsolati problémának, mondjuk az érzelmek kihűlésének. Azt gondolod, hogy az egyetem meghülyítette, de ez nem jó szemlélet: meg lehetett hülyíteni, azaz nem voltak stabilak az érzelmei. Ebből a szempontból te azzal jártál jól, hogy így történt.

Igazad van az éretlenséget tekintve abban az értelemben, hogy valóban éretlen volt a párkapcsolati problémáját és az érzelmeit kezelni, mivel semmi önismerettel és tapasztalattal nem rendelkezik még sem önmagát, sem a világot érintően. Nem azért éretlen, mert ki akarja élni magát, mert akkor pont azt teszi, amit tennie kell!

Amikor tényleg megismerte magát, és megtapasztalta önmaga pozitív és negatív tulajdonságait, akkor ki tudja majd választani a neki megfelelő embert. Épp ezért mondtam, hogy ha még ekkor is egymásra vágytok, akkor ámen! Ha viszont arra jön rá, hogy ez mind nem volt jó, akkor 99%, hogy csak a gyávasága miatt fordul vissza. Azaz nem a veled folytatott kapcsolat volt nagyon jó, hanem az új élet nagyon rossz. Épp ezért, ha rájön, hogy kiélni magát nem volt jó ötlet, akkor csak gyávaságból szőnyeg alá sepri a problémákat, és inkább feladja önmagát, csak ne fájjon még egyszer.

Persze, nem minden eset ilyen, mert van olyan, amikor tényleg hirtelen ráébred az ember arra, hogy "mit dobtam én el, te jó ég!", mert mindennek akkor érzed az értékét, amikor annak hiányát éled meg. Ez a ritka eset, és általában nem az "élni akarok még" kezdetű szakításokra vonatkozik. Pl egy haverom csaja félrekefélt egyszer. Ő mesélte el, hogy egyszerűen hagyta magát belesodródni az egész szituációba, és ott döbbent rá, hogy mit csinál. Ő is egy kis bakfis volt, aki nem volt képes az érzelmeit kezelni. Ellenben ő nem azért akarta folytatni, mert akkora pofont kapott volna, hanem mert ott, abban a helyzetben esett le neki, hogy mennyit jelent neki a fickója. Ha arról lett volna szó, hogy szakít, a másik srác jól átveri, és ezzel a tapasztalattal könyörögné vissza magát, akkor ne magyarázza senki, hogy épp ez kellett, hogy rájöjjön, mennyire szereti a másikat...

"Mert mi is lesz abból ha visszarohan összezuhanva hozzám és újra összejövünk? Hónapok évek múlva újra önbizalmat kap és újra dob engem, hogy belevágjon a dolgokba? Úgy érted?"

Nem erre gondoltam. Egyszerűen arra, hogy ennek a szakításnak volt OKA, és ez nem az egyetem! Ez az ok nem szűnik meg attól, hogy ő a biztonságba vágyik vissza, és még a maradék motiváció is el fog veszni a sebek nyalogatása közben. Az ilyen kapcsolat sosem lesz egészséges párkapcsolat!

Az egészséges párkapcsolat két egészséges ember között áll fenn, akik szabad döntésükből úgy döntenek, hogy a másikat választják partnerüknek. Aki félelemből marad valaki mellett, az nem fog egészséges párkapcsolatot megélni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy majd pár év múlva újra önbizalmat kap, hanem azt, hogy az a párkapcsolat egy k**va nagy halom szar lesz, nem több.

Persze, kivételek mindig vannak, de a szakítós-összejövős felállás általában pont az emberek miatt nem működik.

"És akkor amit említettél, hogy volt valamilyen párkapcsolati probléma amiatt lett a dolog. De szerinted ő erről tudott vagy mivel mint írtad is tapasztalatlan volt így nem tudta mi a gond csak érezte, hogy valami nem oké? "

Nem-nem. Megpróbálom ezt valahogy érthetően összeszedni.

