Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Volt már toxikus ismerkedésed,aminek véget vetettél?
Először is: soha nem gondoltam volna, hogy velem történik majd meg. Határozott, nem egy elnyomható személyiség vagyok.
Volt egy négy hónapos ismerkedésem, amiben rengeteg veszekedés, megsértettség volt. Nem jöttünk ki, nem egyezett az értékrend,úgy kb SEMMI. Nagyon nem egyeztek az értékeink, a gondolataink (az hogy miért voltam vele még magam se tudom megmagyarázni) Olyan dolgokat hozott ki belőlem (negatívat) amit előtte soha nem tapasztaltam. Elemeimben, szokásaimban át akart formálni a másik, amit nem hagytam, ezért (is)volt sok veszekedés, kisebb nagyobb-állandó jelleggel, úgy, hogy az eddigi kapcsolataimban még vitáim se voltak.
Többször is ki akartam lépni, de gyenge voltam. Mentálisan annyira megviselt a kapcsolat labilitása, hogy egyik nap talán jól éreztem magam, de a másik nap minden folytatódott. Stresszes, triggerelhető és feszült lettem már mindentől, annak ellenére hogy mindig megbeszéltük, hosszan, javítani próbálva rajta. Bíztam benne jobb lesz, de nem lett jobb. Sok jó oldala is volt a srácnak, de nem bírtam már....kiléptem, elváltunk, most mégis hatalmas ürességet érzek, nem bírok megbírkózni a helyzettel és azzal hogy soha nem magamért akartak szeretni. Én léptem ki, mégis megvisel.
Mit tegyek? Nagyon mérgező volt sok ponton, de mostmég sok minden hiányzik..ami lehetett volna, ha megváltozik, ha...jól döntöttem?
Magamért léptem, és hogy egyszer egy tényleg szerető kapcsolatom legyen.
L
Olyat kell keresni, akinek nem kell megváltoznia, vagy akivel neked nem kell megváltoznod, hogy jó legyen együtt.
Vagyis akivel egymáshoz valók vagytok, összeilletek.
Volt egy lány, ilyen gyülekezet tag volt, folyamatosan rá akart venni, hogy én is csatlakozzak, mert Jézus neki is utat mutatott, meg ilyen hasonló baromságok.
Még az ismerkedés alatt megmérgezték a kutyámat, erre is azt mondta, hogy ne bánkódjak, mert neki Isten más utat tervezett, itt felb@sztam magam (most is idegesít ha eszembe jut) és leosztottam, hogy nem lehet ilyen idióta, hogy ha valami rossz történik, akkor elintézi azzal, hogy ez volt Isten terve, ha meg valami jó, akkor megköszöni neki, mondtam, hogy Ő és a gyülekezet tagjai is egytől egyig idióták.
"Nagyon mérgező volt sok ponton, de mostmég sok minden hiányzik..ami lehetett volna, ha megváltozik, ha...jól döntöttem?"
El kell keserítselek, de aki ennyire mérgező, nem tud olyan mértékben megváltozni, hogy tényleg el tudd viselni. A csávónak valószínűleg évekig tartó terápia is kevés lett volna arra, hogy jó legyen hozzád. Jól döntöttél, majd találsz valakit, akivel passzoltok.
Nem tudom, hogy mennyire tett téged tönkre ez a pár hónap alatt, de ha nyitott vagy rá és van lehetőséged rá lehet neked sem ártana elmenned pszichológushoz, jót tehet, hogy ha egy teljesen semleges emberrel beszélsz róla.
"rengeteg veszekedés, megsértettség volt. Nem jöttünk ki, nem egyezett az értékrend,úgy kb SEMMI."
"sírtam, ... Nem adta meg azt amire vágyok..."
Akkor nincs mit sajnálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!