Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek átvert engem? Ti mit tennének a helyemben?
Egy fiúval ( aki sajnos a munkatársam) szerelem szövődött. Hosszú hónapok óta tart, még tavasszal lepett ki egy sok éves kapcsolatból, de idő közben már belem is esett viszont nem feküdtünk le és nem kezdtünk el randizni amíg nem költöztek külön. Amint ez megtörtént nagyon mely testi lelki kapcsolatba kerültünk, azelőtt is már nagyon sokat beszéltünk egy kapcsolatról egymás határairól és minden stimmelt.
Iszonyú jó a kémia, a közös idő, minden számára is, majd megőrült értem, szerelmet vallott szexben odáig volt stb…
3 hete elutaztam 1.5 hétre külföldre egy uzleti útra amelyről nagyon várt vissua, viszont az út során akadt egy nézeteltérésünk írásban amiből nagy vita lett, először írásban majd mikor felhívtam hogy megbeszéljük már sírva, csak kiabált és csúnyán beszelt, nem sikerült megbeszélni. Jelentéktelen dolog volt maga a vita témája, nem komoly dolog, mégis az lett a vege, hogy én utána írtam neki a gondolataim leírtam a telefonbeszélgetés kapcsán mire napokra eltűnt. Felkerestem beszéljük meg, de semmi választ nem kaptam. Kétségbeesetten próbáltam elérni, hogy beszéljük meg, de ignoralt. Majd pár nap múlva jött egy üzenet, hogy neki ehhez nincs türelme mert nemrég jött ki egy hasonló vitákat tartalmazó kapcsolatból így emiatt nem reagált nem tudja hogy kezelni de benne mem változott semmi hazajövök megbeszéljük és vár kint majd a reptéren. Erre válaszoltam neki pár dolgot 1-2x még amire nem válaszolt el se olvasta ergo csak ezt az egyetlen üzenetet küldte és azóta se kép se hang. A reptérre nem jött ki, mióta ittho vahyok hetvrgen sem keresett meg engem, de amiket posztolok történetben az utazásról az oldalakon azt viszont nézi ( reakciók nélkül ) … barátnőm javaslatára megnéztem a dolgokst mert feltűnt valami, és észre vettem azt is, hogy elég magamutogató Escort típusú lányt vagy épp 1-1 csinos ügyfelet jelölt be követ azóta amin most már nagyon elkeseredtem. Nem neztem ezeket eddig de ez most eléggé szembetűnő volt…. Ez szerintetek sem Normális? Próbálom megbeszélni vele a helyzetet normálisan de elzárkózik ettől másfél hete sot most már ezeket is megláttam… igazából sokkol a dolog shhoz képest, ami volt köztünk az utazásom előtt. Mégha nem is akarna érthetetlen okokból tőlem semmit annyit szerintem erdemlek hogy lezárja velem, vagy atbeszeljuk vagy megírja bármi …. Csak valami. Felőröl ez au egész engem, bosszant faj és ketsegbeejt. Ti mit tennének? Meg egy jó pár napot más miatt nem megyek dolgozni. Attól tartok bemegyek és onnantól idegennek néz, ami számomra sokkoló hisz már együtt voltunk és elképesztően nagy szerelem volt( részemről lenne is) mi a véleményetek? Ti mit tennének?
Előre is köszönöm!
Mi volt a vita tárgya?
Amúgy ő fix, hogy nem szerelmes.
Szerintem megírta neked az álláspontját… Nemrég jött ki egy balhés kapcsolatból és esze ágában sincs belemenni egy újabb komoly kapcsolatba.
Sajnos az az óriási szerelem csak a részedről érvényes. Inkább azt gondolom, hogy a szexre hajtott nálad. Vagy legalábbis csak a kellemes dolgokat akarta kiszedni ebből a viszonyból.
Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a te reakciód is elég heves volt, vagy legalábbis kétségbeesett, ami szintén inkább taszította még a helyzetből, mondván hiányzik a francnak a balhé. Lehet ha jobban van idő a két kapcsolat között, akkor neki is van több türelme és akarata hogy megbeszélje, helyrehozza veled.
Az is lehet, hogy bőven csapja a szelet más nőknek is.
Az is lehet, hogy ez egy kapóra jött ürügy neki a szakításhoz.
Én úgy látom, hogy ha akarta volna ezt a kapcsolatot tovább, és valóban szerelmes, akkor ő is tett volna lépéseket feléd. Így viszont egyértelmű, hogy részéről ez egy lezárás.
Annyi gerinc amúgy tényleg lehetett volna benne, hogy megmondja neked. Nem pedig ghostingol, kétségek közt hagyva…
A helyedben semmi esetre sem keresném tovább őt, tök értelmetlen. Ha akarta volna, már rég megbeszélte volna veled.