Adott egy nő, aki járja a kitaposott utat, szépen cseperedik, elvégzi a középiskolát, kezdi az egyetemet, van párja, minden oké. Teljesen boldog, és kiegyensúlyozott, úgy érzi abszolút sikeres ember, mert minden úgy halad, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Elképzeli, hogy majd lediplomázik, faszajó állást kap, csodaszép gyereket szül élete szerelmének, és boldogan él, míg meg nem hal.

Az egész párkapcsolat szépen csörgedez a saját medrében, ellenben egyre-egyre lassabb folyással, míg egy idő után gyakorta állóvízzé válik. Ez egy lassú és természetes folyamat, de az embernek meg kell tanulnia kezelni. Tulajdonképpen ez minden kapcsolatban el is jön, hiszen nem lehet a heves gyerekszerelmet örökké fenntartani, előbb utóbb csökken a hőfok, de amíg ég az őrláng, addig van miből újra megrakni a tüzet. Csakhogy ezzel nem foglalkozik senki, mert az ember nem érti még ezeket a folyamatokat, hiszen adott a biztonságos boldogság, a kiegyensúlyozottság.

Ez az egész gyermekien naiv boldogság addig tart, amíg a környezet nem vált ki erősebb ingereket. Az ilyen ellaposodott érzelmek idején szokott hirtelen felbukkanni valaki, vagy valami. Mondjuk jön egy harmadik személy, aki fellobbantja a lángot, egy régi barát, aki a szabadságra emlékeztet, egy új környezet - mondjuk, az egyetem -, vagy egy új probléma. Ezek a dolgok hirtelen olyan dolgokat mozdítanak meg a nőben, amiről ő maga sem tudta, hogy léteznek, és ezért elkezd egyre jobban elbizonytalanodni. Azt gondolja, ha ezt érzi, az csak és kizárólag egyet jelenthet: már nem szereti a párját.

Ez lehet igaz is, meg nem is, de a lényeg az, hogy ez a nő egy-két dolgot nem tanult meg önmagáról és a párkapcsolatokról ahhoz ahhoz, hogy ezt magabiztosan eldöntse. Egyrészt minden kapcsolatban eljön egy ilyen időszak, másrészt pedig minden kapcsolat csak akkor képes működni, ha mindkét fél folyamatosan dolgozik és küzd azért, hogy az a bizonyos őrláng ne aludjon ki, és újra meg újra fellobbanjon. Ő ezekkel még nem szembesült - és ugye nem is tanította meg neki senki -, ezért némán tétovázva sodródik tovább és tovább, míg tényleg menthetetlenné válik a dolog. Ekkor pedig megnyugszik a lelkiismerete, hogy ez bizony tényleg game over.

Esetedre nézve szerintem arról van szó, hogy bekerült egy új környezetbe, ami új vágyakat keltett benne, amiknek te nem voltál a része, mert te ugyanazon az úton jártál, amin eddig. Őt elbizonytalanította az, hogy az egyetemi környezet egy csomó új és izgalmas dolgot kínál, te pedig a régi, kipróbált dolgokat jelented. Hirtelen már nem is biztos abban, hogy ő most azonnal házasságot és gyerekeket akar, hanem előtte egy csomó dolgot kipróbálni. Ezt igazából meg lehet próbálni összeegyeztetni (persze, akkor sem biztos, hogy működik), de általában az emberek nem tudják ezt a két dolgot összekapcsolni.

