Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Elbizonytalanodtam. Jó döntés...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elbizonytalanodtam. Jó döntés volt?

Figyelt kérdés

Nemrég szakítottunk a barátommal, én mondtam ki hogy vége, két évet éltünk együtt. Sok apróság gyűlt fel bennem és az utolsó csepp is egy ilyen kisebb volumenű dolog volt. Tehát nem megcsalás, ajtó-tányércsapkodós vita, fizikai bántalmazás. Egyszerűen azt éreztem, hogy be vagyok korlátozva, nem tudok olyan felszabadult lenni mint korábban, a legtöbb hobbimra, érdeklődési körömre csak lenézést kaptam. Szexuálisan se vonzódtam már úgy hozzá. Ha elképzeltem a jövőnket, inkább megijesztett hogy így kéne élnem.


Viszont lassan elköltözik. És egyre valóságosabb, hogy nincs már benne a mindennapi életemben. Amit egyébként nagyon jól menedzseltünk. Tudom hogy szeret(ett), próbált a kedvemben járni, bár sose úgy, ahogy én szerettem volna. De sok mindenben egy rugóra járt az agyunk. Hiányzik a társasága.


Honnan tudhatom, hogy tényleg jó döntést hoztam? Sejtem hogy a bizonytalanság normális ilyen helyzetben, hisz ha rossz is volt, az az ismerős, a jövő meg egy ijesztő ismeretlen bizonytalanság. De félek hogy mégis túl hamar feladtam, többet kellett volna beszélni a problémákról. De nem hittem, hogy tud változni, korábban is volt már példa rá, próbálkozott, de valódi változást nem tapasztaltam.



ma 16:08
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

“korábban, a legtöbb hobbimra, érdeklődési körömre csak lenézést kaptam. Szexuálisan se vonzódtam már úgy hozzá.”


Két alap, ami nincs meg, akkor a kapcsolat kuka.

ma 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

"Egyszerűen azt éreztem, hogy be vagyok korlátozva, nem tudok olyan felszabadult lenni mint korábban, a legtöbb hobbimra, érdeklődési körömre csak lenézést kaptam. Szexuálisan se vonzódtam már úgy hozzá. Ha elképzeltem a jövőnket, inkább megijesztett hogy így kéne élnem."


Nagyon erős, súlyos indokok szakítás mellett. Eszedbe ne jusson újból kezdeni vele.

ma 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%

“De nem hittem, hogy tud változni,”


Miért változott volna meg, ő gyárilag olyan, amilyen.


Soha, senkit nem tudsz megváltoztatni! Ezbalap.

Olyat keress, aki eleve olyan, akivel összeilletek.

ma 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

"Viszont lassan elköltözik. És egyre valóságosabb, hogy nincs már benne a mindennapi életemben."

Nem kell bepánikolni. Hosszútávon így a jobb. Az idő meg véges.

ma 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
A jelek szerint jól döntöttél. Ami most dolgozik benned néhol, az az elbizonytalanodás, az ismeretlentől és újtól való félelem, és a múlt szép részeihez való ragaszkodás. De a helyzet az, ha maradtál volna, akkor az a bizonyos hígfosban tespedés lett volna. Nagyon sok sebből vérzett ez a kapcsolat, már csak a mesélt dolgok alapján is.
ma 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ebben az esetben csak a bizonytalanságtól félsz, illetve nyilván ennyi idő után van kötődés a másik felé (hormonok).


De ha lenézés van, illetve a szex sem működik, és közös jövőkép sincs, akkor abból semmi jó nem fog kisülni. Ha próbálkozott és akkor sem sikerült, akkor nincs semmi értelme fenntartani ezt az állapotot.

Légy erős!

ma 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a bíztató szavakat, nagyon jól esnek, ment a zöld kéz mindenkinek! Igen, valójában lehet csak egy kis emlékeztetőre, biztatásra van szükségem, hogy erős maradjak és kitartsak a döntés mellett.
ma 16:31
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Nyugi.. idővel jobb lesz! Ha nincs jövő kár kínlódni együtt!
ma 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%
Még olyan 3-4 napig biztos rossz lesz! Erre érdemes felkészülni. Ha kell, írd fel magadnak, hogy miért szakítottatok és nézz rá többször. Így kevesebb a visszaesés lehetősége.
ma 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!