Itt valóban én voltam az, aki nem tisztességes és "tönkretette" a nőt? (kicsit hosszú)

Tehát, volt egy csaj, akivel az egész viszonyunk szexkapcsolatnak indult, előre le volt szögezve, hogy az.

Részemről az volt az oka, hogy valaki másba voltam szerelmes (reménytelenül), és nem akartam amúgy sem éppen kapcsolatot. A lány elfogadta, azt mondta, ő is lazát keres.

Kb. egy hónap után közölte, hogy neki így mégsem jó, ő nagyon erősen elkezdett irántam érezni, és vagy rendes kapcsolatot szeretne velem inkább, vagy semmit.

Én meghökkentem, és kértem egy kis gondolkodási időt, de arra jutottam, hogy nagyon vonz a lány, jól érzem magam vele és igazából érzelmileg sem közömbös, szóval miért ne adnék egy rendes esélyt magunknak. Szóval így összejöttünk, de teljesen őszintén elmondtam neki az egész helyzetet, amit ő elfogadott.

Utána részemről jól elvoltunk, haladt a dolog, nekem is alakulgattak már az érzéseim, komolyan vettem a kapcsolatot, a másik lány pedig szépen elhalványodott bennem.

Végül úgy jött a baj, hogy ő szerelmet vallott, én pedig magamhoz öleltem, és azt mondtam, hogy aranyos, nagyon örülök, hogy így érez. Jött az elkomorulás, hogy "te talán nem?!". Akkor mondtam, hogy bennem alakulóban van még, és csak akkor szeretném mondani, amikor már teljesen komolyan is gondolom. De ne aggódjon, ha így haladnak a dolgok, akkor hamarosan megtörténik. Hát, nem hatott. Sírás lett a vége, hogy én nem szeretem őt.

Elmagyaráztam, hogy én alapból nem szerettem volna kapcsolatot, nekem nagyon zűrös szakaszban van az életem, nem vagyok jól, és érzelmileg nem is voltam független, amikor összejöttünk, ezért kicsit lassabban leszek "all in", de JÓL ÉRZEM MAGAM VELE, és már kezdem érezni, hogy alakul a dolog, csak kérek szépen türelmet.

Oké-oké megérti.

A megértése tartott vagy 3 napig. Aztán jött újból ugyanez.

Egy teljes hónapig csinálta ezt, a végén már napi szinten. Már olyan volt, hogy keservesen sírt, még a sminkje is patakokban jött le, és úgy követelte hogy mondjam már, hogy szeretem, különben ő tönkremegy.

Emlékszem, én már sarokba szorítva éreztem magam, szédültem is kicsit, nem értettem, miért nem fogja fel, amit mondtam neki, miért kell így elcseszni, miért nem lehet várni kicsit, mikor pedig tényleg jól alakult.

Végül nem bírtam tovább, és szakítottam vele, mert már szabályosan terrorizálva éreztem magam érzelmileg, és sajnos ami bimbózott bennem oly szépen, abból végül nem virág lett, hanem csak egy kóró.

Szóval így értelmét veszítette a dolog.

Az elválás sajnos nem lehetett kulturált.

Körbekürtölte az összes közös ismerősnek, hogy milyen szemét voltam vele, pszichopata g__eci vagyok, miattam nem fog többé bízni férfiban, a férfiaknak nincsenek érzelmeik, meg minden ilyesmi.

De a legjobb az volt, hogy voltak neki ilyen white knight fiúbarátai, akik közül az egyik egy szórakozóhelyen meglátott engem, és a tánctéren levállalt engem tiszta erőből.

Lett egy kis konfliktus ebből, és végül megérdeklődtem, mi baja van, elmondta, hogy csak az, hogy egy kis f_@$z vagyok, nem vagyok normális férfi, hogy így megaláztam azt a szerencsétlen lányt, tán meleg vagyok-e, hogy nem kell nekem ilyen gyönyörű és egyben okos, csodálatos lány, minek tettem inkább tönkre szerencsétlent.

Én igazságtalannak érzem a dolgot, mert úgy érzem, hogy korrekt és őszinte voltam.

Lehet, hogy hiba volt belemenni, de ugyanakkor azt is gondolom, hogy kicsit több türelemmel még jó is kisülhetett volna a dologból, tudtam volna idővel szerelmes lenni belé.