Említettem a megcsalást átvészelt párost is. Náluk is az volt a gond, hogy a srác egyetemre került, míg a csajnak otthon még volt egy éve a középsuliból. A kapcsolatuk éppen abban a szakaszban volt, amikor a hév kezdett kicsit langyosodni, és ekkor távkapcsolatba kerültek. Nem tudták kezelni az új helyzetet, a csajban egyre csak nőtt a hiányérzet, nem látta a jövőt a kapcsolatukban, elkezdett elbizonytalanodni, de ezzel nem nézett szembe, észre sem vette magán. Illetve ha észre is vette, nem beszélt róla, mert a találkozás öröme mindig elsöpört mindent, de ettől a probléma még ott van, és egyre csak mélyül, mert nem kezelik. Ahogy ez menetrendszerűen történni szokott, elő is került egy harmadik fél, aki új volt, izgalmas és persze, helybeli. Mivel a srác iskolatárs volt, így a csaj sokkal többet találkozott vele, mint a saját párjával. Aztán esemény eseményt követett, míg végül ekkora pofont kellett megérnie a kapcsolatnak, hogy mindketten megértsék, hogy ha ők nem oldják meg a problémáikat, akkor azok csak még nagyobbak lesznek.

Egyébként átéltem ezt én is. A nejemmel tíz éve vagyunk együtt, és hasonló okok miatt majdnem tönkrementünk úgy 7-8 év után. Állóvíz lett a kapcsolatunk, aztán neki a diplomát a munkanélküliség követte, amitől hirtelen felborult benne minden. Rengeteg veszekedés, részéről menekülés a gondok és a szembesülés elől. Pótcselekvésként egy olyan hobbit talált magának, ami fellépésekről, bulikról, társaságról szólt, és aminek én nem voltam része. Ott megismerkedett egy sráccal, egymásba habarodtak, én meg csak néztem, hogy most akkor mi van. Abban az évben, úgy március táján leült velem beszélgetni, hogy ő lassan családot szeretne. Megbeszéltük, hogy nekem még kell egy kis idő erre felkészülni, de egyetértek, én is erre vágyom. Aztán augusztusban meg arról kezdtünk beszélni, hogy nem tudja, hogy velem, vagy nélkülem szeretné folytatni és, hogy nem tudja, mit érez ez iránt a srác iránt. Mondom, remek!

Ő is járta a kitaposott utat egész odáig. Egyetemre járt, jól tanult, stabil párkapcsolatban élt, magabiztos volt és naiv. Én tudtam, hogy ebbe a pofonba bele fog szaladni a diploma után, de ő nem éppen arról híres, hogy hallgat az emberre. Aztán amikor minden gyermeki elképzelése gerelyként állt a földbe, mikor lediplomázott, hirtelen elment az önbizalma, és mindennel kapcsolatban elkezdett elgondolkodni, hogy jó e ez így. Ha szembesülsz azzal, hogy szinte minden amit csináltál felesleges hülyeség volt, és ez megtépázza az önbizalmad, akkor a párkapcsolatod problémáit is hirtelen úgy értékeled, hogy ez is annak a jele, hogy a párod sem tudtad jól kiválasztani. Végső soron sikerült megmenteni a kapcsolatunkat (azóta össze is házasodtunk), de akárhogy is nézem, alig tudok más példát mondani. Mondjuk azt a két évet sem kívánom senkinek...

Az az érdekes, hogy így utólag nem bánom! Sokkal jobb azóta a kapcsolatunk, mert amiket fent leírtam én is és ő is itt tanultuk meg. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg ugyanolyan szar, kispolgári házasságot élnénk, mint a környezetemben nagyon sokan, és ugyanezt a példát mutatnánk a gyerekeinknek is. Ami ugye azt eredményezi, hogy a gyerekeink is ugyanolyan szarul kezelnék ezeket a dolgokat, mint ahogy mi tettük. Kiélni magad szerintem erről szól: megismerni önmagad, a saját érzelmeidet, valamit kitapasztalni, hogy a döntések milyen következményekkel járnak. Sokan ezzel szemben úgy értelmezik, hogy mindent ki kell próbálni, mielőtt megállapodnál, ami viszont nem okos dolog, mert egyrészt egy jó házasság nem akadálya ennek, másrészt meg a fejlődéssel nem szabad leállni a megállapodás után sem, mert akkor csak befásulsz, unatkozol és szenvedsz majd.