De ha nagyon le akarod zárni (rá szerintem hiába vársz, hogy nyíltan lezárja), akkor vmi olyannal jönnék, hogy “kedves Józsi! úgy gondolom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy tisztázzuk a helyzetet, felnőtt emberek módjára. Talán az én reakcióm sem a legjobb volt, ezt elismerem. Nem tudom sajnos, hogy mivel érdemeltem ki ezt, hogy ignorálj. Borzasztóan fáj a hozzáállásod, mert én egy értékes, normális, szerethető férfit ismertem meg benned, akibe szerelmes lettem. Nagyon fáj a csalódás. Innentől, habár tényleg szeretlek téged, de sajnos lezártnak tekintem ezt a kapcsolatot, mert hosszútávon olyan kapcsolatot szeretnék, ahol meg tudjuk beszélni a problémákat is, ahol ebben is számíthatok a másikra”
És akkor innentől levegőnek nézni, meg mosolyogni, cukinak lenni ezerrel mások fele a munkahelyen.
Ha akar, akkor úgyis teperni fog.
“Majd pár nap múlva jött egy üzenet, hogy neki ehhez nincs türelme mert nemrég jött ki egy hasonló vitákat tartalmazó kapcsolatból így emiatt nem reagált nem tudja hogy kezelni de benne mem változott semmi hazajövök megbeszéljük és vár kint majd a reptéren. Erre válaszoltam neki pár dolgot 1-2x még amire nem válaszolt el se olvasta ergo csak ezt az egyetlen üzenetet küldte és azóta se kép se hang.“
Mondjuk itt az is fontos h pontosan mit válaszoltál…
Valószínűleg elég lett volna annyi, hogy rendben, otthon mindent tisztázunk.
Gondolom érzi rajtad a kétségbeesést, meg hogy kapaszkodnál 10 körömmel, ami mindig taszítja a férfiakat…
Hát lehet mégis az a legjobb, ha zeró kontakt, próbálsz lenyugodni. Munkahelyen is csend a részedről. Persze legyél kedves mindenkivel.
Ha akar akkor odamegy hozzád, hidd el. Ha nem, akkor azt is tudni fogod h mit jelent…
A barátnőd szerintem jól mondja. Ha ilyen nőket követ, akkor inkább emiatt kellene ezt az egészet elengedni. A szerelem csak bezavar ebbe az egészbe.
A reakcióját én értem, az előző kapcsolatában tapasztalt sérelmek miatt ugrik, ilyenkor azt látja, hogy értelmetlen megbeszélni, mert az adott nővel hosszútávon úgyse jutna semmire. Emögött sok veszekedés van, az előző barátnője sokat szekálhatta, és ezt már nagyon unja, azonnal kifarol, ha ezt megérzi - még ha te nem vagy olyan, akkor is. (Tudom, én is ilyenből jövök.)
Nem tudom min tudtatok ennyire összeugrani. Mit mondtál neki, amire ennyire befeszült? Mivel te szeretted volna rendezni, az azért mégiscsak nagyon pozitív.
Ezek az insta követések, meg Escort nők, sajnos ezt sok helyről hallom, szerintem nem minden férfi ilyen, de tény, hogy aki ezt csinálja, ott jobb átgondolni a dolgokat.
F
Igen, a 6-os is jól mondja.
Valószínűleg pusztán annyi, hogy ez a váltás túl gyors volt. Még az előző kapcsolat sebei vannak benne.
Nem akarok csúnyát írni, de valószínűleg téged is arra “használt”, hogy a régi rossz kapcsolatából ki tudjon jönni.
Persze ez nem azt jelenti, hogy hímes tojásként bánni vele, mert minden párkapcsolatban vannak súrlódások, csiszolódás. Viszont az látszik, hogy neki ehhez marhára nincs kedve:(
Úgy tenni szerintem továbbra se tudsz semmit. Eleve rossz startmezőről indultatok… Ezért is fontos, hogy “tiszta” helyzetből indítunk, különben érzelmileg még tele lesz sérülésekkel.
Nálam is volt ilyen férfi, több is sajnos, mire megtanultam, hogy olyannal érdemes, aki érzelmileg rendezett (nincs ex, volt barátnő trauma, stb), mert különben még azt is rám vetíti, amihez semmi közöm. Ha eltelik mondjuk 1 év, és tök magányos, akkor jobban akar kapcsolatot.
Amúgy az is szerencse, hogy viszonylag hamar kibújt a szög a zsákból.
Az Escort jellegű lányok azt is mutathatják, amit ilyenkor nagyon sok férfi tesz komoly kapcsolatok után: csajozás.
Azt látom, hogy neki még időre van szüksége, hogy ismét el tudjon költeleződni egy komolyabb kapcsolatban.
Erről nem te tehetsz… Csak ez van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!