Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek normális volt ez a reakció? Tényleg az én hibám?
Nemrég megkértem a barátomat, hogy csináljon meg egy házimunkát. Tudni kell, hogy alapvetően mindent én csinálok, a főzéstől elkezdve a takarításig, nagyon maximum néha elindítja a mosógépet. Én csak azt szerettem volna, hogy ő is csináljon most már valamit, így az utóbbi időben elkezdtem megkérni bizonyos dolgokra, de ne gondoljatok sokra, így is én csinálom a 90%-át a dolgoknak.
Szóval megkértem, hogy legyen kedves most ő elpakolni. Azt mondta fáradt, majd holnap, ezt el is fogadtam, de megkértem, hogy holnap akkor tényleg pakoljon el. Eljött a holnap, este már megjegyeztem, amikor találkoztunk, hogy látom, nem fontos, amit kértem.
Erre Iszonyatos dührohama lett, elhordott mindennek, üvöltözött, tört-zúzott, és közölte, hogy nem szeret, én csak csesztetni tudom, most azonnal költözzek el. Teljesen hiába próbáltam vele megbeszélni, nem volt hajlandó, állítja, hogy velem van a baj. Még én próbáltam volna futni utána.
Mi a véleményetek erről? Borzasztó túlzásnak érzem, valószínűleg tényleg nem szeret, ha ezen ezt tudta csinálni. Csak nagyon magam alatt vagyok.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem szeret, csak bejárónő kell neki.
Nem késlekednék összepakolni és elhúzni, mielőtt meg is ver a barom.

Neked el kellett volna előle futnod, nem még utána….
Nem normális, hogy lenne már ez az? Itt a legkisebb baj, hogy nem szeret…
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!