Ezeket élettapasztalat alapján írom. Eleve szeretem elemezni az embereket és az emberi kapcsolatokat, ha találkozom egy emberrel, akit nem értek, valahogy nem hagy nyugodni, míg meg nem értem, mit miért csinál. Ellenben erről a témáról kiemelten akkor gondolkoztam el nagyon komolyan, amikor a saját bőrömön éreztem.

A másik dolog meg, hogy alapvetően imádom a nőket. Nem a szeretek velük dugni értelemben (mármint persze, abban az értelemben meg főleg ;) ), hanem őket magukat. Ennek megfelelően van egy jó néhány bizalmas csaj haverom, akikkel mindig beszélgettem ilyenekről, de legfőképp a párommal természetesen. Jól olvasok a sorok között, és elég jól gondolkodom mások fejével, jó a beleérző képességem, így mondhatni, egészen jól értem a nőket. Persze, kezelni továbbra is képtelen vagyok őket ennek ellenére, de ezt hagyjuk :D.

"Mond meg mit tegyek ha megint csökkenne a láng hogyan őrizzem meg a jövendőbeli párommal, hogy egy új impulzus ne fújja el?"

Fúh, ez de rohadt nehéz ügy. Legfőképp azért, mert két ember kell hozzá, és általában valamiért mindenki a saját bőrén kell, megtanulja mindezt, márpedig a megfelelő tanulságok leszűrése kevés embernek megy sajnos.

Amúgy itt alapvetően nem is a láng kihűlése a probléma, hanem a problémakezelés! Ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni! Ehhez alapvetően megfelelő önismeret szükséges mindkét ember részéről, amihez élettapasztalat kell - ehhez kell élni, de nem abban az értelemben, hogy millió párkapcsolatot kell kipróbálni, egyszerűen csak sokat tapasztalni.

Ha valami miatt csitulnak az érzelmek, és hirtelen elkezdek más dologra vágyni, akkor el kell dönteni, hogy ezt a párommal meg akarom oldani, vagy tovább akarok lépni. Ha úgy döntök, hogy megoldom, akkor mindent meg kell tenni azért, hogy ez javuljon, de semmiképpen sem várni a sült galambra. Ha sehogy sem sikerül, akkor pedig le kell nyelni a békát, hogy ez nem fog menni, és tovább kell lépni. Ha pedig úgy döntök, hogy nélküle akarok tovább élni, akkor pedig nem hagyni nyitva kapukat a hátam mögött, hogy a másik fél még továbbra is reménykedjen pusztán azért, mert én gyáva és önző vagyok. Ezt azért mondom, mert rengetegen csinálják ezt úgy, hogy úgy lépnek le, hogy igyekeznek maguknak meghagyni a menekülési útvonalat visszafelé, ha esetleg az új élet mégsem tetszene, fel sem fogva azt, hogy a másik fél ilyenkor vár és reménykedik, közben pedig kib***ttul szenved.

A volt csajodat azért is tartom rendkívül korrektnek - szigorúan az általad eddig elmondottakra támaszkodva -, mert az elmondásod alapján nem hazudozott és mentegetőzött, nem hagyott nyitott kérdéseket, hanem megmondta egyenesen, hogy más útra akar lépni, és rá is lépett - ami amúgy bátor lépés. Épp ezért neki most ezt le kell játszania, ha pedig gyávaságból fordulna vissza, akkor adni neki egy lökést (vagy rúgást :P), hogy ha elkezdte csinálja végig. Persze nagy különbség van aközött, hogy valaki hirtelen rájött, hogy neki a volt párja kell, és aközött, hogy hirtelen rájön, hogy az egyedüllét nem is olyan frankó. Ami miatt esetedben a második eshetőséget érzem valószínűbbnek az az, hogy az első példát alátámasztó párok általában nem mentek el szakításig - lásd én és a párom, vagy épp a megcsalós példám. Az apró különbség az, hogy az első változatban a nő rájön, hogy neki mégis az a pasi a legfontosabb, és így ha legközelebb elbizonytalanodik majd, tudni fogja, hogy ilyenkor DOLGOZNI kell a kapcsolatért, nem eldobni; ő nagyon szégyellni fogja azt a pillanatot, amikor az első komoly probléma elől elszaladt. A második változatnál semmi más nem történik, csak önmagát veri át mindkét ember, és előbb-utóbb ismét előjön a gond, mert az a csaj nem akart a pasival maradni, csak éppen gyáva volt ahhoz, hogy elváljon tőle. Ettől ő még nem lesz boldog a kapcsolatban, bármennyire is meg akarja magát erről győzni.

