Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek átvert engem? Ti mit tennének a helyemben?
Egy fiúval ( aki sajnos a munkatársam) szerelem szövődött. Hosszú hónapok óta tart, még tavasszal lepett ki egy sok éves kapcsolatból, de idő közben már belem is esett viszont nem feküdtünk le és nem kezdtünk el randizni amíg nem költöztek külön. Amint ez megtörtént nagyon mely testi lelki kapcsolatba kerültünk, azelőtt is már nagyon sokat beszéltünk egy kapcsolatról egymás határairól és minden stimmelt.
Iszonyú jó a kémia, a közös idő, minden számára is, majd megőrült értem, szerelmet vallott szexben odáig volt stb…
3 hete elutaztam 1.5 hétre külföldre egy uzleti útra amelyről nagyon várt vissua, viszont az út során akadt egy nézeteltérésünk írásban amiből nagy vita lett, először írásban majd mikor felhívtam hogy megbeszéljük már sírva, csak kiabált és csúnyán beszelt, nem sikerült megbeszélni. Jelentéktelen dolog volt maga a vita témája, nem komoly dolog, mégis az lett a vege, hogy én utána írtam neki a gondolataim leírtam a telefonbeszélgetés kapcsán mire napokra eltűnt. Felkerestem beszéljük meg, de semmi választ nem kaptam. Kétségbeesetten próbáltam elérni, hogy beszéljük meg, de ignoralt. Majd pár nap múlva jött egy üzenet, hogy neki ehhez nincs türelme mert nemrég jött ki egy hasonló vitákat tartalmazó kapcsolatból így emiatt nem reagált nem tudja hogy kezelni de benne mem változott semmi hazajövök megbeszéljük és vár kint majd a reptéren. Erre válaszoltam neki pár dolgot 1-2x még amire nem válaszolt el se olvasta ergo csak ezt az egyetlen üzenetet küldte és azóta se kép se hang. A reptérre nem jött ki, mióta ittho vahyok hetvrgen sem keresett meg engem, de amiket posztolok történetben az utazásról az oldalakon azt viszont nézi ( reakciók nélkül ) … barátnőm javaslatára megnéztem a dolgokst mert feltűnt valami, és észre vettem azt is, hogy elég magamutogató Escort típusú lányt vagy épp 1-1 csinos ügyfelet jelölt be követ azóta amin most már nagyon elkeseredtem. Nem neztem ezeket eddig de ez most eléggé szembetűnő volt…. Ez szerintetek sem Normális? Próbálom megbeszélni vele a helyzetet normálisan de elzárkózik ettől másfél hete sot most már ezeket is megláttam… igazából sokkol a dolog shhoz képest, ami volt köztünk az utazásom előtt. Mégha nem is akarna érthetetlen okokból tőlem semmit annyit szerintem erdemlek hogy lezárja velem, vagy atbeszeljuk vagy megírja bármi …. Csak valami. Felőröl ez au egész engem, bosszant faj és ketsegbeejt. Ti mit tennének? Meg egy jó pár napot más miatt nem megyek dolgozni. Attól tartok bemegyek és onnantól idegennek néz, ami számomra sokkoló hisz már együtt voltunk és elképesztően nagy szerelem volt( részemről lenne is) mi a véleményetek? Ti mit tennének?
Előre is köszönöm!
"Mégha nem is akarna érthetetlen okokból tőlem semmit"
Kicsit faragj le ebből az egóból mert még nagyokat fogsz emiatt sérülni. Ez a pasi nem volt szerelmes, rájött hogy simán megkaphat nőket, most kiélvezi a szingliséget.
Nem akarok rosszindulatú lenni, de tényleg nem kellett volna figyelembe se venned őt. Két lábon járó red flag az első perctől kezdve és te mégis adtál neki esélyt arra, hogy átverjen. Ja kicseszett veled, de azért mert hagytad neki.