Visszakanyarodva a kihűlő érzelmek problémájára. Három dolog jut eszembe erről:

1: folyamatosan fejlődni, és javulni, előre haladni, nem ellustulni. Egy párkapcsolatnak szerintem nagyon fontos eleme, hogy a két ember tudja miért tisztelni egymást, legyen miért egymásra felnézni. Tipikus férfi szokás, hogy elkezdünk tunyulni, kényelmesedni, lustulni és a nőt is hanyagolni. A nő nem ebbe a Homer Simpsonba szeretett bele, ezt nem szabad elfelejteni! Ugyanígy női oldalon is adott ez, amikor elkezdenek egyre inkább háziasszonyosodni a csajok, és semmi másról nem beszélni, mint gyerek, bevásárlás, takarítás. Soha nem szabad elfelejteni, hogy egészséges párkapcsolat két, ÖNMAGÁBAN TELJES ember között létezik CSAK!!! A tipikus házasságmodell egy kölcsönös kiszolgáltatottság egy férj és egy asszony között. Ők már nem férfi és nő, hanem férj és asszony! Márpedig miért tudnák egymást tisztelni, amikor az elmúlt 10-20 évben semmi újat nem tettek le az asztalra, csak fásulnak, lustulnak, esetleg híznak és igénytelenednek.

Na most az a durva, hogy ehhez amúgy nem kell több évtizedes házasságokra, kopaszodó, pocakos apukákra és sorozatbámuló, sütő-főző buta anyukákra gondolni. Ez seperc alatt összejön már 18 évesen is mondjuk 1-2 éves párkapcsolatban. Láttam én már ilyet sokat, mi több, mi is beleestünk ebbe a hibába! Egy idő után már én is szartam az egész kapcsolatba, rutin volt minden. Hamar odajutottunk, hogy azon kaptam magam, hogy másfél hónapja semmi szex, mindezt kb 20 évesen. Persze, mert én lusta voltam már minden este befűzni az asszonyt, de őt sem vetette fel a vágy a lusta, tohonya fickó iránt - aki ráadásul akkor egy 25-30 kg töblettel rendelkezett már ahhoz képest, mint amikor összejöttünk. Amikor ezt felismertük, elég gyorsan egészséges mederbe sikerült terelni a kapcsolatot - persze még egy pár kiló ledobása továbbra is tervben van, de a java már lement :P.

Lényeg a lényeg, tessék megmaradni férfinak, akibe bele lehet szeretni, soha nem belenyugodni, és ellustulni, háziállattá válni. Ugyanígy a nőknek is meg kell maradni kívánatosnak, megtartani a hobbit, az érdeklődést, fejlődni folyamatosan.

2: ugyanaz, mint fent, de a kapcsolat fejlődésébe is ugyanennyi energiát kell fektetni! Egy nagyon jó cimborám hétéves párkapcsolatban él, jegyesek, együtt élnek, de a mai napig randiznak! Simán megjátsszák, hogy a srác elmegy otthonról, vesz virágot, minden szar, miközben a csaj kicsípi magát és találkoznak valahol, mint tini korukban. Keresni kell az újdonságot, és megtartani a pikáns dolgokat. A párok többsége totál elfelejti mindezt, és minden romantikát kiölnek a rutinszerű életvitellel. A szerelem egyik legfőbb mozgatórugója az izgalom és a vágyakozás. Kérdem én, milyen izgalom és mennyi vágyakozás van abban a kapcsolatban, ahol minden nap ugyanaz? Ezt unalomnak hívják! Márpedig ha egy dolog unalmassá válik, akkor senki sem vágyik azt újra meg újra elővenni.

Ez a vágyakozás ébred fel a nőben, amikor hirtelen felbukkan az a bizonyos harmadik fél. A harmadik ember mindig akkor tűnik fel egy nőnél, amikor valami hiányzik neki, de valójában nem is tudja, hogy hiányzik, mert már nem is emlékszik, az a valami milyen volt annak idején. A harmadik ember felbukkanását ő valamiféle kozmikus jelnek tekinti, különlegesnek érzi azt a fickót, mert nem lehet véletlen, hogy ennyi év alatt senki nem volt rá ilyen hatással. Részint igaza van, mert valóban nem véletlen, de ehhez a fickónak semmi köze: ő az aki most ki van éhezve valamire, ezért öntudatlanul is kinyit bizonyos kapukat. Azt a fickót két évvel azelőtt legyintve küldte volna el, de most jól esik neki, amit kap: bizsergető újdonság, titokzatosság, vágyakozás és, hogy valaki vágyik rá, kedveskedik neki, figyel rá, valakinek tud újat mondani. Bumm, itt a baj. Nálunk is ez volt a gond, ugyanis a rengeteg veszekedéssel tarkított időszakban a párom ki volt éhezve valamire, amit tőlem nem igazán kapott akkoriban: türelem és kedvesség.

3: őszintén és nyíltan, IDEJÉBEN szembemenni a problémákkal. Azaz ha érzem, hogy valami nem oké, akkor arról beszélni kell és nem némán hagyni súlyosodni, mert félek a konfliktustól vagy a sértődéstől. Ez főképp a nőknél jellemző, de a pasiknak meg ODA KELL FIGYELNI! Ezt sem győzöm kellően hangsúlyozni! Abban, hogy a párommal együtt tudtam maradni, nagy szerepe van annak, hogy amúgy annyira "érzem" őt, hogy előbb tudtam arról, hogy baj van, mint ő. Ezt azóta is emlegeti, mert jó előre megkértem, hogy szüntesse be ezt a dolgot, mert nem lesz jó vége, de ő erősködött, hogy csak haverkodnak. Épp ezért utólag nem értette, miből éreztem, amikor akkor még nem érzett iránta a világon semmit. A megcsalásos példámnál a srác mondta utólag, hogy tulajdonképpen egyértelmű előjelei voltak annak, hogy előbb-utóbb ez beüt, de nem vette őket komolyan. Na ez pl nagyon komoly hiba volt, meg is fizette az árát.

Lényeg a lényeg, hogy ha valami probléma felmerül, akkor azt azon nyomban kell kezelni, mert frissen kihajtott gazt is sokkal könnyebb kiirtani, mint azt, ami már elburjánzott, és alatta is hajt az új. Ha érzed, hogy valami mintha nem működne úgy, ahogy kellene, akkor le kell ülni rákérdezni/elmondani és megoldást keresni. Ehhez nagyon komolyan két ember kell, és a mi párkapcsolati válságunk is annak volt köszönhető, hogy ezzel a felfogásommal akkor még egyedül voltam.

Vedd észre, hogy a fenti három dolog összefügg. A lényeg, hogy tegyél magadért, hogy olyan ember maradj, aki kell a párodnak. Tegyél a kapcsolatért, hogy minél kevesebb dolog hiányozzon mindkettőtöknek. Ha úgy gondolod, hogy a fenti kettőből valamelyik nincs meg, vagy valamelyik nem úgy működik, akkor AZONNAL tegyél ellene, mert nem fog elmúlni, csakis erősödni. Milyen egyszerűen hangzik, nem? :D