Amúgy legalább akkor használhattad volna az agyad amikor a vita, igazából veszekedés során csúnyán beszélt veled. Ha valaki tiszteletlenül bánik veled annak nem kéne engedni, hogy még jobban beléd rúgjon.
Következőleg foglalttal, vagy szakítás utáni pasival ne légy együtt mert rá fogsz fázni mint most is teszed.
#14:
Szerinted mi a különbség a kettő között? Azzal tisztában vagyok, hogy nem rokon értelmű szavak, vagyis van különbség. De mi?
13- nem votl Simi tapi csók szeretleo amíg nem költöztek külön, undorító milyen rosszindulatú vagy és messze allsz a valóságtól!
Nem bujtunk egyből agyba, ahogy írtam is, ismerkedtünk hónapokon keresztül huzodott ez a dolog és nem bujtunk egyből agyba.
És de- utána beken hagyfam nem írogattam neki, de nem gondolom hoy ha ez el is riasztotta hogy én “ megakarom beszélni” a nézeteltérést akkor utána hetekig válaszra sem méltat, csupán annyit hogy minden rendben otthon megbeszéljük és kijön a reptérre - amiből aztán nem történik meg egyik sem.
Elképesztő milyen sok rosszindulatú elettelen ember van itt az oldalon.
Foglaltkent nem voltam vele csak mikor ma szakítottak…. Ezt páran félreértették.
Ill, nekem pl egy baratomeknal is sőt az egyik régi exem is úgy jött össze a következő párjával akivel azóta is együtt vannak , hogy szakítás után ra pár hónapon belül és azóta is együtt vannak ezt azért mondom mert létezik ilyen, ebből indultam ki illetve abból hogy hónapokig ismerkedtünk először jöttek az érzelmek és csak aztán a szex. Én még iylen nyílt gesztusokat és érzelmi megnyilvánulást nem láttam eddig hazugságból fakadóan de nyilván ez a mostani helyzet ezt igazolja.
#17
Rendben leszek jóhiszemű és elhiszem neked, hogy nem történt csók, tapi, de a flört ment és a "szerelmi vallomások" szintén. Úgyhogy hiába akarod előadni úgy, hogy ártatlan vagy a történetben benne van a kezed jócskán. Szakítani kellett volna neki és amikor külön költözött akkor kellett volna ismerkedni. Nagyon jól tudtad, hogy párja van és nagy ívben tettél rá. Nem én vagyok a rosszindulatú hanem te vagy érzéketlen. Meg persze életképtelen is ha már egyszer azzal sértegettél eléggé gyengén hiszen te voltál az aki olyan pasassal jött össze SZEXRE aki alig szakított. Nem mások párkapcsolatából kell példát venni hanem abból amiben benne vagy. Senki se szerelmes első látásra, de még a huszadikra se. Fellángolást érezhet, vágyat, rajongást a másik iránt, de ha valaki simán párkapcsolatban mással ismerkedik az biztos, hogy hülyét csinál belőled.
Persze lehetséges, hogy saját magából is mert azt hiszi, hogy valósak az érzései, de rájött a vita után meg a "meg akarom beszélni mindenáron" után, hogy inkább más nők iránt érdeklődik. Túlságosan is sok voltál neki, mindjárt a lecsóba ugrotattok hiába írod, hogy nem. Már még arra se méltat téged, hogy leírja, elmondja, hogy vége annak ami el se kezdődött. Másrészről nézve normális ember a kollégájával nem folytat viszonyt mert aztán égő, kínos a szituáció különösen ha az egyik még mindig oda van a másikért.
Mint említettem minden azt jelezte hogy jobban teszed ha hanyagolod, de téged annyira megbolondított egy hűtlen farok, hogy fejest ugrottál vakon.
Szívj tovább miatta/mellette munkahelyen is, vagy csinálj amit akarsz.
Magadnak köszönheted, hogy átb*szott mert te annyira felelőtlen vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!